A természetfotós és filmkészítő Chris Schmid immár 12 éve küzd a vadvédelem egyik legnagyobb látszólagos ellentmondásával: hogy segíthessünk megóvni és megmenteni a Föld egyik utolsó érintetlen vadonját, először meg kell mutatnunk az embereknek.

A svájci fotós így fogalmaz: „Fontos mások elé tárni ennek a helynek a szépségét”. „El kell érni, hogy az emberek igazán megértsék: az oroszlánok és gepárdok értékes állatok, és így legyen belső indíttatásuk megvédeni ezt a helyet.” Ezt az összetett problémát Chris fotóin és filmjeiben dokumentálta az elmúlt évtized folyamán. Chris szerint: „Ha meg szeretnénk védeni ezt a helyet, akkor itt, a helyi közösségben kell embereket találni, akik elvégzik a feladatokat. És nem kérhetjük az emberektől, hogy védjék a vadvilágot, amikor nincs mit enniük, és a pénznek is híján vannak. Az Afrikába utazó és a szálláshelyeken megszálló turisták nemcsak munkát adnak a helyi közösségeknek, de nagyobb ösztönzést is arra, hogy védjék ezt a gyönyörű vidéket. Természetesen a védelem egyben a turizmus gondos kezelését is jelenti – kerülve a túlzott mértékű idegenforgalmat, és szigorú kormányzati előírásokat érvényesítve a parkokban. Ez egy kényes egyensúly a természetvédelem, a turizmus, valamint a vadvilág és a helyi közösségek jóléte között.”

„Például a közelmúltig” – folytatja Chris – „a maszájok oroszlánra vadásztak. Az oroszlán levadászása és megölése szertartásos cselekedet volt, annak a bizonyítéka, hogy a fiú férfivá érett. Mára viszont felhagytak ezzel a hagyománnyal. Megértették, hogy az oroszlán értéke sokkal több egy puszta vadászzsákmánynál. A maszájok ezért védik az oroszlánokat, és ezzel védik az otthonukat is.”

Az a tény, hogy Európa mindinkább háziasított vidékeiről érkezett, Christ szenvedélyes cselekvésre sarkallta, arra ösztönözve őt, hogy természetvédelmi képeivel érjen el változást. „Ha szétnézünk Európában, látjuk, hogy semmink nem maradt. Dúskálunk a pénzben, és mindenünk megvan, amit csak szeretnénk, de egyre nehezebb valóban vadregényes helyeket találnunk. Ki akarom venni a részem annak eléréséből, hogy az eljövendő generációknak még mindig legyen egy olyan helye, ahol eggyé válhatnak a természettel.”

A tanzániai Nomad Trust és a botswanai Natural Selection Foundation szervezettel közösen végzett munkája során Chris Sony Alpha fényképezőgépére és objektívjeire támaszkodik, amelyek teret biztosítanak számára az állatok, a természetvédők és a közösségek fotózására és filmezésére csakúgy, mint a jótékonysági szervezetek sorainak erősítésére.

„Egy szokásos nap általában azzal kezdődik, hogy még napkelte előtt, 4-kor kelek. Megvannak az engedélyeink, amelyek kifejezetten lehetővé teszik számunkra, hogy beléphessünk és forgathassunk a természetvédelmi területen, ami egy újabb mód arra, hogy pénzünket közvetlenül a rezervátumba és a helyi közösségbe forgassuk vissza. Rendszerint a nyomait követve mondjuk el egy adott állat történetét, így hát visszamegyünk arra a területre, ahol legutóbb láttuk, és elindulunk a nyomokon. Lábnyomokat követünk, vagy az állati viselkedés egyéb jeleit keressük. A cél az, hogy még napfelkelte előtt megtaláljuk az állatot, és így adottak legyenek a legjobb fényviszonyok a fényképek és filmfelvételek elkészítéséhez. Az oroszlánok fotózásakor emellett az is szempont, hogy a hőmérséklet is igen gyorsan emelkedhet. Gyakran reggel 9-re már olyan meleg van, hogy az oroszlánok elnyúlva pihennek” – nevet Chris. „A gepárdok mások – ők egész nap mozgásban vannak, bár kerülik a kiugró déli hőséget.”

Az emberi kapcsolatok épp olyan jelentőségteljesek, mint az általa fotózott vadvilág – és Chrisnek az elmúlt 10 évben módja volt ugyanazokkal a helyi idegenvezetőkkel dolgoznia. „Ez megkönnyíti a dolgomat” – magyarázta. „Ismerjük és jól megértjük egymást.”

