„Minden találkozás a természetben varázslatos és váratlan” – kezdi Mathieu Le Lay. „Ezekben a helyzetekben egy tökéletes képről és olyan felvételekről álmodsz, amelyek megmutatják a pillanat valódi erejét. Igazából a fotós abban reménykedik, hogy pontosan azt sikerült megörökítenie, amit akkor érzett. Egy megismételhetetlen kapcsolatot.” A filmkészítő, rendező és operatőr, aki vizuálisan lenyűgöző, a természethez bensőséges, gyakran zsigeri módon kötődő filmeket készít, a brit Salford Egyetemen szerzett diplomát a vadvédelem szakterületén, mielőtt az IFFCAM-nél, a neves francia természetfilmes iskolában tanult volna. Munkamódszere a hitelességen alapul: természetes fényt használ, és extrém környezetben forgat a számára fontos történetek megörökítése érdekében.

„Forgatás előtt mindig alaposan felkészülök” – magyarázza – „a megelőző napot a felszerelésemmel töltöm, és többször is ellenőrzöm az időjárás-előrejelzést, de az, hogy a körülmények nehezek, még nem jelenti azt, hogy lemondom a túrát. Sőt, szeretek esőben, szélben vagy ködben forgatni. Élvezem. Kemény helyzetek adódnak, de a zord környezet érezteti velem filmkészítőként, hogy milyen is az élet.” „Az emberek és az állatok, akiket filmezek” – folytatja – „szintén ki vannak téve ezeknek a körülményeknek. Így az időjárás, a viharok, a felhők mozgása és az eső… mind-mind értékes eszközök abban, hogy átadják a jelenlét érzését. Valójában ezt próbálom megosztani. Hogy mindannyian ugyanannak a világnak a részei vagyunk, ugyanazokban a terekben, ugyanazt a levegőt szívjuk és ugyanazt a csendet élvezzük. Ez adja a természet valódi szépségét.”

Ezt a kapcsolatot szem előtt tartva nem meglepő, hogy Mathieu filmjeinek fókuszába a természetben élő és dolgozó emberek is bekerülnek. „Az emberek, akikről dokumentumfilmet készítek, különleges kapcsolatban állnak a környezetükkel” – árulja el. „Engem pedig nagyon vonz ez az életmód. Az veszi körül őket, amit szeretnek, és ami a létfenntartásukat biztosítja.” Mathieu szerint megfigyelésükkel a saját kötődését és a történetmeséléshez fűződő képességeit is fejleszti. „Például követtem néhány természetfotóst, dokumentálva a terepen alkalmazott módszereiket, és észrevettem, mennyire jelen vannak és mennyire éberek. Csendben vannak, fülelnek, sőt, még meg is szagolják és meg is érintik a környezetet, amelyben vannak, minden érzékszervüket kihasználva. És ami a legfontosabb, türelmesek: várják, hogy egy állat előbújjon az erdőből, megjelenjen egy hegycsúcson vagy a levegőben. Értik a megörökítendő témák viselkedését és szokásait, így képesek közelebb kerülni hozzájuk.”

Szintén élvezi a gazdák és a háziasított állatok közötti kapcsolatot. „Szeretem látni az interakciót az emberek és az állatok között, akiktől függenek. Úgy gondolom, túl sok ember szakadt el az állatoktól, még akkor is, ha rájuk vannak utalva. Nem látják magukat és az állatokat ugyanazon világ részeként.” „Filmkészítő vagyok, de egyben szerző is, ami azt jelenti, hogy élvezettel mesélek el történeteket, és szeretem, ha a gondolataim a történetek körül járnak” – folytatja. „Amikor találkozom valakivel, gyakran mélyen megérint a személyisége vagy az élete, annyira, hogy azonnali vágy ébred bennem a mögötte álló történet elmesélésére. Ezt elsősorban emberként érzem, nem filmkészítőként. Legyen szó egy japán erdőben élő Jamagucsi szerzetesről, egy romániai pásztorról vagy egy Montanában élő ácsról. Azonnal elkezdek azon gondolkodni, hogyan valósítsam meg, milyen keretezést adjak és hogyan meséljem el a történeteiket a saját látásmódomon keresztül.”

