A képen szereplő lány rendkívüli tehetséggel megáldott táncos. Ha táncosokat vagy modelleket fotózok, szabadon mozoghatnak, és kifejezhetik magukat. Igyekszem kevés utasítást adni nekik, és inkább a természetes mozgásukat követve örökítem meg az érzelmeiket.
Mindig kész elképzeléssel érkezem a fényt illetően. Általában azt szeretem, ha a modell arcát emeli ki, és az sem mindegy, hogy milyen szögből érkezik. Ennek érdekében néha apróbb megjegyzésekkel irányítom a modell mozgását, hiszen a fotós azt is látja, amit a modell nem. A képen szereplő táncos ösztönösen eltalálta a tökéletes pozíciókat, így nem kellett instrukciókkal megszakítanom a fotózást.
A két erős LED-izzó fényét 120 cm-es parabola softboxok szűrték meg, így a képeket kellemes, lágy fény világította meg. A fotót az Alpha 9 II fényképezőgéppel és az FE 85mm f/1.4 G Master objektívvel készítettem. A 85 mm-es gyújtótávolság nem mindennapi – ellentétben a 35 mm-es vagy az 50 mm-es objektívekkel, amelyek bármilyen helyzetben a hasznunkra lehetnek. A 85 mm-es objektív látszószöge tökéletesen megfelel a portréfotózáshoz, ugyanis a nagylátószögű objektívekkel ellentétben nem torzítja el a modell arcát vagy testét.
Az Alpha 9 II fényképezőgép és az FE 85mm f/1.4 GM objektív kombinációjával készített képek minősége kiváló, hiszen a keretben minden rendkívül éles. Ezen a fotón például tisztán kirajzolódnak a szem apró részletei. A hasonló arcképekhez a Szem AF funkciót használom, hiszen praktikus a használata, ráadásul sosem hagy cserben, ha a modell szemeit szeretném kihangsúlyozni. A Sony Szem AF technológiájához semmi sem fogható!
Az élesség ellenére is megmarad a kép egyedi, lágy karaktere. A háttérben érzékelhető a finom, alig észrevehető bokeh-hatás, és a 85mm G Master objektív csodásan kezeli az élesen kiemelt területek határán kezdődő elmosódást.
Az arcképekben azt a bizonyos pluszt keresem, ami megragadja a figyelmemet, bevon, és elönt az újdonság varázsával. Gyakran hasonló beállításokat fotózok, aztán szerkesztés közben alaposan megvizsgálom őket. Azt a különlegességet keresem, ami vonzza a tekintetemet, ezért türelmesen pásztázom a képeket. Ez lehet a szemkontaktus, a fény, a szín, a textúra vagy akár a kompozíció bármely eleme. Ebben az esetben minden adott volt a tökéletes fotóhoz, sőt, a kép határozott kerete dinamikus érzetet kelt, közben pedig feszültséget és sejtelmességet kölcsönöz a felvételnek.
Az Alpha 9 II segítségével valóra válthatom az elképzeléseimet. Általában elsőre megszületik a tökéletes felvétel, ami más fényképezőgépek esetében ritka – az Alpha 9 II-nél azonban úgy érzem, képes olyan formában megörökíteni egy-egy jelenetet, ahogyan a saját szememmel látom.
„A fotózástól kaptam a legnagyobb ajándékot – azt, hogy a világot egyedi perspektívából láthatom. Rengeteg szépség és csoda vesz körül minket, amelyeket érdemes megörökíteni. Csak keresni kell, és mindig készen állni.”