A természettudósokat a történelem során mindig is a felfedezés szelleme hajtotta előre. Az új fajok felfedezésével vagy a korábban nem látott viselkedésformák megfigyelésével járó extázis magát a felfedezőt is magával ragadja, amikor pedig másoknak is továbbadja felfedezéseit, ez az öröm megsokszorozódik. Mostanában azonban – annak ellenére, hogy az emberiség lassan ráébred arra, hogy ő a Földünk őrzője – ennél többről van szó. A természet dokumentálása és megértése egy igen kétségbeejtő helyzet miatt vált sokkal fontosabbá. Apró oázisunk minden egyes zugában tagadhatatlan bizonyítékokat látunk az élőhelyek és fajok elvesztésére, így eljött az idő, hogy a természettudósok magukra vállalják az oktatás létfontosságú feladatát.

Javier Aznar természettudós és fotós 2018 óta dolgozik Sony fényképezőgépekkel. „Úgy gondolom, hogy az emberek nem törődnek azokkal a dolgokkal, amelyekről nem tudják, hogy léteznek. Ezért is töltöttem annyi időt az Amazonas ritkábban látott állatainak fotózásával – a rovarokkal és pókszabásúakkal, a százlábúakkal, a hüllőkkel és a kétéltűekkel. Ezek az állatok biztosan nem kerülnének fel az Amazonas vagy más helyek képeslapjaira, amelyeket inkább a nagy méretű emlősöknek és színpompás madaraknak tartanak fenn, de ettől még nem kevésbé gyönyörűek vagy fontosak.”

A Sony Alpha fényképezőgépekkel és objektívekkel való munka „teljesen új szintre emelte a munkámat, elsősorban azért, mert a kiváló minőséget szívóssággal és hordozhatósággal ötvözik” – mondja Javier. „A hőség és a páratartalom szempontjából igen extrém körülmények között dolgozom, emellett rengeteget sétálok – naponta akár 12 órát is eltöltök azzal, hogy állatokat keresek –, így a kicsi és könnyű felszerelés egyben azt is jelenti, hogy a hátizsákom is kisebb és könnyebb.”

„A rovaroknak különösen nagy szükségük van a segítségünkre, mivel gyakran kártevőkként vagy nemkívánatosként tekintenek rájuk, vagy éppen egyáltalán nem is látják őket” – folytatja Javier. „A helyzet azonban az, hogy létfontosságú részét képezik a biológiai sokféleség piramisának, amelyben mindannyian élünk. Igaz, hogy közel állnak a piramis aljához, azonban ha elveszítjük a rovarokat, azzal elveszítjük a beporzást is, és búcsút mondhatunk a fáknak, a gyümölcsöknek és a haszonnövényeknek. Ebből következően pedig azokat az állatokat sem látjuk többé, amelyek velük táplálkoznak – ezek a madarak és az emlősök. Haszonnövények nélkül pedig természetesen az emberiség is halálra van ítélve.”

Javier tehát azzal érvel, hogy még ha nem is vagyunk oda a pókok vagy bogarak megjelenéséért, rá kell ébrednünk, hogy az ő megóvásuk egyben az összes többi olyan állat védelmét is jelenti, amelyekkel valóban törődünk. Nem is beszélve az emberi élet védelméről. Javier munkája tehát egy ideje ezt az irányt követi. „Minden nap azokat az állatokat próbálom megtalálni, amelyekről senki sem tudja, hogy ott vannak. A célom, hogy megfigyeljem a mindennapjaikat, és oly módon örökítsem meg őket, amire az emberek felkapják a fejüket és odafigyelnek.”

A bolygónk érzékeny biológiai sokféleségéhez hasonlóan természetesen Javier sem egy nap alatt jutott el erre a pontra. Szemléletmódja a természet iránti, életre szóló vonzalom betetőzése, amely a szülőföldjén, Spanyolországban élő állatokkal kezdődött. „A családomnak volt egy kis földje Madrid környékén, és nyáron mindig odalátogattunk, hogy kapcsolatba kerüljünk a természettel” – idézi fel Javier. „A szüleim rengeteget segítettek ebben, és mindig arra bátorítottak, hogy azokban a dolgokban is meglássam a szépséget, amelyeket mások talán kellemetlennek vagy riasztónak találnak. Most is pontosan ugyanezt teszem.”

