Ahogy egyik fehér szobából a másikba lépünk, Nemanja Maraš folyamatosan feltárja a lelkét előttünk. A „Reflections”, azaz „Elmélkedések” címet viselő önarcképsorozata ebben a fényárban úszó stúdióban és műhelyben készült, majd a hasonlóan ragyogó belgrádi MONOLOG galériában állították ki. A felvételeken a kreativitása csúcsán lévő, ugyanakkor az önmegismerés kellős közepén járó Nemanját láthatjuk.

Nemanja hosszú évekig dolgozott sikeres divatfotósként, majd idővel egyre inkább a portréfotózás felé orientálódott, ami számtalan korszakalkotó személyes projekt megszületésében teljesedett ki. Ezek egyikében az álom és ébrenlét határmezsgyéjén egyensúlyozó barátait vizsgálta, és abban az állapotban mutatta be őket, „mielőtt felvehették volna azt az álarcot, amelyet a világnak mutatnak” – idézi fel a fotós. Egy másik projekt keretében balett-táncosokat örökített meg, amint „teljesen kimerülve, érzelmekkel telve” jöttek le a színpadról.

„Egy idő után rájöttem, hogy sokkal ügyesebben örökítem meg az emberek hiteles oldalát, mint bármiféle látszatot” – magyarázza. „Olyannak szeretném mutatni az embereket, amilyenek valójában – és ez alól én magam sem vagyok kivétel. Igyekszem felvenni a harcot azzal a trenddel, hogy az emberek másnak szeretnék mutatni magukat, vagy éppen nincsenek kibékülve azzal, amilyenek. Ha az ember önmaga lehet, az mérhetetlenül vonzó és gyönyörű tud lenni.”

A „Reflections” sorozat egyértelmű bizonyíték arra, hogy az önarcképek mennyire fontosak Nemanja számára. „Tökéletes lehetőséget kínálnak arra, hogy megismerjük és értékeljük magunkat” – mondja. „Ami azt illeti, amikor fotózást tanítottam egy tánciskolában, az önarcképeket is belevettem a tananyagba. Kísérletezésre ösztönöznek, kihívást jelenthetnek, közben pedig segítenek az embereknek, hogy megtalálják a saját hangjukat, és ráébredjenek, hogy nincs fontosabb szövetségesük, mint saját maguk.”

Hogyan is kezdődött tehát a „Reflections” projekt? „Egy vegyes technikát alkalmazó kísérlettel és 12 önarcképpel indult. Ezek egyszerű képek voltak, amelyekre rajzoltam, festettem vagy épp kollázselemeket helyeztem” – idézi fel a fotós. „A »Reflections« sorozat számos felvételéhez hasonlóan egy terápiás ülésen jött az ötlet. A terapeutám azt mondta: »Ön túl sok volt másoknak, ezért önmaga számára is túl sokká vált«. Ezért lett minden arc különböző – mintha más emberek elvárásainak próbálnék megfelelni.”

A projekt további felvételeinek némelyikén homályosan, sziluettként, eltakart vagy a képről levágott arccal jelenik meg, ezzel azt az érzést keltve, hogy az identitás dinamikus, és folyamatosan változik. Más felvételeken víz és kő alkotta keret fonódik össze a portrékkal, amelyek mintha az alkotójuk kivetített emlékei lennének. „Mindegyikre van egy meghatározásom, de ezeket nem szeretném megosztani” – mondja Nemanja.

A sorozat a sajtó- és portréfotósok kedvenceként számon tartott Sony Alpha 7R V fényképezőgéppel készült, Nemanja pedig több olyan funkciót is kiemelt, amely segítette a munkájában. „A fókuszálás és a komponálás nyilvánvalóan nehezebb, mint egy hagyományos portré esetében, az Alpha 7R V azonban ügyes megoldásokkal szolgál ezeknek a problémáknak a kiküszöböléséhez” – mondja a fotós. „Az egyik a szemfelismerő AF – nem csupán ott tartja a fókuszt, ahol arra szükség van, hanem azt is jelenti, hogy nyugodtabban végezhetem a munkámat.”

„Az a helyzet, hogy ilyenkor nem ellenőrizhetem úgy a saját arckifejezésemet, mint amikor valaki mást fotózok, ha pedig a fókusz miatt aggódom, az az arcomon is látszani fog” – magyarázza Nemanja. „Úgy csinálom, hogy elhelyezem a fényképezőgépet egy állványon, beállítom, hogy rám fókuszáljon, majd elindítom az intervallumidőzítőt, hogy készítsen 60 felvételt. Ezután mozgok egy kicsit a térben, és kiválasztom a legjobb képeket. Valójában nagyon is szerencsém volt azzal az életlen képpel – szeretem az ilyen véletlenszerű pillanatokat, de ezzel a fényképezőgéppel egyenesen meg kell küzdeni ahhoz, hogy egyáltalán elveszítse a fókuszt!”

„Az Alpha 7R V hatalmas, 60 megapixeles felbontása szintén rengeteget segít – szükség esetén kicsit megvághatom a felvételt, és a fájl továbbra is elég nagy marad a nyomtatáshoz” – folytatja a fotós. „Például számos olyan képem van, amelyeket vízszintesből függőlegesre vágtam, hogy szűkebb legyen a keret. Az a kép viszont, amelynél a fejem nincs benne a keretben, simán a fényképezőgéppel született. Ez egyike azoknak az örömteli baleseteknek, amelyek pontosan úgy mesélik el a történetet, ahogy az ember szerette volna.”

Nemanja az Alpha 7R V fekete-fehér profiljának is nagy hasznát vette. „Sok fotós észre sem veszi, hogy a monokróm és a színes felvételek esetében a világítás nem ugyanaz” – magyarázza. „Az előbbihez plusz kontraszt és intenzitás szükséges – a csúcsfényeket és az árnyékokat extrém értékre kell állítani, így bár a szerkesztés során színes RAW-fájlokat használok, a fekete-fehér előnézetnek köszönhetően nem kell találgatnom.”

Nemanja szerint azonban végső soron valamilyen mértékű találgatás mégis szükséges, még ha az inkább a fénykép jelentésére, nem pedig az elkészítésére vonatkozik is. „A projekt során megtanultam, hogy tovább kell lépnünk azon a szükségszerűségen, hogy el akarjuk magyarázni, miért olyan egy portré, amilyen. A magyarázat nem jelent törvényszerűséget, én pedig örülök, hogy mások úgy értelmezhetik a munkáimat, ahogyan ők szeretnék. Az ilyen típusú önarcképek származhatnak 30 éves emlékekből, lehetnek tegnapiak, sőt, akár olyan inspirációból is születhetnek, amely csak akkor szállja meg az embert, amikor magabiztosan használja a felszerelését, és egyszerűen csak kísérletezget. Ami fontos, az az, hogy elkészítsük őket.”