A sivatagi határvidék száraz és zord körülményeitől megviselt utazók egy csoportja halad át egy ellenséges területen, miközben ikonikus karakterek vívják könyörtelen élet-halál harcukat. Ha úgy érzed, mintha csak egy klasszikus westernfilm cselekményét hallanád, akkor Chris Schmid jó eséllyel remekművet alkotott legújabb dokumentarista projektjével, a „Bone Dry” (Csontszáraz) című filmmel.

Azonban míg a westernfilmek és a tévésorozatok gyakran az erkölcs és a káosz csatáját mutatják be, itt egyedül a túlélés törvénye játszik. „A filmem az élet körforgásáról szól – végigkövetjük a gnúk éves vándorlását, ahogy a Serengetitől délre fekvő területekről észak felé tartanak, majd visszatérnek a kiindulópontra” – magyarázza Chris. „Az esőt és a friss fűféléket követik, az útjuk azonban igen veszedelmes – megduzzadt folyókon kell átkelniük, és olyan ragadozókat kell elkerülniük, mint a krokodilok, az oroszlánok, a gepárdok és a hiénák. Ugyanakkor mindezt a klasszikus westernfilmek stílusában mutatjuk be.”

De mi késztette Christ arra, hogy ilyen kreatív megközelítést alkalmazzon? „A témában már számtalan természetrajzi dokumentumfilm készült, és az online térben is tengernyi videó verseng az emberek figyelméért, mi tehát valami újszerű és csábító dolgot szerettünk volna életre hívni” – mondja Chris. „A narráció tényszerű, mivel fontos dolgokat szeretnénk megértetni a közönséggel, ők pedig nem valamiféle fantáziát szeretnének látni – ugyanakkor bizonyos képi megoldásokat és eszközöket mégis átvehetünk a mozi világából, hogy a film még lebilincselőbb legyen. És reményeim szerint ez arra készteti majd az embereket, hogy egy pillanatra megálljanak, és egy kis figyelmet szenteljenek neki.”

Ezen eszközök egyike a karakterábrázolás, amely Chris elmondása szerint csakis elhivatottsággal és egy egész estés film révén valósítható meg. „Ennél a projektnél körülbelül fél évig forgattunk kisebb-nagyobb megszakításokkal. Áprilisban kezdtük, majd júniusban, júliusban és augusztusban végigkövettük a csorda északra vándorlását, novemberig pedig a délre tartó visszautat” – magyarázza Chris. „Ennyi idő alatt az ember narratívára találhat, valamint konkrét állatokra és családi csoportokra összpontosíthat – a gnúcsordára és a rájuk utalt ragadozókra egyaránt.”

„Ennél a projektnél az említett állatok mellett a »mellékszereplőkre«, elsősorban a hiénákra helyeztük a legnagyobb hangsúlyt, akik gyakran az oroszlánok és gepárdok árnyékában járnak” – folytatja Chris. „Ez a film egyik fő célja – hogy ezek a fajok is szóhoz jussanak. A hiénákat gyakran ábrázolják »rosszfiúkként«, és a fiktív művekben igazságtalanul osztják rájuk az utálatos, cselszövő és gyáva figura szerepét. E film kontextusában azonban meg tudjuk mutatni, hogy mindez csak egy karikatúra, nem pedig valós karakter.”

„A hiénák olyan szerepet töltenek be a falkán belül, amellyel mi is tudunk azonosulni, és erős kötelék fűzi őket a családjukhoz. Emellett pedig pont olyan intelligensek, mint a csimpánzok, és az ökoszisztémában is létfontosságú szerepet játszanak. Nekik és a többi dögevőnek köszönhetően szinte semmilyen betegség nincs jelen a Serengeti régióban. Persze azért hiénákról beszélünk. De ha megölnek egy állatot, azt azért teszik, mert etetniük kell a kölykeiket, illetve mert el akarják kerülni a versengést más ragadozó fajokkal.”

Chris szerint a gnúknál is ugyanez a helyzet. „Az emberek gyakran egyetlen entitásként gondolnak a csordára, de ha szánunk egy kis időt az állatok tanulmányozására, láthatjuk, hogy mindannyian különálló egyének. A csorda sok kisebb családból áll, amelyekben a nagynénik és nagybácsik is együtt maradnak, hogy védjék a többieket – ezt láthatjuk is, amikor átkelnek a folyón. Támogatják egymást.”

„Ha fel tudjuk erre hívni a figyelmet, és empátiát ébresztünk az emberekben, azzal motiválhatjuk őket, hogy védjék ezeket a fajokat és ezzel az egész ökoszisztémát” – folytatja Chris. „Márpedig fenyegetésből nincs hiány. A hiénák nem vándorolnak, így normál körülmények között úgy kell túlélniük, hogy közben a gnúk visszatérésére várnak. Ez önmagában is komoly próbatétel, manapság azonban a gazdálkodási tevékenység miatt is nagy nyomás nehezedik rájuk, ez ugyanis azt jelenti, hogy ezek a fajok egyre kisebb területen kénytelenek küzdeni a túlélésért. Tehát nagy mértékben fokozódott a táplálékért való versengés és a fajok közötti összecsapás.”