Javier Dél-Amerikába és Ecuadorba is ellátogatott, ahol először szembesült az amazonasi esőerdő szépségével. „Teljesen lenyűgözött az állatvilág, a táj és úgy általában a buja természet is. Persze kalandnak sem volt utolsó. Voltak olyan helyek, amelyeket csak többnapos kenutúra után sikerült megközelítenünk. Egészen elképesztő volt ellátogatni az őslakosokhoz, és látni, hogy mennyire másképpen élnek, mint mi. Azt hisszük, hogy rengeteg dologra van szükségünk a túléléshez – ők azonban valódi inspirációt jelentenek a saját építésű házakkal, a maguk által learatott élelemmel, és az őket körülvevő élővilággal való kapcsolatukkal.”

Javier számára az esőerdőben töltött minden egyes nap a felfedezés egy valóságos ünnepe volt – és ez a mai napig így van. „Séta közben rengeteg olyan állatot találok, amelyek csak az adott helyen élnek. Fajok százait egyetlen délután alatt. Olyan ez nekem, mint a gyerekeknek a cukorkabolt. Tele idegen látnivalókkal, formákkal, színekkel és viselkedésformákkal, amelyek teljesen mások, mint amit például Európában vagy Észak-Amerikában lát az ember.”

Az Amazonasnál tett legutóbbi kirándulásakor már természetesen a hanyatlásnak is szemtanúja volt. „Igen, még több élőhely veszett el. A városok fejlődnek, egyre több az út és kevesebb a fa... ez sokszor nem olyasmi, amit nap mint nap látunk – inkább ahhoz hasonlít, mint amikor összefutsz egy barátoddal, és észreveszel rajta olyan változásokat, amelyek nem lennének szembetűnőek, ha minden nap látnád őt. A tájon ejtett sebek azonban évről évre egyre nyilvánvalóbbá válnak.”

„De nem minden esetben beszélhetünk pusztulásról” – teszi hozzá reménykedve. „Bizonyos esetekben inkább arról van szó, hogy egy adott területen eltűnik egy faj, és megjelenik egy másik. Új niche-ek nyílnak, és be is töltődnek. Emellett olyan területek is vannak, amelyeket sikerült megóvnunk. Olyan fajok térnek vissza, amelyek hosszú évekig nem voltak jelen.”

Az említett sikerekben vállalt részét illetően Javier szerényen fogalmaz. Elmondása szerint az ő feladata csupán annyi, hogy felhívja a figyelmet a veszélyben lévő állatokra, illetve „egy kis szeretetet” harcoljon ki nekik. Mindezt nem puszta dokumentálással, hanem a képein visszaköszönő esztétikai hatással igyekszik elérni. „Az állatok szépségét bemutató folyamat gyönyörű fotókat is igényel” – magyarázza Javier. „Azt szeretném, hogy jó értelemben keltsék fel a figyelmet, ehhez pedig érdekes látószögeket és kreatív megvilágításokat keresek. Minél jobb a fotó, annál több ember fogja elolvasni a képaláírást, illetve annál többen kezdenek majd érdeklődni az állat iránt!”

Javier elmondása szerint ehhez rendkívül fontos, hogy a viselkedést bemutató képeket tiszta esztétikai értékkel ötvözze. „A viselkedést bemutató képek mind nagyszerűek, mivel kapcsolatot alakítanak ki a nézővel” – magyarázza Javier. „Mindez még fontosabb, ha az állatok némelyike furcsának tűnik számunkra, mivel ha úgy fotózok le egy pókot, hogy éppen hálót sző vagy a kicsinyeivel foglalkozik, az a logikánkra és érzelmeinkre is nagyobb hatással lesz. Emellett tudományos szempontból is érdekes lehet, és ha valaki annyit fotóz, mint én, akkor előbb vagy utóbb olyan dolgokat fog látni, amit előtte még senki.”

Befejeződik valaha ez a munka, ami igyekszik új megvilágításba helyezni ezeket az állatokat? „Nem hinném, de próbálkozunk” – mondja Javier. „Több százezer ízeltlábú faj létezik, amelyek teljesen különböznek tőlünk, de ugyanazon a bolygón élnek, mint mi, és ugyanannyi joguk van az élethez, mint nekünk. Én az egyediségüket és a személyiségüket igyekszem bemutatni, és a dolog működik. Vegyük például a saját barátnőmet – amikor először találkoztunk, rettegett a pókoktól, de mindez már a múlté. Az emberek kitalálnak mindenféle történeteket az Amazonas elképzelt borzalmairól, amiket a filmekben látnak, de ha sikerül eloszlatnunk ezeket a mítoszokat, az segíthet a valóság megmentésében.”