A tájból kiemelkedő vulkáni csúcsaival, elhagyatott fekete homokos tengerpartjaival és zuhogó vízeséseivel Izland sok fotós álomhelye. Egy különösen hideg és sivár napon Davide Monteleone mégis egy alumínium iglut választott témának a Reykjavík melletti Nesjavellir lávamezőkön, mert olyan képet akart készíteni, amely felkelti az olvasók érdeklődését, és arra készteti őket, hogy többet akarjanak tudni a témáról.

A téma – a szén-dioxid-leválasztás feltörekvő technológiái – geopolitikai léptékben rendkívül fontos, és „a szén-dioxid-mentesítés folyamatát egy valódi konfliktusnak megfelelően komolyan kell venni” – mondja Davide. „Mi hoztuk létre ezt a problémát, és nekünk is kell megoldani. Ezeket a gépeket azért hozza létre az emberiség, hogy megmentse önmagát.”

Ezeknek a technológiáknak a fotózása azonban sokszor problémás. „A kihívás az volt, hogy hogyan mutassam meg valami olyasminek a történetét, ami nem is látható. Dokumentálni szerettük volna ezt a szén-dioxid-leválasztó rendszert, de mint a legtöbb hasonló technológia, vizuálisan ez is kevéssé megnyerő – még akkor is, ha a benne rejlő lehetőségek elképesztően fontosak. A történetnek tehát a tudósokról és a létfontosságú alkotásaikról kell szólnia, amelyekkel megpróbálják megkötni a levegőben lévő szén-dioxidot és a földbe zárni, vagy tengeri projektekkel csökkenteni.”

A cikkhez nyolc hónap alatt kilenc szén-dioxid-leválasztó telephelyet látogatott meg Európában és a világ többi részén, néhány napot vagy több hetet töltve az egyes helyszíneken. „Rengeteg kutatás van egy-egy cikk fotói mögött, és a fotós szorosan együttműködik a szerkesztő csapatokkal a tervezés és a döntéshozás terén” – meséli Davide. „Tehát bár egy ilyen méretű és súlyú projekt szorongást kelthet, minden félelmet legyőz az, hogy ennyire invesztálva vagyok benne.”

A nehézségek ellenére és egy fárasztó 12 órás nap után, amelyet Nesjavellirben töltött, sikerült egy olyan képet készítenie, amely a National Geographic 2023. novemberi számának a borítója lett.

Davide egy nagy formátumú kamerával, egy drónnal és a Sony Alpha 7R IV fényképezőgépével valósította meg a projektet – ez utóbbit úgy jellemezte, hogy „hihetetlenül hatékony, mert gyorsan és egyszerűen csinál mindent, amire szükségem van. A kicsi, könnyű, full-frame tükör nélküli fényképezőgépekkel való fotózás arra emlékeztet, ahogy az első 35 mm-es filmes kamerák forradalmasították a dokumentálást a 20. század közepén. Ráadásul a 60 megapixeles felbontásával felveheti a versenyt a sokkal nagyobb és drágább fényképezőgépekkel.

„Nehéz körülmények között, hosszú napokon át is kiváló teljesítményt nyújt, és bízhatok benne, hogy több mint ezer fényképet tud készíteni egyetlen töltéssel az izlandi hidegben és a Kongói Demokratikus Köztársaság magas páratartalma mellett is” – mondja Davide.

Felidézve a kreativitást, ami ahhoz szükséges, hogy legyőzzük azt, amit a felszínen „meglehetősen csúnyának és unalmasnak” tartanak, Davide kifejtette, hogy a konfliktuszónákkal ellentétben, amelyek nagyon reaktívak, az ilyen projektekhez türelem és inspiráció szükséges.

„Tehát a csapatommal elkezdtem a probléma megoldásán dolgozni különböző ötleteket kipróbálva, hogy kiderítsük, melyik működik. Például, meg tudnánk-e változtatni a perspektívát, hogy hatékonyabban adhassuk át a kép történetét, az ipari fotózásból ihletet merítve, kreatívan megvilágítva, vagy más napszakban fényképezve? Az iglu esetében végül éjszaka fotóztunk, és egy mozgó drónnal világítottuk meg.” Davide abban is reménykedett, hogy elcsípheti a sarki fényt, de ahogy az izlandiak gyakran figyelmeztetnek: ha beszélünk róla, nem jelenik meg.

„Úgy gondolom, hogy összességében jó munkát végeztünk, hiszen végül is ezt választották a magazin címlapjának. Szép fotó, de el is gondolkodtat: a néző tudni szeretné, mi az az iglu, és mire szolgál. Futurisztikus módon vonzó, de a lávamező idegenszerű tája kissé baljós előérzetet is kelt. Az ígéretekről szól, de az előttünk álló kihívásokról is, és arról, hogy mi vár ránk, ha nem teljesítjük őket.”

Ily módon Davide fordítónak tekinti magát. „Maga a fénykép nem magyaráz meg semmit, de ha valaki emiatt olvas a szén-dioxid-leválasztásról, akkor már betöltötte a szerepét. A dokumentarista fotós szerepe nem az, hogy megoldja a problémát, hanem hogy felkeltse másokban a kíváncsiságot, hogy ezt megtegyék.”

Ez nem sokat változott a történelem során, mondja Davide, és szerepét az ipari forradalom dokumentarista fotósaihoz hasonlítja, például Lewis Hine-hoz. „Az a feladatunk, hogy láthatóvá tegyük az új ipari forradalmat, és bemutassuk az energiaátalakítás történetét. A fosszilis tüzelőanyagokról a zöld energiára térünk át, és bár ez önmagában nem oldja meg a világ éghajlati problémáit, a szén-dioxid-leválasztás folyamata ennek fontos része. A fotózás ezen a téren is fejlődik, míg öt évvel ezelőtt a stockfotók voltak jellemzők a technológiai változások terén, most sokkal kreatívabb és megfontoltabb munka folyik.”

Sok fotóshoz hasonlóan Davide is gyakran hibrid stílusban dolgozik, így létfontosságú volt, hogy a National Geographic-cikkhez videót is tudjon forgatni Sony Alpha 7R IV készülékével. „Szeretek videókat is tartalmazó történeteket mesélni, mert a videók nagyon hatékonyak a narratíva és a történetmesélés szempontjából. Különösen, ha a témák meglehetősen statikusak, mint ennél a projektnél, ahol a videó a mozgásnak és hangnak köszönhetően megnyerőbb lehet.”

Míg a szén-dioxid-leválasztás és az éghajlatváltozás története alapvetően geopolitikai eredetű, Davide az emberi tényezőt meglehetősen reménykeltőnek találta. „A tudósok mindig hihetetlenül szenvedélyesek az iránt, amit csinálnak, de türelmesen és érzelmesen képesek elmagyarázni. Még akkor is, ha egyedi, összetett vagy láthatatlan is a legtöbb ember számára. Tudják, hogy ezek a dolgok létfontosságúak a bolygónk jövője szempontjából. És ha ennek a néhány embernek az energiáját le tudom fordítani egy olyan üzenetté, amely sokakhoz eljut, akkor nagyon szívesen teszem.”