A zene nyers és csikorgó – valami olyasmi, amit nemcsak hallasz, hanem a bensődben is érzel. A bulizók a mozgás egyfajta rituáléjában hullámzanak a sötétben, és teljesen belefeledkeznek az őket elárasztó ingerekbe. Alex Verhalle is ott lépked a tömegben, és csakis olyan pillanatokat keres, amelyek megtestesítik ennek a dark techno élménynek minden földalatti energiáját és hitelességét.

És a zenéhez hasonlóan Alex sem ismer megalkuvást. A képei sötét, texturált ünnepként hatnak, tele intenzív árnyékokkal, egymással szemben álló mozdulatokkal, izzadságtól csillogó csúcsfényekkel és az erre a kultúrára jellemző nyers, megállíthatatlan energiával.

„A zene az első szerelmem, és a kezdetektől jelen van az életemben” – mondja a fotós. „Én a fotózáson keresztül értelmezem és ünneplem a zenét. Ez az én reakcióm, amelynek mindig őszintének kell lennie. A felvételeimnek valódinak kell lenniük – elrendezett vagy előre beállított helyzeteknek nálam nincs helye. A folyamat lényege annak a nyers érzelemnek az ünneplése, amelyet az emberek ezekben az intenzív pillanatokban éreznek.”

„Ha lehetne valamilyen szupererőm, a láthatatlanságot választanám” – magyarázza Alex. „Nem szeretem, ha látnak, mert ezzel az apró kis interakcióval teljesen megváltozhat vagy akár el is tűnhet a hőn áhított pillanat. Olyan személyt szeretnék lefotózni, aki teljesen átadja magát a zenének, nem pedig csak megjátssza ezt. Vagy – ami a lehető legrosszabb – olyasvalakit, akit kizökkentettem az élményből. A bulizók helyébe képzelem magam. Egy fotó soha nem mehet a pillanat rovására.”

„Sokat segít, hogy viszonylag kis termetű vagyok, így az idő nagy részében észrevétlenül tudok mozogni, és természetesen az ilyen környezetekre jellemző sötétség is hasznomra van” – mondja Alex. „A munkamódszerem pedig nagyon hasonlít az utcai fotósokéhoz – ritkán emelem a szememhez a fényképezőgépet, ez ugyanis felkeltheti a bulizók figyelmét. Ehelyett mell- vagy derékmagasságból készítem a felvételeket.”

Alex őszinte megközelítésének egy másik alkotóeleme a megingathatatlan ragaszkodás a fekete-fehér stílushoz. „Ironikus módon a monokróm képek valahogy nem teljesítenek olyan jól a közösségi médiában, számomra viszont ez a leghatásosabb módja annak, hogy bemutassam a technorendezvények intenzitását és érzelmi töltetét” – mondja a fotós. „Idővel ez lett az én jellegzetes stílusom. Egyfajta dokumentarista minőséget képvisel, ami azt jelenti, hogy van valóságalapja – még akkor is, ha a monokróm lényegében egy absztrakció.”

„Ráadásul ilyen környezetben a fények és a lézerek színe nem irányítható” – folytatja Alex. „Meglehet, hogy a fénytechnikus nagyszerű munkát végez, de ha egy bizonyos árnyalat vagy csúcsfény a történet útjába áll, az problémát jelent számomra. Teljes mértékben a kontraszt, az árnyékok és a formák tisztaságára akarok összpontosítani. Nem szeretnék semmilyen zavaró tényezőt, csakis érzelmeket.”

Alexnek a kapcsolódás és igazság utáni kutatása arra is kiterjed, ahogyan a Sony Alpha 1 II fényképezőgépét használja. „A gyenge megvilágítás és rengeteg mozgás jelentette nehéz körülmények ellenére kézből dolgozom, ahogy mindig is tettem” – magyarázza. „A blendét szélesre tárom, hogy a helyszín legkisebb fénypászmáit is felhasználhassam, és nagyon magas, akár 6400-as ISO értéket is használok, mivel tudom, hogy a fényképezőgép könnyedén képes kezelni. Így akár 1/160 másodperces zársebességet is elérhetek, amely elég gyors ahhoz, hogy a felvétel ne legyen túl elmosódott, ugyanakkor természetességet kölcsönöz a keretben látható mozgásnak.”

Alex az élességállítás terén is a manuális beállítást részesíti előnyben – a hagyományos utcai fotósokhoz hasonlóan ő is a zónafókuszálás technikáját alkalmazza, és objektívjeit, például az FE 14mm f/1.8 GM objektívet ösztönösen állítja be a megfelelő távolságra. „Ez a munkamódszer újabb lehetőséget kínál arra, hogy észrevétlen maradjak, és ha egy táncos nem is lesz tűéles a felvételen, a kép akkor is hordozhat komoly értéket” – magyarázza a fotós.

Alex nemrég váltott DSLR-ről tükör nélküli fényképezőgépre, és előnyöket tapasztalt a tömeg terén. „A Sony-felszerelésem könnyebb, mint amivel korábban dolgoztam. Bár fizikailag sosem volt megterhelő számomra az egész éjszakán át tartó munka, az már sokkal lényegesebb, hogy mit vihetek fel a repülőre kézipoggyászként. Rengeteget aggódtam amiatt, hogy nincs mellettem a felszerelésem, de ez mostantól a múlté.”

Alex az Alpha 1 II testreszabási funkcióit is rendkívül hasznosnak találja. „Az első dolgom az volt, hogy a tárcsákat pontosan azokhoz a funkciókhoz állítsam, amelyeket megszoktam, ami azt jelenti, hogy pár másodperc alatt máris ösztönösen tudtam használni a fényképezőgépet” – mondja a fotós. „Úgy állítottam be, hogy JPEG formátumban, fekete-fehérben készítse a felvételeket, és rögtön úgy használhattam, mintha már tíz éve dolgoznék vele.”

„Szeretek jelen lenni, és szeretem céltudatosan végezni a munkámat. Habár a fotósok jó része az ehhez hasonló helyzetekben több ezer felvételt készít, én csak pár százat, amelyeknek a többségét fel is használom. Nem törekszem a tökéletességre. Fontos az eredmény, de az még fontosabb, hogy hogyan jutok el odáig. És ez végső soron valami olyasmi, amit az embernek éreznie kell a felvételekre nézve.”