2021-ben a Sony-fotósok egy csoportja úgy döntött, hogy a Sony Nordic partnerségével létrehozzák a Sony Wildlife Explorers csoportot. A csoportot jelenleg hét Sony-természetfotós alkotja: Staffan Widstrand, Melissa Schäfer, Fredrik Granath, Marcus Westberg, Magnus Lundgren, Floris Smeets és Roy Mangersnes. Mindegyikük szakmai múltjában megtalálható a sarkvidék fotózása, ahol a klímaváltozás hatásai talán nyilvánvalóbbak, mint bárhol máshol a földön.
A Sony támogatásával a természetbúvárok csoportja arra szeretné felhasználni a képeit, hogy elmesélje a sarkvidék történetét.
A csoport egyik alapító tagja a svéd fotós, Staffan Widstrand. Bemutatkozásukkor elmesélte: „meg akarjuk osztani a természet örömeit, hogy még többen legyenek szerelmesek a természeti örökségünkbe, mert amit szeretsz, azt megvéded. De hogyan lehet szeretni valamit, amit még sose láttál?”
„Azt hiszem, mindannyiunk célja ugyanaz” – mondja a Sony másik természetbúvára, Fredrik Granath, aki tovább magyarázza a csoport vágyát: „csökkenteni az emberek és a természet közti távolságot.” Azzal, hogy a látványos, de törékeny természetet és tájat láthatóbbá teszik, a Sony természetbúvárai azt remélik, hogy olyanokat is elérnek, akiket eddig nem érintett meg a klímaváltozás problémája.
Néha az ember nyitott kapukon dörömböl. Túl akarunk jutni a vadvilág- és természetfotók szokásos közönségén, és tömegeket szeretnénk elérni” – mondja Fredrik. „És tényleg el is akarjuk érni őket: egészen a szívükig hatolni. Ha ez sikerül, akkor van lehetőség mélyrehatóbban megváltoztatni és inspirálni az embereket. Szóval folyamatosan azon gondolkodunk, hogy milyen további módjai vannak még ennek.”
Fredrik tapasztalt producer és fotós, aki több mint 20 éve dolgozik a sarkvidéken, és az utóbbi hét évben ezt partnerével, Melissa Schäferrel együtt teszi.
„Amikor a jégen állsz, és szemben áll veled egy jegesmedve, akkor úgy érzed, hogy ki tudja szagolni a gondolataidat” – meséli Fredrik. „Az öreg inuitok mondogatták, hogy nem szabad rossz gondolatokat táplálni a medvékről, mert felbőszítheted őket. Olyan jelenléttel és intelligenciával bírnak, amelyet mi nem tudunk felfogni. Az is meglehet, hogy okosabbak nálunk, csak másképpen.”
A sarkvidékre a Sony FE 16-35mm f/2.8 GM, az FE 24-70mm f/2.8 GM II és az FE 70-200mm f/2.8 GM OSS II objektívet, valamint a szuper-telefotó FE 600mm f/4 GM OSS objektívet viszik magukkal. Mindegyik objektívnek megvan a maga szerepe a jegesmedvék történetének elmesélésében.
„A sarkvidék történetét meséljük el, többé-kevésbé a jegesmedvék szemszögéből” – magyarázza Fredrik. „Hangot adunk a jegesmedvének, mert egy olyan története van, ami mindannyiunkról szól. A saját jövőnket is láthatjuk, ha megnézzük, mi történik a jegesmedvékkel.”
A jég olvad. A jegesmedvének szüksége van a fagyott óceánra a túléléshez. Ott találja meg az élelmet. Tengeri jég nélkül nincs jegesmedve. Ki fog halni. Immár évek óta vagyunk a sarkvidéken, szóval látjuk az évek múltával jelentkező változásokat. Vannak fotóink a 10 és 15 évvel ezelőtti állapotról, és amikor összehasonlítjuk azzal, hogy hogyan néz ki ma a sarkvidék, akkor olyan, mintha két különböző tájat szemlélnénk. Brutális.”
A klímaváltozás körüli szalagcímek sokkoló negativitása arra ösztönzi Fredriket és a Sony többi természetbúvárát, hogy ugyanilyen elánnal mutassák be a vidék számos szépségét. A pozitív töltetű képek ugyanolyan fontosak az üzenet terjesztésében: ezek is segítenek elmesélni, mi történik, nemcsak a negatív újságcímek.
