A tájkép- és asztrofotózást ötvöző fotósként a nagyobb blendével rendelkező objektíveket részesítem előnyben, amelyek éjjel a lehető legtöbb fényt képesek befogni. A nagy blende gyakran nagy és nehéz objektívet is jelent, ami utazáskor nem igazán praktikus.

Ennélfogva az új FE 16mm f/1.8 G felkeltette az érdeklődésemet – nagyon gyors, nagylátószögű objektívről van szó, amely alig több, mint 300 grammot nyom. A mérete érzékeltetéséhez mellétettem két másik asztrofotós objektívemet: az FE 14mm f/1.8 GM és FE 24mm f/1.4 GM objektívet. Ezek az egyébként apró és könnyű darabnak számító objektívek hatalmasnak tűnnek a 16mm mellett, és körülbelül 50%-kal nehezebbek is. Jelenleg az FE 16mm f/1.8 G a legkisebb és legkönnyebb asztrofotós objektív a piacon.

Mélyrehatóan szerettem volna tesztelni az objektívet, és ennek nincs is jobb módja, mint a varázslatos, téli sarki fényt lencsevégre kapni, így Izlandra látogattam egy rövid, egyhetes út erejéig. A szigetre érkezve a sarkkör környéki télben gyakran tapasztalható, viharos idő fogadott. Az első úti célom az időjárástól függetlenül néhány vízesés volt. Bár a Brúarfoss-vízesésnél havas eső esett, a nedvességvédelemmel ellátott objektívnek ez nem ártott. A 16 mm-es, ultraszéles látószögnek köszönhetően a vízesést és az azúrkék folyómedret könnyen belekomponálhattam egyetlen képbe. A hosszabb, 0,1–1 másodperc közötti záridőkkel érdekes hatások hozhatók ki a víz folyásából. Ideális esetben ehhez napközben ND-szűrőket használunk. Az FE 14mm f/1.8 GM objektívhez képest az elején található beépített, 67 mm-es szűrőmenethez könnyedén hozzáadhatók menetes szűrők. Mivel nem tervezett módon érkeztem Izlandra, nem vittem magammal egyetlen 67 mm-es szűrőt sem, így improvizálnom kellett. A legkisebb, f/22-es blende- és 50-es ISO-érték mellett képes voltam a kívánt, egyötöd másodperces záridővel fotózni, szűrő nélkül is. Bár az elhajlási hatások f/22 blendeérték mellett ronthatják a képélességet, teljesen meg voltam elégedve a kapott kép élességével, és a vízfolyást is sikerült hihetetlenül jól megörökítenem. Ilyen egy igazán jól működő objektív, hiszen tájképfotósként gyakran kell improvizálnom.

A következő megállóm a Skógafoss-vízesés volt, ahol a vihar miatt gyorsan elillant annak az esélye, hogy lefotózhassam a sarki fényt. Úgy döntöttem, az éjszakát a vízesés közelében töltöm, hogy reggel is lefotózhassam. Havazott éjjel, így reggel friss hótakarót fotózhattam. Meglepődve tapasztaltam, mennyire kis mértékű geometriai torzulást tapasztaltam csak – ez nem jellemző az ultraszéles látószögű objektívekre. A közeli, 13 cm-es gyújtótávolság miatt játszottam kicsit a fókusszal, és közben egyáltalán nem tapasztaltam fókuszelmozdulást (a látószög fókuszváltozás miatti elmozdulása), ez ideális tulajdonság a tájképfotózásban gyakori, fókuszsorozatot alkalmazó fotózáshoz. Ki is próbáltam a módszert az Alpha 7R V fényképezőgépemmel, amely beépített fotómódként tartalmazza a fókuszsorozatot. A képen jeges alakzatok látszódnak az előtérben, a havas vízesés pedig a háttérben.

A következő éjszaka időjárás-előrejelzése kecsegtető volt az ország délkeleti felére, így az ikonikus, dél-izlandi Vestrahorn-hegység felé vettem az irányt. Este érkeztem a helyszínre, és bejártam a terepet – a körülmények tökéletesek voltak: a gyönyörű hegyen friss hó csillogott, és északi irányból fotózhattam úgy, hogy a tengerpart látszott az előterében. Naplemente után az ég kitisztult, és a régióra jellemző erős szél is meglepően lecsendesült. Megvacsoráztam a lakóautóban, ezután nem sokkal elindult a híres égi fényjáték. Mivel a sarki fény általában nem sokáig látható, így sietnem kellett. Fogtam a hátizsákom, és lementem a partra. Odafelé megálltam pár percre a havas táj közepén, és mivel a sarki fény az egész teret betöltötte, készítettem egy panorámaképet. Mivel a fények dinamikusan változnak, az egyes képeket nagyon gyorsan kellett elkészítenem, ehhez minél kisebb gyújtótávolság kell, hogy minél kevesebb képből sikerüljön a kívánt kép, és minél nagyobb blendeérték, hogy rövidebb legyen az expozíciós idő, ez az objektív kialakításának ideális terepet jelent. Az egyik képre még én is odaálltam egy fejlámpával, ezt könnyedén megvalósíthattam a beépített, 10 másodperces önkioldóval.

