piros mezt viselő kerékpáros egy hóval övezett úton

A sebesség bolondjai

Susanna Kosa és Chrisander Bergan

Susanna Kosának a Merida kerékpáros márka számára Marius Røren kerékpáros főszereplésével készített promóciós anyaga az első képkockától az utolsóig lebilincseli a nézőt.

„Nagyon szerettem volna, hogy a filmem a pillanat megéléséről szóljon” – magyarázza Susanna. „A célom az volt, hogy a néző együtt lélegezzen a kerékpárossal, érezze a lábában sajgó, égető fájdalmat és azt a felszabadultságot, amelyet a lejtőn leszáguldva él át.” A több elemből felépülő film három nap alatt, egy Sony FX6 kamerával és egy Sony Alpha 7S III fényképezőgéppel készült el, a Susanna partnere, Chrisander Bergan által megvalósított „belső nézetes” (FPV) megoldásoknak köszönhetően pedig az egyes felvételek egyetlen gördülékeny, nagy sebességű menetté állnak össze.

© Manuel Müller

„A kültéri sportok területe az egyik specialitásom, és rengeteg videót készítek a kerékpározás témakörében” – magyarázza Susanna. „Korábban már használtam néhány FPV-felvételt, amelyeket egy drónra szerelt akciókamerával rögzítettem, és valami elképesztő volt, ahogyan ezek a sebességet érzékeltették. Mariusszal szintén FPV-t szerettem volna használni, ezúttal azonban egy mozis kamera használatával. Annyira boldog voltam, amikor rátaláltam Chrisre, ő ugyanis kulcsfontosságú szerepet játszott a projekt sikere szempontjából.”

férfi, kezében egy drónon rögzített sony fx6 kamerával © Susanna Kosa

A rendkívüli szépségű táj videózásához egy rendkívüli pilótára volt szükség, Chris pedig kapva kapott az alkalmon. „Szeretem, amikor tehetséges filmkészítőkkel dolgozhatok együtt, és valamit én is hozzáadhatok az alkotásukhoz. És hogy miért használtunk FPV-drónt egy hagyományos GPS-es változat helyett? Mindkettő képes a kerékpáros követésére, egy FPV-drónnal azonban valami igazán különlegeset tudunk életre hívni” – mondja Chris. „A Chrishez hasonló tehetséges pilótáknak jó szemük van a moziszerű keretezéshez, és képesek oldalirányban együtt suhanni a kerékpárossal, vagy éppen körülöttük forogni, és elképesztő dolgokat művelni” – teszi hozzá Susanna.

drónt vezérlő kezelő alkonyatkor © Susanna Kosa

Visszatérve a sebességre, Susanna és Chris biztosra mentek abban, hogy olyan képkockasebességet és zársebességet alkalmazzanak, amely a tempó valódi érzetét kelti. „A légi felvételeket 50 kép/mp sebességgel, azaz 1/100 mp-es zársebességgel készítettük, amely az FE 14mm f/1.8 GM objektívvel társítva egyfajta gördülékenységet kölcsönzött a felvételeknek” – erősíti meg Susanna. „Chris Marius közelébe tudott kerülni, közben pedig kiemelte őt az elmosódott tájból. A földfelszíni felvételek többségét 25 kép/mp sebességgel készítettem, mivel számomra ez biztosítja a legtermészetesebb hatást.”

susanna kosa, miközben egy kerékpárost filmez egy furgonból © Olav Johnsrud

Az, hogy a légi és a földfelszíni felvételekhez egyaránt a Sony FX6 és a Sony Alpha 7S III készülékeket használták, egységes színt és minőséget, valamint természetes, a kapcsolódás érzetét keltő hatást eredményezett. „Legyen szó kézi használatról vagy FPV-ről, az FX6 elég könnyű ahhoz, hogy mindkettőhöz megfelelő legyen” – mondja Susanna. „Lecsupaszítottuk a drónon való használathoz, a monitort pedig visszadugtuk, hogy a repülések között belenézhessünk a felvételekbe. A tömeg a munkamódszerem miatt mindig nagyon fontos, ugyanis rengeteget gyalogolok, és a teljes felszerelést nekem kell cipelnem.”

