Borzongató élmény

A fotográfia központi helyet foglal el az életünkben; a képeket a múlt pillanatainak mementójaként készítjük, maguk a fényképek azonban természetükből adódóan mégis eltérnek a valóságtól. Igen, kétségtelenül pillanatokat örökítenek meg, amelyek felett megállt az idő, viszont csak kétdimenziósak – hiányoznak belőlük a hangok, az illatok és maga az érzés, hogy jelen vagyunk az adott pillanatban. Így tehát a fotográfiai készségek nagy részét az teszi ki, hogy egy kép mennyire közvetíti jól ezt a bizonyos jelenlétet.

„Számomra a jelenlét közvetítésének nagy részét a textúra adja” – kezdi Bertrand Bernager. „Úgy használom, hogy a néző úgy érezze, ha kinyújtja a kezét, akár meg is tudná érinteni az adott helyet.”

„Nemrégiben Izlandon jártam, ahol tökéletes lehetőség kínálkozott az elméletem tesztelésére” – magyarázza Bertrand. „Csak mostanában szereztem meg a fotós végzettséget, és Párizsban rengeteg fotót készítek az utcákról és az épületekről, viszont sosem riadtam vissza attól, hogy új dolgokat próbáljak ki. Jött az ötlet, hogy belevágok egy tájképprojektbe, és egyszer csak Izlandon találtam magam a tél kellős közepén. Ezzel persze bőven kiléptem a komfortzónámból, de pont ezt szeretem a fotográfiában – végtelen lehetőséget tartogat az utazásra és a bátorság bizonyítására!”

A –20 fokos dermesztő hideg, az Atlanti-óceán felől érkező végeláthatatlan hóviharok és a vulkanikus kőzet borította kietlen pusztaság saját elmondása szerint szinte teljesen lesokkolta Bertrand-t. Viszont pontosan azt a hatást idézte elő, amelyet a fotós várt.

„Ez egy teljesen idegen táj – barátságtalan, furcsa dolgokat művel az érzékekkel, és elsőre nagyon nehezen értelmezhető” – folytatja Bertrand. „A fekete vulkanikus kőzet és a fehér hó- és jégtakaró kettőse szinte monokróm hatást kelt.”

Bertrand tisztában volt azzal, hogy az új ingerek és választási lehetőségek kaotikus forgatagában csak valamilyen struktúra alkalmazásával fog tudni dolgozni, így a jól bevált gyakorlatot hívta segítségül. „Fotósként valamihez muszáj hozzákötnöd magad, különben elragad a hév, és elkezdesz összevissza kattogtatni.” A fotós számba vette a korlátozó tényezőket, majd úgy döntött, a feladata az, hogy a jelenlét nyers zordságára összpontosítson.

„A textúra valós közvetítése érdekében levettem az egyik kesztyűmet, és megérintettem a sziklákat és a jeget. Ha belegondolunk, képtelenség anélkül leírni egy ízt, hogy a nyelvünkkel éreznénk; hogyan mesélhetnék tehát egy adott tárgy tapintásáról, ha nem érek hozzá?”

Az Izland legnagyobb jégmezőjéről, a Vatnajökull gleccserről készült képein Bertrand gondos fényképezőgép-technikával és a fény ügyes kihasználásával keltette életre a jégbarlangokat – mindkét tényező nagyban hozzájárul a texturált megjelenéshez. „A fény és a fény színe teljes mértékben kihat a textúrára, és mivel egy olyan napon találtunk rá ezekre a barlangokra, amikor az ég kéken ragyogott, a jég is mélykék színben pompázik. Az iránnyal ugyanez a helyzet: az erősebb fény jobban kihozza a textúrát” – magyarázza a fotós.

„Mindegyik barlang teljesen egyedi – szezonálisan bukkannak fel, majd el is tűnnek. Ilyen a jég természete, én pedig szerencsésnek érzem magam, hogy láthattam a barlangokat” – mondja Bertrand. Annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozhassa ki a jeges textúrákat ábrázoló közelképekből, a fotós Alpha 1 kamerái egyikét és egy FE 12-24mm f/2.8 GM objektívet használt. A fotókat széles látószöggel, 12 mm-es blendével készítette, és manuálisan fókuszált a lehető legközelebbi pontra. „Nekinyomtam az objektívet a jégnek, így jól láthatók a benne lévő légbuborékok és homokszemcsék. Amikor ilyen közel vagy, szinte olyan, mintha a víz alatt lennél.”

„Az, hogy a széles látószög és a kis mélységélesség mellett döntöttem, nagyon fontos lépés volt, megbízható Alpha 1 kamerám pedig könnyedén megbirkózott a feladattal” – folytatja a fotós. „Nem váltottam kisebb blendére, mivel a nagy blende kontrasztot alkot az éles és a homályos részek között, így a természetes textúrák jobban kiemelkednek, élesebbnek tűnnek, és még inkább háromdimenziós hatást keltenek.”

Ez a típusú kontraszt Bertrand a „Gyémánt partként” is ismert Breiðamerkursandurról készült felvételein is megfigyelhető, ahol a fekete homokot napfényben csillogó, apró jégdarabok pettyezik. „Ismét csak a kontraszt az, ami az éles textúrára vonja a tekintetet, itt azonban hosszú záridőt használtam, amely elmossa a hullámokat és homokot von köréjük. Itt körülbelül 10 mp-es záridőt használtam.”

Ami azt illeti, Bertrand elmondása szerint ez volt az egyetlen alkalom az útja során, amikor állványt használt. „Az Alpha 1 beépített öttengelyes képstabilizálása annyira jól működik, hogy csak a hosszú expozíciókhoz és az éjjeli fotókhoz van szükségem »lábakra«.”

„Most már több mint egy éve használom a Sony Alpha 1 kamerát, és véleményem szerint egyetlen profi eszköztárából sem hiányozhat, mivel minden funkciója telitalálat” – folytatja Bertrand. „Az 50 megapixeles felbontás és a dinamikatartomány elképesztő képminőséget garantál. A kamera emellett gyenge fényviszonyok mellett is használható, lenyűgöző autofókusz-funkciókkal rendelkezik, a kialakítása pedig egy tankéval vetekszik. –20 fokos dermesztő hidegben, viharban és hóban dolgoztam, a kamera pedig egyszer sem adta meg magát.”

„Az Alpha 1 úgy van kialakítva, hogy bátran megbízhatsz benne, az pedig, hogy bármit lefotózhatsz vele, azt jelenti, hogy a felfedezéshez is tökéletes társad lesz” – összegzi Bertrand. „A tájképfotózás ugyanúgy újdonság volt számomra, mint maga Izland, és nagyon remélem, hogy nyáron visszatérhetek, amikor az ország egy teljesen már arcát mutatja. Egy új vidék, amely felfedezésre (és érintésre) vár, én pedig örömmel viszem magammal az Alpha 1 kamerámat.”