„Ez a fénykép megtestesíti a világ legnagyobb állatvándorlásának elsöprő erejét és lehengerlő zűrzavarát, az operatőrünk pedig egyenesen a közepébe csöppent” – mondta a profi víz alatti fotós, Alexis Rosenfeld.
Alexis 2023 júniusa óta a The Great River of Life (Az élet nagy folyója) címen dokumentálja az állatok vándorlását. „A négy hónapos expedíciót két év leforgása alatt bonyolítjuk le a 1 OCEAN és az UNESCO közreműködésével” – magyarázta. „A projekt középpontjában a bolygó legnagyobb állatvándorlása áll. Évente több száz cápa és bálna, több tízezer delfin, illetve több százezer madár indul útnak Dél-Afrika vadregényes partjain, hogy szardíniák milliárdjaiból csemegézzenek. Célunk az, hogy a fotózás és a filmkészítés segítségével felhívjuk a figyelmet a biodiverzitást érintő veszélyekre.”
A feladat próbára teszi az állóképességet és a technikai tudást egyaránt. „Ahogy a képen is látható, Stevent két fokföldi szula kíséri. A madarak fenyegetően festenek, de valójában csak az ebédjükre vadásznak” – meséli mosolyogva Alexis. „A tömeges étkezés idején rengeteg cápa és delfin száguldozik a víz alatt. Nagy kihívást jelentenek a körülmények, hiszen a búvároknak sodró áramlatokkal, állatok tömkelegével és óriási káosszal kell szembenézniük. Súlyos sérülést okozhat, ha például összeütközünk egy bálnával, ezért a víz alatt állandó készenlétben vagyunk, illetve párosan dolgozunk, és vigyázunk egymásra.”
„Fotósszemszögből sem könnyű a feladat, hiszen gyenge megvilágításban kell elkapnunk a sebesen mozgó témát. Az elmosódottság elkerüléséhez növelnünk kell az ISO-értéket, hogy a zársebesség elég gyors legyen. A képen az ISO 1000 volt, a zársebesség pedig 1/1000 mp. A víz alatti fotósok ilyen helyzetekben gyakran mesterséges megvilágítással dolgoznak, de az eszeveszett nyüzsgés miatt sok lebegő anyag verődik fel a vízben, ezért a vaku vagy a LED hatására homályos lenne a végeredmény.”
„Manuális móddal és gyors zársebességgel fotózok, a blendével pedig az expozíciót állítom be. A napfény mennyiségétől és a fényképezőgép dőlésszögétől függően állítom szélesebbre vagy szűkebbre a blendét. Ha lefelé haladok, a blendét szélesebbre nyitom, hogy több fényt kapjon, de minden egyéb esetben szűkebbre veszem. A képet a felszíntől nem messze készítettem, így az f/10-es érték miatt Steven, a madarak és a buborékok kerültek fókuszba.”
A fókusz megőrzése rendkívül fontos volt, hiszen Alexis elmondása szerint Steven jelenléte adta a kép történetének lényegét. „Testközelből szemlélt egy egészen kivételes jelenséget. Azért készítünk képeket és videókat, hogy kifejezésre juttassuk az üzenetünket, de mindig tisztelettudóan és felelősségteljesen végezzük a munkánkat.”
„Egy ilyen képhez búvárkodási készség, türelem, technikai tudás és megfelelő felszerelés szükséges. Néhány évvel ezelőtt ez a fotó nem készülhetett volna el, ugyanis még nem állt rendelkezésre a technológia, amely lehetővé teszi, hogy magas ISO-érték mellett is éles felvételt készítsünk, vagy víz alatt is pontosan fókuszáljunk. Ezekre a képekre azért van szükség, hogy felhívják a figyelmet a fajok kihalásának veszélyére. A Sony Alpha 1-nek köszönhetően semmi sem állhat az utunkba.”
Egy másik világ a felszín alatt: a saját univerzumom, ahol minden tündérmesét idéz, és még a lélegzetet is elállítja.