Nehéz elhinni, hogy az eredeti Sony FE 16-35mm f/2.8 GM megjelenése óta már hat év telt el: vagy az idő repül, vagy én lettem szenilisebb. Ettől függetlenül örömmel látom, hogy a Sony korszerűsíti a régi objektíveit. A 24-70mm és a 70-200mm G Master objektíveken végzett javításokkal rendkívül elégedett voltam, és mindkét objektív nagy hatással volt a fényképeimre. Az új 16-35mm műszaki jellemzőiből kiderült, hogy kisebb és könnyebb szerkezetre számíthatunk, de vajon előrukkoltak még más változtatásokkal is az eredetihez képest?

A 16-35mm f/2.8 GM II valóban kisebb és könnyebb az elődjénél, ráadásul blendegyűrűvel is ellátták, amelyre egyre gyakrabban támaszkodom videózás közben. Zoomolás esetén az objektív váza körülbelül 1 cm-rel nyúlik meg, így gimballal használva sem okoz kellemetlenséget. Az objektív súlya 547 gramm (a 680 grammos eredetihez képest), tehát nagyjából 25%-kal csökkent. Első ránézésre nem tűnik nagynak a különbség, de érdemes távlatokban gondolkodni.

A legtöbb fotós általában a 16-35mm, a 24-70mm és a 70-200mm objektívvel dolgozik, amelyek közül mind f/2.8-as. A Sony-objektívek előző kiadásainak összsúlya több, mint 3 kilogramm, míg az új Mk II verziók összesen alig 2,3 kilogrammot nyomnak – a 759 grammos különbség szinte megegyezik az Alpha 7R V vázam súlyával. Ha a tökéletes helyszín megtalálásához sokat kell sétálni, a legkisebb súlykülönbség is sokat jelenthet.

Az új objektív már első látásra lenyűgözött, ezért már alig vártam, hogy próbára tehessem. Hollandiában élek, ahol nem kell messzire mennem, hogy csodás tájakat láthassak – az első állomásom egy közeli szélmalomhoz vezetett napkeltekor.

Mivel kedvelem a nagylátószögű objektíveket, már bevált rutinom van arra, hogy mivel kísérletezem először. Az élesség egy (volt) ezek közül, ám az új G Master II objektívek esetében ez kevésbé hangsúlyos, hiszen olyan éles képet készítenek, hogy a különböző blendenyílások között észrevehetetlen a különbség – még a sarkokban is.

Ahogy már említettem, a méretet és a súlyt érintő változásokon kívül fogalmam sem volt, hogy mi vár rám – ám amint fotózni kezdtem, azonnal kiderült.

Fókuszlégzés

Fókuszlégzésnek nevezzük azt az apró közelítést, amely a fókusz módosítása közben észlelhető. Az objektív használata közben szinte egyáltalán nem jelentkezik fókuszlégzés, ami számomra (és más filmesek számára is) óriási előny. Aki ismeri a munkámat, az tudja, hogy a nagylátószögű felvételeimen gyakran használok fókuszsorozatot. Ehhez megközelítem a fotó előterét, majd a fókuszsorozat segítségével biztosítom, hogy a kép minden részlete élesen jelenjen meg. Ha az objektív intenzív fókuszlégzést produkál, a gyújtótávolság néhány miliméterrel rövidebb lesz az előtér és a háttér látószögének különbsége miatt, ezért nagyra értékeltem az objektív elhanyagolható fókuszlégzését.

Megvártam, amíg a nap magasabbra kapaszkodott, hogy a képen felvillanjon a napcsillag – ez is gyakori motívum a képeimen.

Elégedetten távoztam a teszt első helyszínéről, ám hazafelé megláttam az út mentén egy napraforgókból és vadvirágokból álló rétet, amelyet valószínűleg a helyi élővilágnak tartanak fenn. Úgy döntöttem, közeli felvételekkel is próbára teszem az objektívet, és újabb izgalmas funkciót fedeztem fel.

Az objektív egyik előnye, hogy a minimális fókusztávolsága 22 cm-es az eredeti GM széria 28 cm-es fókusztávolságához képest. A közeli fókusz azt jelenti, hogy a nagyítás mértéke 0,32-szeres az eredeti 0,19-szeres értékével összehasonlítva, így lehetőségünk nyílik izgalmas bokeh effektussal ellátott közeli felvételeket készíteni, illetve közeli fókuszsorozatot is használhatunk.

