A 20 éves Gamander López természetfotós, dokumentumfilm-készítő és leendő biológia szakos egyetemi hallgató. Gyermekkorában édesanyja mindig hosszú sétákra vitte a természetbe, és ő volt az is, aki felkeltette benne a természet iránti szenvedélyt. Tízéves korában kapta meg élete első fényképezőgépét, és gondolkodás nélkül elkezdett képeket és filmeket készíteni a vadonban élő állatokról. 2020-ban, elkezdte megosztani munkáit a közösségi médiában, jelenleg például több, mint hétmillió követője van a TikTok-on. Arra kértük a Sony Alpha 1-el madarakat és más állatokat fotózó és videózó Gamandert, hogy próbálja ki az új 70-200mm f/2.8 G Master II objektívet. Ennek apropóján, az elhivatott filmes megosztja velünk az új objektívvel kapcsolatos élményeit és azt, ami számára a legizgalmasabb benne.
Gamander:
Mielőtt a természetfotózáshoz Sony objektíveket használtam volna, a Sony Alpha 7 III gépemet más márkák objektíveivel szereltem fel. Általánosságban elégedett voltam a képminőséggel, de az autofókusz gondokat okozott. Emlékszem egy olyan helyzetre, amikor egy róka közelített felém, én pedig képtelen voltam akár egyetlen éles felvételt is produkálni. Amint kézhez kaptam az eredeti FE 70-200mm f/2.8 GM modellt, az eredményeim drasztikus javulásnak indultak. Amikor frissítettem az Alpha 1-re, a teljesítményem elképesztő mértékben tért el a korábbitól, attól kezdve pedig mindössze a legkisebb madarakkal kapcsolatban merült fel fókuszálási probléma.
Nyilvánvalóan lelkesen vizsgáltam, hogy az objektív frissített változata hogyan tudja a helyszíneim legkisebb madarait kezelni.
Rögtön szemet szúrt az objektív ergonomikus kivitelezése. Szeretem a gombok elosztását, a zoom gyűrűje is hihetetlenül sima. Az objektívból a kedvenc funkció a belső zoom, amely belső szerkezetként nem változtatja a hosszúságot. Ez óriási előny, hiszen általa könnyebben kezelhető a fényképezőgép gimbalon vagy videófejen, valamint gyors be- és kizoomolást tesz lehetővé. Ez azokban a helyzetekben különösen fontos, amelyekben törtmásodpercekben kell döntést hoznom, ami valójában a természetfotózás sajátos velejárója. Az új GM objektív is döbbenetesen könnyű súlyú és kis helyet foglal. Amikor először tartottam a kezemben, meg is lepődtem, milyen könnyű. Az elnyúló fotózásokon könnyebbséget jelenthet; a hátamnak mindenképpen!
Az élesség lenyűgöző, látható torzulástól vagy a szélek lágyulásától mentes, viszont én ezt tapasztaltam mindig is az eredetivel, így fel sem merült, hogy ne tetszene majd! Megdöbbentettek az AF mind a sebességet, mind a pontosságot érintő feljavításai.
A nyomkövető AF-et egy ülő madárra irányítom, és függetlenül attól, milyen kicsi, az Alpha 1 megbízhatóan követi majd még akkor is, ha felém kezd szállni. A kisebb madarak gyorsan mozognak, azonban az Alpha 1 és a 70-200mm Mk II objektív kombinációja biztosítja, hogy minden kép metszően éles legyen, akár 30 fps mellett is.
Amikor videózok, szeretem a képernyőt kopogtatni azért, hogy az AF követhesse a szereplőt, ami rengeteg stressztől megment a filmezés folyamata közben. Gyakran koncentrálok arra, hogy a szereplőn tartom a fókuszt, akár manuálisan is fókuszálok sokszor. Azonban amikor az AF nyomkövetés videó módban működik (ami a legjobban semleges háttér előtt érvényesül), a kompozíció alakítására és az állatok viselkedésére összpontosíthatok.
Lenyűgöző ez az új objektív, amely szempillantás alatt számomra nélkülözhetetlen eszközzé vált.
Gamander López természetfotós, dokumentumfilm-készítő és leendő biológia szakos egyetemi hallgató.