„Bemutathatod a szörnyű és félelmetes érzést, amikor a jegesmedve elsüllyed és megfullad az olvadó jég között. Tudod, úgy, ahogy a hírek durva szalagcímei arról, hogy milyen szörnyű minden, és hogy vége a világnak. De annak megvan az a kockázata, hogy az emberek bezárkóznak, és azt mondják: ez nekem túl nagy falat, ez a politikusok dolga, én nem tehetek semmit. De azt is megteheted – és ez a mi filozófiánk – hogy bemutatod a sarkvidék szépségét és csodáit, és azt, hogy mennyire varázslatos lény a jegesmedve. Aztán ezt arra használhatod, hogy az emberekben kialakítsd a kötődés érzését, és annak megértését, hogy a Föld bolygó az otthonunk, és gondoskodnunk kell róla” – mondja Fredrik.
Egy évekkel ezelőtti, jegesmedvéket célzó fotós túra során történt, hogy Melissa és Fredrik átváltott a DSLR-kamerákról a Sony Alpha 1-re. Rögtön lenyűgözte őket a fényképezőgép autofókusz-követése, amely segíti őket abban, hogy tűéles képeket készítsenek a felbukkanó jegesmedvékről. „Amikor hazaértünk az első, Alpha 1-gyel végigfotózott sarkvidéki utunkról, emlékszem, hogy átmásoltam az összes képet a memóriakártyákról a számítógépre, és ahogy elkezdtem átnézni a képeket, padlót fogtam a képminőségtől, ami egészen a képpontok szintjéig tökéletes volt. A készülék minősége egyszerűen hihetetlen” – meséli Fredrik.
A sarkvidék az egyik legnagyobb kihívást jelentő helyszín a fotózáshoz, de Fredriket lenyűgözi az, hogy az Alpha 1 milyen könnyedén felnőtt a feladathoz.
„Az Alpha 1 kivételesen jól teljesít a hidegben. Ez a kamera mindent kibír. Mint minden más fényképezőgép esetén is, vigyáznod kell a páralecsapódással, ha kimész a melegből a hidegre vagy fordítva. Vigyáznod kell az akkumulátorokra is, és melegen kell tartanod őket, de hozzá kell tennem, hogy az akkumulátor-technológia is olyan fejlett, hogy már ez sem jelent olyan gondot, mint régen.”
Az egyik módja annak, hogy lenyűgöző képeikkel a Sony természetbúvárai minél több embert elérjenek, és terjesszék üzenetüket, az az előadások tartása a Sony támogatásával a Jeges-tengert környező országokban. „Tartottunk már előadást Svédország-szerte, és pár hónapja Finnországban is voltunk” – meséli Fredrik.
„Különböző módokon lehet eljutni az emberekhez: el lehet őket érni a közösségi média útján, de az rövid időre és felszínesen történik. A közösségi média segítségével könnyen elérhetsz százezer vagy akár egymillió embert. De ha írsz egy könyvet, kiadsz egy magazint, vagy előadást tartasz, akkor bár kevesebb embert érsz el, de remélhetőleg mélyebben meg tudod őket érinteni.”
A Sony természetbúvára, Staffan Widstrand úgy érzi, hogy a csoport arra is lehetőséget ad, hogy tagjai egymást inspirálják, és megosszák egymással tudásukat a jó ügy érdekében.
„Eddig nagyon élvezzük a közösen eltöltött időt, és hogy kiváló elmékkel és remek szakemberekkel dolgozunk együtt. Mindannyiunkban megvan a vadvilág, az emberek és a természeti örökség iránti valódi szenvedély. A csapatmunka következtében rengeteg vizuális ihletet is tudunk meríteni, és meg tudjuk osztani egymással a technikai tudásunkat, és még képzéseink is vannak a Sony szakértőivel.”
„Csodálatos a Sonyval való közös munka” – teszi hozzá Fredrik. „Remek partnerek számunkra, és akárhányszor támogatásra van szükségünk, mindig megkapjuk tőlük. De abban is segítenek, hogy még több emberhez eljusson az üzenetünk. Mindannyian együtt dolgozunk a közös célért – hogy az otthonunkat, a Földanyát egy olyan hellyé tegyük, ahol a természettel harmóniában és azt védve élhetünk.”
A Sony Wildlife Explorers csoport előadásokat és beszédeket is szokott tartani, hogy ismereteket terjesszenek a természetfotózásról és arról, hogyan látják a Sony természetbúvárai a munkájukban a klímaváltozás hatásait. Legyen szó akár a fotózásról, a klímaváltozásról vagy a természetről, készülj fel rá, hogy még hallani fogsz a csoportról 2023-ban.