Térjünk vissza a virágokhoz! Először a csodaszép napraforgókon akadt meg a tekintetem. Íme egy közeli felvétel, amelyet f/8-as blendeértékkel készítettem.

Néhány napraforgón méhek is szorgoskodtak, és látszólag nem zavarta őket a jelenlétem, ezért megpróbáltam minél közelebb kerülni hozzájuk. Az eredménytől még a lélegzetem is elállt. Az Alpha 7R V rovar autofókusz funkciójával sikerült a méhre fókuszálni és rendkívül közeli képet készíteni. Általában eszembe sem jutna nagylátószögű objektívet használni egy ilyen témához, de lenyűgöző, hogy erre is alkalmas.

A közelben megbúvó százszorszépek is felkeltették a figyelmemet. Tetszik, hogy a bokeh effektus lágy, a fókusz pedig tűéles.

A nagylátószögű objektív nem csak tájképfotózásra alkalmas – a városban is éppúgy megállja a helyét, ezért egy esős estén fotózni indultam szülővárosomban, Amersfoortban.

A felvételhez magasabb ISO-értékre volt szükségem, hogy a gyorsabb zársebességgel élesen rajzolódjon ki a képen szereplő barátom. Bár a gyenge fényviszonyok mellett nyitott blendével készült a kép, 100%-os közelítés mellett is tökéletes az élesség a kép minden részén.

Csillagfotózás

A tájfotózásban az éjszakai égbolt az egyik kedvenc témám. Az asztrofotózáshoz prímobjektívet használok, hiszen kapóra jön az extra rekeszérték, ha viszont ügyelnem kell a felszerelésem súlyára, a 16-35mm objektív is megfelel.

A tejútrendszert nem sikerült lencsevégre kapnom, ugyanis a tesztelés ideje alatt sajnos rendkívül borult és esős nyarunk volt Hollandiában. Amikor végre kitiszult az ég, akkor pedig a telihold húzta keresztbe a számításaimat. A körülmények ellenére mégis vállaltam a kihívást, és remek képek születtek.

A telihold közeledtével a 8 másodperces expozíció szépen megvilágította a tájat, és a képre közelítve (kattintással nagyítható) látszik, hogy a kép teljes területén a teljesen nyitott blende mellett is élesen kirajzolódnak a csillagok.

A Watt-tenger

Az objektív tesztelésének utolsó állomása északra, a Watt-tenger partjára vezetett, ahol apály idején látványos iszapsíkságok bukkannak fel.

Nem okozott csalódást a táj. Bár egy elhaladó esőfelhő kellemetlen fogadtatásban részesített, azonnal tudtam, hogy jó helyen járok. Bármerre néztem, mindent beterített a repedésekkel tarkított iszap, a háttérben pedig csodás alakzatokba rendeződött a tovatűnő esőfelhő. Az iszap felszínén kirajzolódó minták teljesen megbabonáztak. A vonalaknak köszönhetően a kompozícióknak csak a képzelet szabhat határt.

A talajhoz közeledve teljesen új szemszöget vehetünk fel, és igazán kreatívan használhatjuk a repedések alkotta vezetővonalakat. A repedések nem túl szélesek, ezért fókuszsorozattal gondoskodtam a vonalak élességéről a kép teljes területén.

Összességében az objektív nem csupán felülmúlja az eredeti 16-35mm-t minden tekintetben, de sokoldalúságban is jeleskedik. Már csak azt kell eldöntenem, hogy lecserélném-e a kedvenc 12-24mm f/2.8 GM modellemet. Ha a súly nem akadály, valószínűleg maradnék a 12-24mm-nél, de utazás közben a könnyebb 16-35mm f/2.8 GM II kiadást választanám. További előny az is, hogy mindhárom objektív kompatibilis szűrőkkel működik.

Egy dologban viszont biztos vagyok: a Sony remek munkát végzett a hatéves 16-35mm GM korszerűsítésével, és rengeteg fotós, köztük én is, elégedetten veszi majd kézbe az objektívet.