Filmjeiben Mathieu számos eszközt használ e történetek elmeséléséhez, gyakran úgy komponálva a képet, hogy a dokumentált személyek egészen aprónak tűnjenek a képkivágásban. „Ez azt mutatja, hogy senki sem áll a természet felett” – mondja – „és azzal, hogy ezeket a kis sziluetteket egy tágas, nyitott és vad környezetbe helyezzük, valóban érezhetővé válik az emberi lények sebezhetősége. Gyakran hisszük azt, hogy mindent mi irányítunk, de a természet megmutatja, hogy megy a maga útján, bármi történjék is.” „Szeretek a fénnyel is játszani, hogy bevonjam a nézőt az élménybe” – teszi hozzá. „Például, hogy a filmet sötétebb környezetben kezdjük, majd felemelkedünk a fénybe. Úgy érzem, a fény a karaktereimből árad, ahogy rávilágítanak az összefüggésekre a közönség számára.”

A környezet zordsága és az általa érintett témák – mint például az éghajlatváltozás és az élőhelyek pusztulása – ellenére ez a megközelítés reményt visz Mathieu filmjeibe. „Úgy gondolom, a munkám manapság már nem annyira vészjósló” – magyarázza. „Legalábbis igyekszem optimistább lenni. Látom a mindenütt zajló változásokat, így elkerülhetetlen, hogy megemlítsem őket a filmjeimben, de továbbra is szeretném megmutatni a szépséget, és megörökíteni azokat az embereket, akik érzékeny viszonyban állnak a természetes világunkkal.” „Állatok és emberek egyaránt ugyanazzal a problémával néznek szembe az éghajlatváltozás terén, ezért alkalmazkodnunk kell. Megpróbálom átadni a tényt, hogy a világ változik, de költőibb módon. Megmutatni az alkalmazkodás pozitívumait és azt, ahogyan az emberek élhetnek, ha akarnak.”

Mathieu a felszerelésétől is elvárja az alkalmazkodást. Jelenleg a Sony FX9 digitális mozifilmes kamerát használja, amely 8K-s érzékelőjével és 16 fényértéknyi dinamikatartományával egy valóban könnyű és kompakt vázban a filmkészítők álomeszköze. Ez egy olyan kamera, amely lehetővé teszi számára, hogy bármilyen fényviszonyok között vagy helyszínen dolgozzon. „Ahogy mondtam, mindig a lehető leghitelesebb módon igyekszem elkészíteni a filmjeimet” – mondja. „Megpróbálok láthatatlanná válni, hogy a természet valódi arcát dokumentálhassam. Ez azt jelenti, hogy természetes fénnyel dolgozom, még akkor is, ha embereket filmezek. Egyáltalán nem akarok lámpákat használni, mert azt szeretném, hogy a szereplők önmagukat adják, és ne »színészkedjenek«. Sőt, ahhoz, hogy megértsem őket és kialakítsam a kívánt kapcsolatot, nekem is ugyanúgy kell élnem. Munkámat végezve akármilyen időjárási körülmények között, a szabadban töltve az éjszakát, néha csak egy hálózsákban valamilyen hegycsúcson.”

„A Sony FX9 kamera mérete és súlya miatt az eszköz jelenléte egyáltalán nem lesz tolakodó” – mondja. „És nincs szükségem állványra sem, mert a képstabilizátor zseniális, és bármilyen PL vagy E-bajonettes objektívvel működik, amit éppen használni akarok.” „Az FX9-hez egy nagyon jó puskamikrofon is jár” – folytatja –, „így a zord körülmények hangulatát a hangzásban is vissza tudom adni. A szél, a víz, a madarak és az emlősök hangjai mind fokozzák a természettel való kapcsolódást. Az FX9 egy olyan eszköz, amely lehetővé teszi a teljes elmélyedést, ami létfontosságú a történetmesélésben.” Végezetül: gondolja-e, hogy ez a megközelítés hatással lehet az emberekre? Megmentheti a világot az ilyen fajta szépség bemutatása? „Úgy gondolom, maga a próbálkozás az, ami alapvető” – fejezi be Mathieu. „El kell fogadnunk, hogy a világ felmelegedése gyors folyamat. Minden vihar újnak hat. Minden évszak más, mint az előző. A filmjeimmel megpróbálok valamilyen kapcsolódási pontot, valamilyen kapaszkodót találni a változásban. A Föld nem csupán díszlet, hanem a talaj, amin állunk. Amikor látod, hogy az életed mélyen kötődik a földhöz, rájössz egy egyértelmű dologra. A törékenység az, ami összeköt minket. Soha nem állunk a természet felett.”