Pablo Gil ételfotós számára a téma megörökítése nem csupán arról szól, hogy az adott fogás étvágygerjesztőnek tűnjön. „Amikor belevágok egy ételfotós projektbe, elsőként a termék lényegét igyekszem megragadni” – mondja Pablo. „Szeretném megérteni az identitását, azaz hogy a kép miért és milyen céllal fog elkészülni.”
Az ilyen típusú felvételekhez megbízható társát, a Sony FE 90mm f/2.8 Macro G OSS objektívet hívja segítségül. Az objektív több mint egy évtizede jelent meg, azonban az 1:1 arányú nagyításnak és a kiváló képminőségnek köszönhetően napjainkban is igen keresett.
„A 90 mm-es makró számomra egy igazi klasszikus. Ez volt az egyik első Sony Alpha objektívem, és a teljesítménye már az elejétől kezdve teljesen lenyűgözött. A modern fényképezőgépvázakon is elképesztő eredményt garantál” – mondja Pablo.
A fotós a közelmúltban két projekten is dolgozott a 90 mm-es objektívvel: az egyik a Skrei Cod „Seafood from Norway” projektje, a másik pedig a Le Cordon Bleu Madrid által rendezett workshop volt. Függetlenül attól, hogy éppen ki az ügyfele, Pablo célja mindig az, hogy az adott fogásról, annak összetevőiről, valamint az elkészítéséhez szükséges munkáról meséljen. „Én nem arra hajtok, hogy a lehető leglátványosabb textúrát örökítsem meg, vagy hogy a legfeltűnőbb felvételt készítsem el. Számomra az a fontos, hogy egy olyan vizuális történetet meséljek el, amely mögött nyilvánvaló szándék húzódik – valami olyasmi, amit a néző átérezhet és élvezhet, és amihez kapcsolódni tud.”
Pablo az összes felvételt egy 90 mm-es makró objektívvel, valamint a Sony Alpha 7R V fényképezőgéppel és annak 61 megapixeles érzékelőjével készítette. „Az érzékelő hihetetlenül igényes, így tökéletes próbaként szolgál bármilyen objektívhez – a 90 mm-es makró objektív pedig minden alkalommal csodálatos eredménnyel teljesíti ezt a próbát” – mondja Pablo. „Nagyszerű párost alkot a legújabb nagy felbontású érzékelőkkel.”
A Le Cordon Bleu Madrid workshopján a séf két fogást készített, amelyek tálalása merőben eltér egymástól. „Mindkettő hagyományos mediterrán étel, a tálalást azonban két, egymástól nagyon különböző kreatív ötlettel valósítottuk meg: az egyik minimalista, és inkább az avantgárd stílust képviseli, míg a másikat hagyományos kellékekkel és egy természetes, vidékiesebb narratívával, a »szántóföldtől az asztalig« elven alapuló koncepcióval tálaltuk” – magyarázza Pablo. Ez a gyakorlat tökéletesen szemlélteti, hogy hogyan lehet különböző hangulatokat teremteni a megfelelő stílus és fényviszonyok kiválasztásával.
A Skrei Cod számára végzett, közelmúltbeli „Seafood from Norway” közösségimédia-kampány során bizonyos technikai kihívások merültek fel, amelyek leküzdésében a 90 mm-es objektív segédkezett. „A tőkehal fehér rétegein látható részletek megörökítése különösen nagy nehézséget jelentett” – magyarázza Pablo. A projekt koncepciója a skandináv minimalizmuson alapult, külön hangsúlyt fektetve a prémium minőségű tengeri ételek finom textúrájára. Pablo mind a négy fogás esetében három eltérő pozícióba állította a fényképezőgépet: készült egy felülnézeti kép, egy csak a témára fókuszáló fotó, valamint egy közeli felvétel. Ezek jól szemléltetik, hogy a 90 mm-es makróobjektív milyen sokoldalúsággal képes megörökíteni az apró részleteket, a színeket és a kontrasztot a különböző típusú felvételeken.
A frissen elkészített fogások fotózásakor természetesen az időbeli korlátozásokkal is számolni kell. „Az ételek minősége gyakran romlik a fények alatt – kiszáradnak, kihűlnek, vagy elveszítik a textúrájukat. Ez azt jelenti, hogy nagyon kevés időm van arra, hogy a lehető legjobb formájukban örökítsem meg őket” – magyarázza Pablo. „A 90 mm-es makróobjektívvel a termék közelében dolgozhatok, mindezt az élesség és a természetes arányok megőrzése mellett. Könnyű és kiegyensúlyozott, így nagyobb fokú agilitást nyújt a kézből való fotózáshoz, ami segít nekem abban, hogy gyorsan rátaláljak a tökéletes képre.”
Az objektív megjelenésekor nehéz lett volna megjósolni a Sony Alpha 7R V bizonyos technikai jellemzőit, főleg az MI-alapú témafelismerést illetően. A legújabb funkciók azonban lehetővé teszik, hogy a 90 mm-es objektív kimagasló teljesítményt nyújtson, különösen a nagyobb kihívást jelentő helyzetekben. „A hasznos funkciók közé tartozik például a kihajtható képernyő és a táblagépek vagy telefonok vezeték nélküli csatlakoztatásának lehetősége. Ezek az eszközök létfontosságúak a szűk helyeken való fotózáshoz vagy a felülnézeti felvételekhez. A képek keretezését létra vagy összetett állványok nélkül végezhetem el.”
Az egyik olyan funkció, amelyre Pablo talán meglepő módon rendszeresen támaszkodik, az az autofókusz. „Az autofókusz-követés az ételfotózás területén is fontos. Amikor kézből vagy trükkösebb szögekből fotózok, a fókusz pontosan azon a területen rögzül, ahol kell – ez gyakran a »feltét« vagy a fogás legrészletgazdagabb része –, és ott is marad. Ez különösen a kis mélységélességű felvételeknél fontos.”
Az FE 90mm f/2.8 Macro G OSS a kezdetektől fogva megbízható partnerként kíséri Pablót, és neki köszönhetően a fotós magabiztosan választ az objektívek közül. „A Sony láthatóan úgy tervezi meg az objektíveket, hogy azok több generáción át működjenek, így megnyugvást jelent számomra, hogy nem csupán egy objektívet vásárolok, hanem egy hosszú távú befektetést teszek.”
„Egy kép sosem hazudik, de az enyém talán mégis.”