„Az éghajlatváltozás egyben a hőmérséklet emelkedésével és a csapadékmennyiség csökkenésével is jár” – mondja Chris. „Tehát több a sivatagos terület, kevesebb a táplálék és a legelő, az egyedszám pedig csökken. Így további nyomás nehezedik az állatokra. Ez a jelenség az egész világon megfigyelhető. Amikor egy rendszer valamely részét elrontjuk, azzal a többit is tönkretesszük.”

Annak érdekében, hogy természetrajzi dokumentumfilmjét a westernek stílusába öltöztethesse, Chris számtalan lépést tett a felvételkészítés és az utómunkálatok során. Tudatos döntéseket hozott a felszerelésével, a keretezéssel, a fényeléssel és a zenével, sőt, még a narrációban használt betűtípussal és karakternevekkel kapcsolatban is. „Sok időt töltöttem westernfilmek nézésével. Elsősorban modernebb műveket néztem meg, mint amilyen »A kutya karmai közt« vagy éppen »Az álmok vágányán«. Aztán neki is láttunk a munkának, és olyan módokon igyekeztünk elvégezni a komponálást, amelyekkel visszaadhatjuk ezt a jellegzetes hangulatot, mielőtt a westernekre jellemző színekkel és hangokkal tökéletesítenénk a felvételeket az utómunkálatok során.”

„A Serengeti tájait bemutató széles látószögű felvételekhez például ugyanolyan típusú anamorfikus objektíveket alkalmaztunk, mint amilyeneket a filmes operatőrök használnak” – folytatja Chris. „A helyszín bemutatása rendkívül fontos, és látnunk kell az itt elterülő sivatagokat, hegyeket és poros fennsíkokat, amelyek a vadnyugatéhoz hasonló, elképesztő kiterjedésű területekkel büszkélkedhetnek. Az arany és kék órában egyaránt káprázatos látványt nyújtanak, a Serengeti pedig maga is önálló karakterré, a zabolátlan természet ábrázolásává válik.”

„Ezek az objektívek azonban nem biztosítanak túl sok nagyítást, így azoknál a felvételeknél, amelyeknél az állatok viselkedésén volt a hangsúly, hagyományos teleobjektívekre váltottunk. És ez az a pont, ahol a Sony Burano kiválósága igazán megmutatkozik. A 8K-s érzékelőnek köszönhetően ez a kamera tökéletes a különböző formátumokban való munkára, így bár gyakran használjuk az 5.7K-s fájlokat biztosító Super 35 formátumú objektíveket, ez továbbra is hatalmas felbontást kínál a felvételek megvágásához vagy stabilizálásához.”

Chris emellett a Sony Burano sebességét és alkalmazkodóképességét sem győzte dicsérni. „Úgy állítottam be a kamera funkciógombjait, hogy egy szempillantás alatt reagálhassak” – erősíti meg. „Az egyik úgy van beállítva, hogy léptessen a vágási módok között, egy másik pedig gyorsgombként szolgál a 120 kép/mp-es lassított felvétel üzemmódhoz. A harmadik az előzetes felvételi funkciót vezérli. Folyamatosan gyorsítótáraz 10 másodpercnyi felvételt, ami nagyszerű a vadállatok megörökítéséhez. Ha történik valami, csak megnyomom a Felvétel gombot, és már van is 10 másodpercnyi anyagom a memóriában.”

„A szükséges fényelés miatt a felvételeket S-Log3-mal készítjük, és a kamera 16 bites RAW formátumát használjuk, amely a fájlméretet tekintve annyival kisebb a ProRes formátumnál, hogy sokkal kevesebb merevlemezre van szükségünk a helyszínen. A kamera ráadásul olyan gyorsan bekapcsol, hogy szinte azonnal használható, amikor valamilyen esemény történik” – árulja el Chris. „A kettős ISO funkció egyben azt is jelenti, hogy napnyugta után sokkal jobb minőségű felvételeket készíthetünk, a belső ND-szűrő pedig egy pillanat alatt alkalmazkodik, ha a téma az árnyékból a napfényre lép.”

„A kiváló látvány mellett azonban az egyik legfontosabb dolog, amellyel a Sony segít engem, az a Bone Dry tényleges gyártása és terjesztése” – zárja gondolatait Chris. „Ha a film megszületett, az embereknek látniuk is kell, különben minden cél hiábavaló. Szeretném, ha az emberek véleménye megváltozna ezekkel az elnyomott állatokkal kapcsolatban, és szeretném megmutatni, hogy éppen olyan fontosak, mint a »hős« szerepében tetszelgő fajok.”

„A figyelem felkeltése óriási feladat, az embereknek azonban meg kell érteniük, hogy egy adott hely megvédéséhez nemcsak az ikonikus állatokat és a csúcsragadozókat, hanem az ott élő összes fajt meg kell védeniük. Ugyanez vonatkozik minden ökoszisztémára, függetlenül attól, hogy éppen Afrikában, Európában, a szárazföldön vagy a tenger mélyén találhatók-e. Ha követed a karaktereket, és látod, milyen intelligensek, mennyire vigyáznak egymásra, akkor megértheted őket, és felébred benned a vágy, hogy meg is védd őket. A Bone Dry remélhetőleg pontosan ezt fogja elérni.”