ajtónál álló 2 színész filmezés közben

A siker kulisszái mögött

Christophe Brachet

Csendet a díszletben! Ez a kifejezés világszerte egyet jelent a filmgyártással, és ezt hallva Christophe Brachet standfotós a régi időkben már nyúlt is az átalakított víz alatti házért, amely a fényképezőgépe zárjának hangszigetelését biztosította.

A teljesen csendes elektronikus záraknak, többek között a Sony full-frame Alpha tükör nélküli fényképezőgépein debütált záraknak köszönhetően azonban napjainkban sokkal egyszerűbb anélkül elkészíteni a filmet népszerűsítő fotókat, hogy ezzel megzavarnánk a színészeket vagy a stábot. És bár Christophe-nak továbbra is körültekintően és előzékenyen kell eljárnia, most már minden figyelmét a standfotózásban rejlő kreativitásnak szentelheti.

Ezzel el is érkeztünk legújabb projektjei egyikéhez, a Zorro című tv-műsor egy új feldolgozásához. „Az új sorozat bemutatója 2024 szeptemberében lesz, a forgatás pedig a spanyolországi Madridban és Almeríában, 2023 novembere és 2024 márciusa között zajlott” – magyarázza a fotós.

zöld ruhát viselő nő mosolyog a kamerába © Christophe Brachet | Sony α1 + FE 135mm f/1.8 GM | 1/1250s @ f/1.8, ISO 250

„Az elsődleges célom, hogy olyan képeket készítsek, amelyek hatására az emberek meg akarják nézni a filmet vagy a tv-műsort, és csakúgy, mint a színészek és a technikusok esetében, itt is sokat segít, ha az ember elolvassa a forgatókönyvet!” – folytatja Christophe. „Ez a kutatás lehetővé teszi számomra, hogy megértsem az egyes jelenetek mögött megbúvó szándékot és érzelmeket, és hogy ezáltal még eredményesebben örökíthessem meg őket. Még jobb, ha olyan képeket sikerül készítenem, amelyek még a fő kameráról származó képernyőképeknél is hatásosabbak. Emellett kulisszák mögötti felvételeket is készítek, és teljes szabadságot kaptam arra, hogy a forgatáson azt alkossak, amit csak akarok.”

Christophe elmondása szerint a szín kiemelt fontosságú az olyan fotók elkészítéséhez, amelyek közvetlen közelről követik a rendező, az operatőr és a folyamat további kreatív résztvevőinek művészi szándékait. „A fényelésnek a lehető legközelebb kell állnia ahhoz, amilyen a film kalibrálása lesz, így szorosan együttműködöm az operatőrrel, és ügyelek arra, hogy ugyanazokat a beállításokat használjam a fehéregyensúly, a szín és az expozíció terén.”

kosztümöt viselő szakállas férfi © Christophe Brachet | Sony α1 + 85mm f/1.8 | 1/200s @ f/1.8, ISO 2000

Christophe szerint ez az egységesség egyben azt is jelenti, hogy a filmkészítésben használt klasszikus értékekhez hasonló gyújtótávolságokkal dolgozik. „A standfotósoknak tervezett kedvenc objektívjeim a keretezés tekintetében közel állnak a stáb által használt objektívekhez. Az FE 24mm f/1.4 GM, az FE 35mm f/1.4 GM, az FE 50mm f/1.2 GM és az FE 135mm f/1.8 GM objektívet használom. Oly módon renderelik a témákat és a jeleneteket, ami hasonlít a felvételhez, tehát nincsenek rá negatív hatással, ez pedig jobb kapcsolatot eredményez.”

„Ha választanom kellene egyet az említett objektívek közül, valószínűleg a 135 mm-es objektívre szavaznék” – ismeri be Christophe. „Szeretem, ha a képeim háttere gyönyörűen elmosódik, és ez az objektív széles látószög mellett pontosan ezt az eredményt nyújtja. Segít abban, hogy a színészek erőteljes benyomást keltve tűnjenek ki, és megoszthassák érzéseiket a nézővel. Ez szegezi az embereket a képernyő elé.”

