Az Amazonas partján fekvő, nyüzsgő esőerdőkkel körülvett észak-perui Iquitos igazán egyedülálló hírnévvel büszkélkedhet: ez a világ legnagyobb városa, amely közúton nem közelíthető meg. Valóban, a falvakba vagy a zöld vadonba vezető kisebb utakon kívül az egyetlen mód az odajutásra a repülőgép vagy a hajó. „Ez egy figyelemre méltó hely” – mondja Natan Dvir –, „és nagyjából annyira távol esik a járt utaktól, amennyire csak lehetséges.” A dokumentarista fotográfiában a különlegesség gyakran lehetőséget jelent, és Natan szerint Iquitos tele van ilyenekkel. „Az áradások miatt magas póznákra épült házaktól kezdve a lebegő Belén piacig és a színes mototaxik seregéig, az életnek hihetetlen változatossága és mélysége van jelen ott” – meséli. „Az emberek rendkívüliek, a velük való találkozás pedig mély nyomot hagy a látogatóban, így öröm dokumentálni őket.”

„Számomra” – folytatja – „az utcafotózás az élet ünneplése és az emberek iránti rajongásom eredménye. Peru sok más helyhez képest fesztelenebb, és az embereknek gyakran hízeleg, hogy érdeklődnek irántuk. Mégis, a tisztelet és a feddhetetlenség határozza meg leginkább a munkamódszeremet.” „Ahelyett, hogy tárgyiasítanám a témákat – ami előfordulhat, ha távolról vagy túlságosan rejtőzködve fotózunk –, én az interakciót részesítem előnyben” – magyarázza Natan. „Gyakran nem fotózok azonnal, hanem körbejárok, és átveszem a hely hangulatát. Ez tudatosabbá tesz, mert nem befolyásol egy-egy szituáció azonnal kialakuló esztétikája. Ennek megvannak a kockázatai, hiszen megváltoztathatja az emberek viselkedését, vagy jelezhetik, hogy egyáltalán nem akarnak képeken szerepelni. De alapvetően ez egy sokkal célravezetőbb út, és ami a legfontosabb: elkerüli az emberek tárgyiasítását.”

„Közel két méter magas vagyok, szóval egyébként sem tudnék elrejtőzni” – nevet –, „de általában ügyelek arra, hogy látható legyek, így az embereket nem éri meglepetés. Ha valami felkelti az érdeklődésemet, közelebb megyek, esetleg objektívet cserélek, így esélyt kapok megfigyelni a reakcióikat. Az itt látható képek szinte mindegyikénél egyértelmű volt, hogy mit csinálok. Néhányan még itallal is megkínáltak, vagy meghívtak az otthonukba. És minél tovább maradok egy helyen, az emberek annál inkább megfeledkeznek rólam, és önmagukat adják.” „A tiszteletteljes fotózás másik módja” – teszi hozzá –, „ha keresünk egy nekünk tetsző jelenetet, megkomponáljuk, majd egyszerűen megvárjuk, amíg az élet besétál a képbe. Ismét hangsúlyozom: vállalva azt, amit csinálunk. Így, ha valaki nem akarja, hogy lefotózzák, egyszerűen kikerülhet minket.”

Natan ehhez gyakran részesíti előnyben a rövidebb gyújtótávolságokat, ami további előnyökkel jár. „Az alanyt elszigetelő portrék lenyűgözőek lehetnek, de én jobban szeretem a kontextust” – magyarázza. „A környezet bevonása számomra sokkal érdekesebb képet eredményez; szeretek mély textúrájú fotókat alkotni, amelyeknek több főszereplője van. Gyakran próbálom egyensúlyba hozni a dinamikus főtémát a kiegészítő elemekkel, mint például a ruhát mosó nő vagy a piacon lévő emberek esetében. Mindegyik képben több portré is rejlik, és minél tovább tanulmányozzuk a kompozíciót, annál többet látunk. A feladat az esztétikai és a narratív érték egyesítése az adott pillanatban.”

„Nagyon szelektíven fotózom” – folytatja –, „és ritkán dolgozom 3 kép/mp-nél gyorsabban, még ha a Sony kameráim sokkal többre is képesek. Az a módszerem, hogy jelen maradok és azonosítom a pillanatot, ahelyett, hogy abban bíznék, hogy a gép majd mindent megold helyettem. Amiben az Alpha 7R V és az Alpha 1 kulcsfontosságúnak bizonyult, az a gyenge fényviszonyok közötti munka. Mindkettő hihetetlen zajkezeléssel bír, így rendszeresen dolgozom ISO 6400-as értéken. Ez sötét környezetben olyan zársebesség-növekedést tesz lehetővé, ami eldönti, hogy egy kép használható lesz, vagy ki kell majd törölni.” A kamerák AF-teljesítménye gyenge fényben is elképesztő – mondja Natan. „A Sony autofókusza ragyogóan teljesít az alanyok automatikus felismerése terén, de az utcafotózásaim során valójában sokkal hagyományosabb módon használom: Single-shot módban, igen kicsi AF-mezővel a maximális precizitás érdekében. Ez hihetetlenül jól működik, még olyan félhomályos helyeken is élesre áll az objektív, ahol a korábbi gépemnek segítségre volt szüksége.”

„Mindig az elektronikus keresőn (EVF) keresztül komponálok, nem a hátsó képernyőn” – mondja –, „mert ez segít abban, hogy a figyelmemet teljes mértékben az előttem és körülöttem lévő dolgokra összpontosítsam. Emellett nagy rajongója vagyok a keresőben megjelenített élő hisztogramnak is. Ez azt jelenti, hogy az expozícióim mindig hajszálpontosak.”

Natan szerint kameráinak technikai előnyei végső soron jobb kapcsolatot eredményeznek a találkozások során, és ezáltal hitelesebb képek születnek. „Ha az utcafotózáshoz való hozzáállásom az élet ünnepléséről szól” – zárja gondolatait –, „akkor ezt nem tudom megtenni egy olyan kamerával, amely csak akadályoz a fotózás során.”