A tanzániai Ngorongoro-kráter természetvédelmi körzetében a Nomad Trust a helyi maszáj népességgel működik együtt, amely az oroszlánok felügyeletében segédkezik a szervezetnek. „Néhány oroszlán előszeretettel ritkítja a helyi állatállományt, ezért az évek során nyakörvet helyeztek a kérdéses állatokra. Ha ezek az oroszlánok túl közel kerülnek a helyi haszonállatokhoz, a maszájok vagy a helyi gazdálkodók riasztást kapnak a telefonjukra, így a gazdák visszaterelhetik állataikat a bomába – biztonságba helyezve őket az oroszlánoktól. Így kezelve az oroszlánokat a helyi közösségek megértették, hogy a ragadozók megölése nélkül is egymás mellett élhetnek az oroszlánokkal. Ezzel a nyomkövetési módszerrel a haszonállatok mellett az oroszlánokat ugyanúgy védeni lehet, mint magukat az embereket. Európában teljesen másként intézzük ezt a kérdést. Például itt Svájcban élnek farkasok – akkor ejtjük el őket, ha a szarvasmarháinkra támadnak. Nem meglepő, hogy a Ngorongoro-kráter természetvédelmi körzetében több az oroszlán, mint itt napjainkban a farkas.”

Chris az afrikai vadvilágot – és a védelmében segédkező embereket – ábrázoló elképesztő képei elkészítése során Sony Alpha fényképezőgépekre és objektívekre támaszkodik. „Többnyire a fotózáshoz egy Sony Alpha 1 II, a filmkészítéshez pedig egy Sony Alpha 7S III, FX6 és Burano kamerát használok. Azért választottam ezeket a kamerákat a munkámhoz, mert remek dinamikatartomány és nagyszerű ISO-érzékenységi teljesítmény jellemző rájuk. Tudom, hogy így mindig feszegethetem a határokat, ha napkelte előtt készülök fotózni, vagy épp sokáig filmezni.”

Chris nem retten vissza attól a ténytől, hogy a természet – elmondása szerint – nem ismeri az irgalmat. „Időnként az emberek azt hiszik, a természet olyan, mint egy állatkert, de valójában kegyetlen, és ezt nagyon fontos megértenünk. A vadvilág az ökoszisztémánk része. Ha nincs elég ragadozó, a növényevők egyedszáma megsokszorozódik, ami veszélyt jelent a legelőkre nézve, hiszen a legelésző állatok nem lesznek folyamatosan mozgásban csak azért, hogy kitérjenek a ragadozók elől.”

Chrisnek ugyanakkor a közönséget is érzékenyen kell megközelítenie. Kreatív módon különböző eszközök használatával lágyítja az ökoszisztéma nyers valóságát. „Leleményességre lehet szükség a megfelelő egyensúly megtalálásához a kegyetlenül realista ábrázolás és az azt látni nem kívánó emberek között. Szeretek ellenfénnyel megvilágított témákat fotózni, amit az Alpha 1 II érzékelő nagy dinamikatartományának köszönhetően tudok megtenni. Az ellenfényű megvilágítással készült felvétel azt jelenti, hogy a néző kevesebb részletet tud kivenni; mondjuk csak a zsákmányát evő hiéna körvonalait látja. A vadon valóságát akarom megmutatni az embereknek – ez pedig nem egy mesevilág. Ugyanakkor nem szeretném fenntartani azokat a negatív hiedelmeket sem, amelyek egyes állatokról élnek az emberek fejében. Ezt pedig úgy érem el, hogy az általam készített fényképek a teljes történetet mondják el: a játszadozásukat ugyanúgy megörökítik, mint a családi kötelékeiket. És persze a kölyköket is – az emberek odavannak a kicsinyeikért!”

Bár különféle objektíveket szerel a kamerájára, mint minden fotósnak, Chrisnek is megvannak a maga kedvencei: köztük a könnyű FE 100-400mm f/4.5-5.6 GM OSS, a sokoldalú FE 70-200mm f/2.8 GM OSS II és az FE 300mm f/2.8 GM OSS.

A Sonytól kapott támogatás pedig nem merül ki Chris fényképezőgép-felszerelésében: a márka gyakran közvetlenül is nyújt segítséget. „A Nomad Trust éppen egy húsevőkkel foglalkozó projekten dolgozott” – emlékszik vissza Chris – „amelynek keretében a helyi vadőrök egy adott területen azonosították a vadkutyákat és az oroszlánokat. Ehhez viszont a saját okostelefonjuk kameráját használták, így kihívást jelentett az egyes kutyák megkülönböztetése egymástól. Megkérdeztem, hogy a Sony tudna-e segíteni, és kaptunk három Cybershot RX10 kamerát, amelyek nagyszerű zoomobjektívvel vannak felszerelve. Segítettek a projekt munkálataiban felügyelni, azonosítani és védelmezni a vadkutyákat és a nagymacskákat. Olyan egyszerű lépés volt, de a közösségek megsegítése és ellátása a megfelelő eszközökkel nagy változásokat képes előidézni.”