Nem vesztegethettem az időt, így mentem is tovább a partra, ahol is kidomborodott az objektívben rejlő igazi potenciál. Megpróbáltam úgy megörökíteni a Vestrahorn felett játszó sarki fényt, hogy közben a partra felfutó hullámok vékony vízrétegében is visszatükröződjön, mindezt az éjszaka sötétjében… ha nehéz feladatnak hangzik, az azért van, mert az is! Most számított igazán a rövid expozíciós idő, hogy a következő hullám ne csapjon le. f/1,8-as blende-, és 4000-es ISO-értéket alkalmazva jól exponált képeket kaptam négy másodpercen belül. Hihetetlen, de sikerült! A Vestrahorn plusz az északi fény és a tükörképe, egyetlen képen… lenyűgöző pillanat volt.

Ezután megpróbáltam még tovább feszegetni a határokat: teljes panorámaképeket készíteni úgy, hogy a partról visszafolyó hullám is rajta legyen a képen. Nagyon mókás élmény volt -10 fokban hullámról hullámra szaladgálni, és közben minél gyorsabban megpróbálni elkészíteni a képeket; a vizes és fagyos láb garantált volt. Ebben a helyzetben még fontosabb volt, hogy az objektív kis méretű és kompakt legyen, mivel a hullámok elől szaladva gyorsan kell cselekedni, és az objektívnek ez sem okozott kihívást. A 16 mm-es, nagy látószögnek és tágra nyitott, f/1,8-as blendeértéknek köszönhetően sikerült a kívánt tükörképes tengerparti panorámaképeket is megalkotnom. Még most is izgalommal tölt el az eredmény! A tág blende ellenére a képélesség nagyon jó lett, nagyon kevés lett a kép széle felé jellemző kómahiba és vignettálás. A képek magukért beszélnek!

Amikor az ujjaim már teljesen elgémberedtek, és így szünetet kellett tartanom, egyszerűen csak az ég felé fordítottam a fényképezőgépet, és az intervallumidőzítős módot használva több képet készítettem. Az így kapott képekből timelapse-felvételek készíthetők az utómunka során. A fényképezőgép még a viharfelhők alól kibukkanó sarki fényt is képes volt rögzíteni, ehhez az expozíciós időt két másodpercre állítottam, hogy a gyorsan mozgó fények ne mosódjanak el. Emellett a nagy blendeérték (f/1,8) elengedhetetlen, különben nagyon nagy ISO-értéket kellene használni.

Amint az ujjaim újra felmelegedtek, folytattam a panorámafotózást, de körülbelül két órával később a varázslatos bemutatónak sajnos vége szakadt. Napkeltekor még újra lefotóztam a Vestrahornt a nap első sugarai által megvilágítva, és az objektív itt is remekül teljesített, ezúttal f/13 blendeérték mellett.

Visszafelé megálltam a világhírű „Gyémánt-parton”, hogy lefotózzam a Vatnajökull-gleccser jégmezőit a gyönyörű fényviszonyok között. Egyes felvételeket készítettem, és ezek a képek is lenyűgöztek.

Nem sokkal később 200 km/órás széllökésekkel heves viharok érkeztek Izlandra, lehetetlenné téve a fotózást, úgyhogy örülök, hogy szerencsém volt az idővel. Az utolsó este a reptérre menet még egyszer megláttam a kocsimból kinézve a fényeket a felhők között, így kerestem Reykjavík mellett egy fotózásra alkalmas helyszínt, és rábukkantam egy tóparti házra. Itt ismét szerencsém volt, és le tudtam fotózni a visszatükröződő sarki fényt, az objektív pedig a várt remek képminőséget hozta még f/1,8-as érték mellett is.

Összességében az FE 16mm f/1.8 G használatának minden pillanatát élveztem. Kiváló objektívnek tartom – ultrakönnyű és kompakt, továbbá a nagyon nagy blende, valamint a szűrőmenet kiváló asztro- és tájképfotós objektívvé teszik. Ezután mindig lesz helye a fotós felszerelésemben!