Por száll fel a földön dübörgő lábak nyomán. A brazil hardcore banda, a Worst kegyetlen hangzása elszabadul a színpadon. Gonçalo számtalanszor volt már ilyen helyzetben, és bár egy kívülálló számára ijesztőnek tűnhet ez a közeg, ő igazán elemében van. „Imádtam bemenni a tömeg közepébe a Sony Alpha 7C II kamerámmal, mert ott láttam a legintenzívebben azt az érzést, amit a közönség átél. Számomra az ilyen tömegjelenetek megörökítése – ez a belülről megélt nézőpont – pontosan ugyanolyan fontos, mint magát a zenekart fotózni.”–

A képsorozat a portugáliai Vagosban megrendezett Vagos Metal Fesztiválon készült, ahol Gonçalo a szokásos sajtóakkreditáció keretében dolgozott. „Igazából elég vicces, mert bár elég magas srác vagyok, az emberek a moshpit közepén mindig próbálnak vigyázni rám, mert látják, hogy kamera van nálam, így különösen figyelnek rám. Törtem már össze gépeket és objektíveket is korábban, de ez benne van a pakliban. Van ebben a közegben egy olyan nyers, ösztönös energia, amit sehol máshol nem lehet megtalálni: mindenki együtt, egy emberként mozog, és ez az élmény a fotósra is átragad.”

Egy zenei fesztivál színpadi fotózása meglehetősen megszokott feladat Gonçalo számára. A Worst koncertjén készült képeihez egy Sony A7C II vázat és egy Sony FE 50-150mm f/2 GM objektívet használt. „Korábban én is egy 70-200mm-es lencsével fotóztam – mint a legtöbb koncertfotós. Azonban óriási a különbség a 50-150mm-eshez képest, még akkor is, ha a gyújtótávolságok nagyjából hasonlóak. A nagy előnye, hogy az 50 mm lényegesen tágabb kivágást ad – szinte egy teljes sorozatot fel tudsz építeni erre az egyetlen objektívre. A 50-150mm jelenti a tökéletes kompromisszumot. A plusz egy fényértéknyi fényerő miatt – f/2 az f/2.8-cal szemben – mindent szinte leugrik a képről, és elképesztő térhatást ad. Az pedig egyszerűen zseniális, hogy a tágabb rekesz miatt gyenge fényben is alacsonyabb ISO-értékeken tudsz dolgozni.”––––

Ahhoz, hogy közvetlen, intim közelségbe kerüljön a tömeggel, már egészen más felszerelésre van szükség. A gyújtótávolságok közötti gyors váltás érdekében Gonçalo egy Sony Alpha 9 III vázat használ, amelyre egy FE 14mm f/1.8 GM objektív van rászerelve.

„Nagyon szeretek igazán közel kerülni a témához. A képeim jelentős része úgy tölti ki a képkivágást, hogy szinte súrolja a zenész vagy a tömeg szélét – ez adja meg azt a közvetlen kapcsolódást, amire a munkám során szükségem van. A 14 mm-es gyújtótávolság hihetetlenül hasznos, ha szűkös a hely, de még akkor is csodálatos még közelebb menni, amikor lenne tér, mint például egy szabadtéri fesztiválon. Ahogy Robert Capa mondta: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.” Tényleg ott kell lenned a közvetlen közelükben ahhoz, hogy ezeket az érzelmeket át tudd ültetni a fotóidba, és a 14 mm-es optika egyszerűen elképesztő eszköz pontosan erre.”’’’

Még a szeme előtt hullámzó embertengerben is pofonegyszerű elérni, hogy a Sony Alpha 9 III pontosan oda fókuszáljon, ahová Gonçalo szeretné. „A színpad fotózásakor az Arcfelismerést használtam, bekapcsolt Témakövetéssel” – mondja Gonçalo. „Ha a zenész elkezd headbangelni, és a haja az arcába hull, a kamera még így is kiszúrja, hol van a szeme, vagy legalábbis stabilan az arcán/fején tartja az élességet. Amikor viszont a közönséget fotózom, az Arcfelismerés túl sok arcot érzékel egyszerre, ezért a Rugalmas fókuszpontot használom a legkisebb mezőméretre állítva, hogy milliméterre pontosan meg tudjam határozni a fókusz helyét. A filmes korszakomból kiindulva még mindig mindig a középső pontra állítom a fókuszt, majd újrakomponálom a képet, tudva, hogy az élesség rögzítve marad. Ez kreatív szabadságot ad. Könnyebb nekem, könnyebb a képszerkesztőnek – az összes kép éles lesz, és azonnal használható.”–

Egy másik visszautalás a filmes fotózás korszakára ebben a képsorozatban a fekete-fehér ábrázolásmód választása volt. „Őszintén hiszem, hogy a fekete-fehér megjelenés eloszlatja a színek keltette zavart” – magyarázza a fotós. „Csak a kép érzelmi töltetét hagyja meg. A dolgok sokkal nyersebbek fekete-fehérben. A fotóknak rendkívül erősnek kell lenniük az érzelmek és a kép iránti elhivatottság tekintetében, ahelyett, hogy a színekre hagyatkoznának, amelyek önmagukban is egészen eltérő benyomásokat kelthetnek.”

Ami azonnal feltűnik a képeket nézve, az az, hogy más zenei rendezvényekkel ellentétben itt meglepően kevesen tartják magasba a telefonjukat, hogy videózzák az eseményt. „Az emberek arra összpontosítanak, hogy átéljék a koncertet, nem pedig arra, hogy rögzítsék azt. Ez a közösség megélni akarja a pillanatot, nem pedig dokumentálni” – mondja Gonçalo. Ehelyett ő maga van jelen a profi Sony felszerelésével, biztonságosan mozogva a moshpit sűrűjében, hogy elkapja a pillanatot – így a közönségnek már nem kell ezzel törődnie.