Fókuszban a kép

Javier Aznar | A katonahangya csípése

Késő éjszaka volt és az amazonasi esőerdő mélyén voltam, valahol Bolíviában. Fotózható állatokat, különösen kígyókat kerestem. Egyszer csak összetalálkoztam vándorhangyák egy csoportjával, így megálltam, hogy készítsek pár képet róluk a Sony Alpha 7R IV kamerámmal.

A vándorhangyák elsősorban éjjel mozognak, a katonák dolga pedig az, hogy megvédjék a kolónia többi hangyáját a ragadozóktól. Közel tartottam az egyik ujjamat, hogy az egyik hangya odajöjjön és megharapjon; ez volt a célom, és ezt is látni a képen. Amit viszont nem látni, hogy ezzel párhuzamosan hátul a hangya meg is csípte az ujjam hegyét. Néhány perc után az ujjam feldagadt, de a rosszabb része csak ezután jött. A következő öt napban ugyanis az ujjam annyira meg volt dagadva és olyan hatalmas lett, hogy behajlítani se tudtam.

Miközben a hangya megcsípett, nem volt sok időm, hogy elkészítsem a felvételt a Sony Alpha 7R IV kamerámmal és a rajta lévő FE 50 mm f/2.8 makróobjektívvel. Nagyon kedvelem ezt az objektívet, mert igazán kicsi és megfizethető, ami fontos szempont, ha az ember olyan helyen túrázik, mint például egy esőerdő.

katonahangya ül egy ember hüvelykujján © Javier Aznar | Sony α7R IV + FE 50mm f/2.8 Macro | 1/250s @ f/14, ISO 320

A kép, amit látunk, ugyanaz, mint amit a géppel készítettem. A kamera APS-C üzemmódját használtam arra, hogy körülvágjam a látómezőt, de még így is egy 26,2 millió képkockás kép készült; ez azt jelenti, hogy a kép, amit akartam, már elkészült a kamerában, nem nekem kellett utólag körülvágnom a szerkesztés során. A sötét esőerdőben külső vakut használtam, illetve egy diffúzort állványon, hogy megvilágítsam a hangyát és az ujjamat. Miközben az egyik karomat kinyújtottam, hogy megcsípjen a hangya, a másik kezemmel kellett tartanom a kamerát, szóval minimális fókusztávolságot állítottam be, aztán nagyon óvatosan mozogtam előre-hátra, hogy a kamera a hangya szemeire állítsa az élességet.

Ez a kép engem arra emlékeztet, hogy milyen agresszívak és mégis lenyűgözőek ezek a vándorhangyák. Az emberek sokszor nem fordítanak elég figyelmet a dzsungel vagy az esőerdő apróbb teremtményeire, pedig elképesztő állatok. Nagyon aprók, és mégis hatalmas erővel rendelkeznek, ráadásul nagyon hasonlítanak az emberekre is abban, hogy különböző hierarchiai rétegekből felépülő társadalomban él minden kolónia, és minden egyes hangyának megvan a saját szerepe. Ebben az esetben a katonaszerepről volt szó, ez a hangya pedig igyekezett megvédeni a kolóniáját egy fotóstól, aki egy kicsit hülyén viselkedett, és a végén nem csak megharapták, de meg is csípték őt!

Kiemelt termékek

Javier Aznar

Javier Aznar | Spain

„A megőrzéshez először ismernünk és szeretnünk kell azt, amit elveszíthetünk, a fotózás pedig hasznos eszköz a figyelem felhívására és a környezetünk bemutatására. A fényképezőgépemmel megpróbálom a legzavartalanabb állapotukban bemutatni az állatokat, a biológia és a művészet szempontjából egyszerre.”

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.