Chrisander Bergan és Susanna Kosa, amint kezükben a fényképezőgép-felszerelésükkel sziklákon sétálnak © Olav Johnsrud

A sebességnek nem csupán a történetmesélésben, hanem a gyártásban is fontos szerepe volt, az FX6 pedig mindkettő esetében kulcsfontosságúnak bizonyult. „Egész álló nap filmeztünk, és tisztában voltunk azzal, hogy gyorsan kell dolgoznunk, mivel nem szerettük volna, hogy a sportolónk, Marius izmai kihűljenek, és emiatt lesérüljön” – mondja Susanna. „Többek között a digitális ND üzemmód miatt döntöttem az FX6 használata mellett, ez a mód ugyanis sokkal gyorsabb az exponálás irányítását illetően, mint ha fizikai szűrőket használnék.”

„Az út mellett, az egymás melletti autókban vagy éppen a levegőben való munka során a gördülő zár is komoly aggodalmat okozhat annál a sebességnél, amelynél mi dolgoztunk, az FX6 esetében viszont ez egyáltalán nem jelentett problémát!” – folytatja Susanna. „Ilyen sebességnél általában némi elhajlást vehetünk észre a keretben. A megoldás az, hogy az elkerülése érdekében nagyobb sebességet használunk, ez viszont a bemozdulási elmosódás elvesztésével jár. Az FX6 kamera lehetővé teszi, hogy annál a sebességnél maradjunk, amely a leginkább moziszerű hatást kelti.”

drónra szerelt sony fx6 kamerát tartó hölgy © Olav Johnsrud

„Az említett tényezők mind azt jelentik, hogy az FPV-pilóták az FX6 kamerát tartják az egyik legjobb választásnak” – szól közbe Chris. „Ez a tömegének, az AF-nek, a gyenge megvilágítás melletti képességeknek, a képkockasebességeknek, valamint annak is köszönhető, hogy milyen egyszerűen lehet biztosítani a kamera egyensúlyát egy drónon.”

És bár csak néhány napot töltöttek a helyszínen, Susanna gyorsan kiemeli azt a sebességet is, amellyel a csapata összeállt. „Az első felvételeket nézegetve már tudtam, hogy valami különlegeset hozunk létre, és mindezt különleges emberekkel” – idézi fel Susanna. „Amikor először láttam, ahogyan Chris ezt a hatalmas drónt és az azon rögzített FX6 kamerát repteti, egyszer csak kikapcsolta a drónt, és hagyta, hogy a levegőből a kezébe essen. Nyilvánvaló volt, hogy egy nagyszerű pilótáról van szó, és a teljes csapat összetartással és elhivatottsággal dolgozott egészen a legutolsó felvételig.”

emberek csoportja egy kerékpárossal, amint a kamerába mosolyognak © Susanna Kosa

„Lement a nap, az ég lilába öltözött, és csodaszép rózsaszín fény jelent meg” – zárja gondolatait Susanna. „Az SD-kártyán 50 másodperc helyünk maradt, az akkumulátor pedig még két percet bírt, hogy egy utolsó kört rögzíthessünk. Mindenki nagyon izgatott volt, Chris pedig azt mondta: „ha sikerül ez a felvétel, fejest ugrok a fjordba”. És természetesen meg kellett tennie. Egy ilyen nagyszerű pilóta és az FX6 mellett ez nem is lehetett kérdés.”

Kiemelt termékek

Susanna Kosa

Susanna Kosa | Germany

„A filmkészítés iránti szenvedélyem már olyan sok csodálatos kalandra elkísért – de az abszolút kedvenceim mégis azok a felejthetetlen pillanatok, amiket enélkül sohasem tapasztaltam volna meg.”

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.