kicsi homokfutó egy homokdűnén

Kalandok a Sony FX3 fényképezőgéppel

Mike Gray

Amikor először használsz egy fényképezőgépet, általában óvatosan próbálgatod a funkciókat, és lassan érzel rá a készülék kezelésére. Mike Gray azonban nem így működik. Amikor először fotózott a Sony FX3 fényképezőgéppel, szeretett volna mélyebbre ásni, és kipróbálni, hogy meddig is mehet el ezzel a készülékkel.

„Még nem igazán találkoztam olyan emberrel, aki megpróbálta volna feszegetni ennek a fényképezőgépnek a határait. Szerettem volna látni, hogy milyen teljesítményt nyújt a különböző helyzetekben” – magyarázza Mike. „Korábban már dolgoztam a Sony Alpha 7S III készülékkel, és szerettem volna kipróbálni a Sony FX3 képességeit. Az elképesztő kettős natív ISO-nak köszönhetően ugyanazokkal a gyenge megvilágítás melletti képességekkel rendelkezik – a magasabb érték ISO 12 800. Ez azt jelenti, hogy bármilyen gyenge megvilágítású helyzetben biztos lehetek abban, hogy tiszta, zajmentes képet fogok tudni készíteni.”

Voltak konkrét jelenetek, amelyeket Mike szeretett volna megörökíteni, de még ha ki is találta, hogy milyen helyszínen szeretné mindezt megvalósítani, továbbra is rengeteg kutatás és előkészület várt rá – például hogy találjon valamit, ami hasonlít egy űrruhára. „Kész rémálom volt ezt a ruhát megtalálni! Azt gondolhatnánk, hogy ha már Hollywood itt van a szomszédban, egy ehhez hasonló jelmez beszerzése gyerekjáték – de hihetetlenül nehéz volt felkutatni” – mondja Mike.

A jelmezre a videó egy olyan jelenetének leforgatásához volt szükség, amelyet Mike mind közül a legjobban várt.

űrruhát viselő férfi egy barlangban

„A jelenetet a Death Valley közelében lévő alagutakban és barlangokban forgattuk, körülbelül kétórás autóútra Las Vegastól. Útlezárások miatt nem volt egyszerű eljutni a helyszínre. Végül az útról letérve, a homokon haladtunk tovább, hogy elérjünk a barlangokhoz. Az út sokkal hosszabb volt, mint vártuk, és versenyt futottunk az idővel, a fény ugyanis csak egy konkrét időpontban érte el az alagutakat.”

A nehézségek végül kifizetődőnek bizonyultak, az alagutas felvételek ugyanis elképesztően jól sikerültek. Mike felidézi, milyen izgatott volt, amikor végre megérkeztek, és elkezdhetett dolgozni: „Felszökött az adrenalinszintem, és őrületesen izgatott voltam” – emlékszik vissza Mike. „Végre odaértünk, és szinte nem is evilági fény tört be a barlangba; a por- és homokszemcsék csak úgy kavarogtak körülöttünk, és lenyűgöző fénysugarakat hoztak létre az alagutakban. A Sony FX3 autofókuszának köszönhetően a követő mód használatával kiválaszthattam a témát, amelyen a fókuszt rajta szerettem volna tartani, és egy pillanatig sem kellett azon aggódnom, hogy a porszemcsék vagy a fény elállítja a fókuszt. A helyszín lehetővé tette számomra a 4K-s, 12 millió pixeles Full-Frame érzékelő gyenge megvilágítás mellett nyújtott minőségének bemutatását.”

kicsi homokfutó egy homokdűnén

Mike a videó nagy részét két objektívvel rögzítette – az egyik az FE 35mm f/1.4 GM, amely Mike kedvenc objektívjeinek egyike, a másik pedig az FE 16-35mm f/2.8 GM volt. „A nagy látószögű zoom tökéletes az utazáshoz és az úti vlogokhoz, valamint minden hasonló tartalomhoz. Nagyszerű objektívpárost használtunk a projekthez” – mondja Mike.

Ezután jött az ötlet, hogy az FX3 készüléket egy drónon rögzítsék. „Van egy Los Angelesben élő barátom, Joel, aki FPV drónpilótaként tevékenykedik, úgyhogy felhívtam, és megkérdeztem, ki tudna-e minket segíteni” – mondja Mike. A csapat „kisegítése” azt jelentette, hogy Joel egy, a sivatagot átszelő homokfutót, majd egy Los Angeles körül furikázó terepjárót követve reptesse az FX3 fényképezőgépet. Mike ezután a fényképezőgép által rögzített giroszkopikus adatokat a Sony Catalyst Browse szoftverben felhasználva stabilizálta a felvételt az utómunkák során.

sony alpha fx3 egy drónra szerelve

„Biztosítanunk kellett, hogy a lehető legnagyobb látószöggel készítsük a felvételt, a nálam lévő objektívek közül pedig az FE 14mm f/1.8 GM volt a legnagyobb” – mondja Mike. „Az f/1.8 értékkel való filmezés azt jelentette, hogy minden egyes jelenetet gyenge megvilágítás mellett rögzíthettem, és nem kellett aggódnom a képminőség miatt.”

Összességében Mike-ot teljesen lenyűgözte a Sony FX3 teljesítménye – nem csupán a képminőség, hanem a kialakítás és a kezelés terén is.

„Minden apró részlet hozzásegít ahhoz, hogy a filmeket zökkenőmentesebb folyamat keretében készíthessem el. A készüléket a videokészítést szem előtt tartva tervezték, így a felvételjelző fényekhez hasonló jellemzők magasabb szintre emelik a munkát – biztosítanak arról, hogy tényleg megkezdtem a felvételkészítést, ez pedig különösen hasznos akkor, amikor valamit kutyafuttában kell megörökítenünk.”

„A fényképezőgép emellett több különböző rögzítési ponttal is rendelkezik. A Sony FX3 készüléket számos különböző „varázskarral” sikerült felszerelnünk, és anélkül enged nagy teret a kreativitásnak, hogy ehhez valamilyen rögzítőkeretre lenne szükség. Számomra ez azt jelentette, hogy egyedi szögekben rögzíthettem a készüléket, és különböző látószögekből készíthettem felvételeket.”

„Végső soron nagyon tetszett a fényképezőgép mérete és hordozhatósága. Rengeteget utazom, így nagyon fontos számomra, hogy egy olyan hordozható fényképezőgéppel és felszereléssel dolgozhassak, amely a lehető legjobb képminőséget biztosítja. A Sony FX3 eleget tesz ennek az elvárásnak.”

Kiemelt termékek

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.