2 színész korabeli jelmezben © Christophe Brachet | Sony α1 + 85mm f/1.8 | 1/200s @ f/1.8, ISO 2000

Ezek a gyors objektívek a gyenge megvilágítás melletti munkát is jelentősen leegyszerűsítik, és Christophe szerint „ez a Zorro esetében különösen hasznos volt, mivel a nagyobb akciójelenetek többségét gyertyafényes haciendákban vettük fel. Az Alpha fényképezőgépem elektronikus képkeresőjének köszönhetően abban is biztos lehetek, hogy az expozíció tökéletes lesz a zár gomb lenyomásakor. Már az Alpha sorozat megjelenésekor észrevettem a hibrid technológia ezen előnyét, mivel a fotósok sokkal hatékonyabban tudnak dolgozni, ha valós időben láthatják, hogy egy adott felvétel hogyan fog kinézni.”

A Christophe munkáját segítő Alpha-fejlesztések, vagyis a csendes zár és az elektronikus képkereső mellett a Sony Alpha 9 III globális zárja is különös figyelmet érdemel, a fotós ugyanis az Alpha 1 mellett ezt a készüléket használta a Zorro forgatásán. „Ez az első olyan full-frame formátumú fényképezőgép, amely globális érzékelővel rendelkezik, ez pedig elképesztő teljesítmény” – ismeri el a fotós. „Ráadásul azt jelenti, hogy a jövőben is nagyszerű kalandok várnak ránk.”

„A globális zár egyik előnye, hogy a forgatáson bármilyen típusú megvilágítással dolgozhatok – akár csúcskategóriás LED-eket, akár megfizethető paneleket használok, a fényképezőgép semmilyen villódzást nem fog produkálni” – folytatja Christophe.

zorrónak öltözött színész egy faépület előtt © Christophe Brachet | Sony α1 + FE 50mm f/1.2 GM | 1/2500s @ f/2.5, ISO 80

„És természetesen az Alpha fényképezőgépek szokásos előnyeiről sem szabad megfeledkeznünk – ezek közé tartozik az elképesztő teljesítményű témakövető autofókusz, a sorozatfelvétel, amely lehetővé teszi a tökéletes fotó kiválasztását, és az érzékelő dinamikatartománya, amely a csúcsfények és az árnyékok egyszerűbb szerkesztését biztosítja. A forgatásokon nem kérhetem, hogy újra és újra eljátsszanak egy jelenetet csak azért, mert a fényképezőgép nem fókuszált vagy exponált megfelelően, így ezek a dolgok mind létfontosságúak.”

feketébe öltözött lovas fehér lovon © Christophe Brachet | Sony α1 + FE 135mm f/1.8 GM | 1/3200s @ f/1.8, ISO 1000

A fotózás számos területéhez hasonlóan a filmgyártásban sem csak a fotósé az utolsó szó arra vonatkozóan, hogy mely felvételeket használják fel. „A végső döntést a színészek, a rendező és a producerek is jóváhagyják, és egy ehhez hasonló projektnél a több ezer felvételből összesen körülbelül 100-at választunk ki” – zárja gondolatait Christophe. „Ha azonban magamnak választanék egyet, az az a felvétel lenne, amelyen Zorro vágtázik. A képet az Alpha 1 fényképezőgéppel és az FE 135mm f/1.8 GM objektívvel, nagy blendével készítettem. A színész gyorsan mozog, a készülék mégis tökéletesen a szemére fókuszál. Ez egy nagyszerű példa arra, hogy a Sony felszerelésem miért is nem hagyott még soha cserben.”

Kiemelt termékek

Christophe Brachet

Christophe Brachet | France

„Igazán szeretem, hogy α7S gépem kicsi és nem feltűnő, így megörökíthetek természetes pillanatokat.”

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.