piros ruhás hölgy egy távoli hegyoldalon

Miért nyer folyton az FE 85mm f/1.4 GM II objektív?

Sandra Hallnor

Több Sony G Master objektívem is van, amelyeket rendszeresen használok, és mindegyik más okokból érdemelte ki a helyét a munkafolyamatban. De ahogy visszatekintettem az elmúlt évre, feltűnt, hogy a Sony FE 85mm f/1.4 GM II milyen gyakran bukkan fel azok mögött a képek mögött, amelyek az ügyfeleimnek és nekem egyaránt a legjobban tetszenek.

sandra hallnor a sony fényképezőgépével és a sel85f14gm2 objektívvel © Sandra Hallnor

Amikor először próbáltam ki a Sony FE 85mm f/1.4 GM II objektívet még a megjelenése környékén, azonnal beleszerettem, és igen közeli barátommá vált. Még ha nem is vele kezdem az aktuális fotózást, akkor is szinte mindig előkerül, mielőtt végeznék. Ha pedig nem, akkor később, a galériát böngészve gyakran azon kapom magam, hogy hiányolom az általa nyújtott különleges megjelenést.

Ez az objektív valahogy úgy teremt egyensúlyt a lágyság és az élesség között, hogy egyfajta jellegzetes, álomszerű minőséget kölcsönöz a képeknek, amihez nagyon vonzódom. Ha egy olyan Sony vázzal használjuk, mint például az Alpha 1 II és az Alpha 7R V, akkor megbízható, színekben és részletekben gazdag RAW fájlokkal szolgál, amelyekkel élmény dolgozni az utómunkálatok során. Az elmúlt évben nagy örömmel fedeztem fel a fenti kombinációban rejlő lehetőségeket.

két hölgy a domboldalon, kezükben egy lámpással © Sandra Hallnor | Sony α7 IV + FE 85mm f/1.4 GM II | 1/160s @ f/1.4, ISO 1250

Természetközeli portrékra szakosodott fotósként gyakran előfordul, hogy folyamatosan változó körülmények között kell helytállnom – legyen szó akár kreatív, tündérmesék ihlette projektekről, vagy éppen megbízásokról, például családi vagy vállalati események, illetve esküvők fotózásáról. Csak az elmúlt évben a világon mindent megtapasztaltam – a fagyos sarkvidéki hegycsúcsoktól kezdve Madeira ködbe burkolózó ősi erdőségein át egészen a Skót-felföld zord és drámai tájaiig.

A fotósok gyakran vadásznak különleges fényekre, tájakra vagy hangulatokra, hogy alkotásuk még kifejezőbbé válhasson – ez sokszor azzal jár, hogy messzire kell utazniuk otthonuktól. Még egy hétköznapi megbízás is kis expedíciónak tűnhet, ha a helyszín eldugott. Minél távolabb kerülünk a civilizációtól, annál alaposabb mérlegelést igényel, hogy mit is vigyünk magunkkal a fényképezőgép-táskánkban.

sárga ruhás kislány egy mezőn © Sandra Hallnor | Sony α7R V + FE 85mm f/1.4 GM II | 1/4000s @ f/1.4, ISO 100

Amellett, hogy a Sony FE 85mm f/1.4 GM II lenyűgöző megjelenést nyújt, és akár f/1.4-es, szélesre tárt blendével is tűéles képeket készít, számtalan gyakorlati oka is van annak, hogy állandó helye van a fényképezőgép-táskámban – még utazáskor is.

Az egyik a tömeg. Amikor az ember hosszú napokat tölt odakinn, sokszor gyalog vagy egyenetlen talajon, minden egyes gramm számít. Ez az objektív tökéletes egyensúlyt teremt a teljesítmény és a hordozhatóság között.

Videós munkákhoz is alkalmazható, ami az állóképekre összpontosító fotózásokon is egyre nagyobb jelentőséggel bír, mivel egyre több ügyfél szeretne hibrid tartalmakat.

Az autofókusz gyors és megbízható, ami kiemelten fontos, amikor egy különleges pillanat elevenedik meg a fényképezőgép előtt – ez különösen igaz, ha a fotózás egy olyan rendkívüli helyen zajlik, ahová talán soha többé nem térünk vissza.

lámpást tartó hölgy havas tájban © Sandra Hallnor | Sony α1 II + FE 85mm f/1.4 GM II | 1/400s @ f/1.4, ISO 100

Fotózás közben nem engedhetem meg magamnak, hogy azon agyaljak, sikerült-e pontosan fókuszálni, vagy hogy az elkészült kép megfelelő lesz-e. Az a tudat, hogy a felszerelésem minden alkalommal tökéletes teljesítményt nyújt, olyan magabiztossággal ruház fel, amelynek köszönhetően a pillanatra koncentrálhatok, és teljes mértékben a fényképezőgép előtt zajló eseményekre összpontosíthatok. A fotózott személlyel való kapcsolat kialakítása, valamint a környezet, a fények, a kompozíció és hasonló tényezők nyújtotta lehetőségek teljes kiaknázása teszi lehetővé azt, hogy még inkább kibontakoztassam a kreativitásomat, és egyre magasabb színvonalat képviselő felvételeket készítsek. A megbízhatóság számomra nem csupán kényelmi kérdés. A megbízhatóság katalizátorként hat mind a folyamatra, mind az általam készített képekre. És úgy vélem, ez minden fotósra igaz.

tengerparton álló nő, háttérben a lemenő nappal © Sandra Hallnor | Sony α7 IV + FE 85mm f/1.4 GM II | 1/800s @ f/1.4, ISO 200

Így tehát, ha engem kérdezel, minden olyan dolog, amely fotósként könnyebbé és élvezhetőbbé teszi az életemet, és még a munkáim minőségét is magasabb szintre emeli, nagyszerű befektetés. Ezért is érdemelte ki a helyét a Sony FE 85mm f/1.4 GM II a táskámban. Nemcsak abban nyújt támogatást, hogy elkészítsem a kívánt felvételeket, hanem abban is, hogy úgy fotózhassak, ahogyan szeretnék, és hogy azzá a fotóssá válhassak, aki lenni szeretnék.

A különböző fotózások, célok és körülmények természetesen különböző eszközöket igényelnek. Az elmúlt évben azt vettem észre, hogy egy kicsit ritkábban nyúlok a Sony FE 135mm f/1.8 GM objektívért. Továbbra is szeretem a vele elérhető megjelenést, egy kicsit talán még jobban is, mint a Sony FE 85mm f/1.4 GM II esetében, de a nagyobb gyújtótávolság nyilvánvalóan nagyobb távolságot igényel köztem és a témám között. Ez a plusz távolság bizonyos esetekben nehézkesebbé teheti az interakciót, különösen, amikor párokkal vagy gyerekekkel dolgozom. Ha pedig ismeretlen vagy távoli környezetben zajlik a munka, nem mindig számíthatok arra, hogy meglesz az a plusz hely, amely lehetővé teszi, hogy hátrébb léphessek.

kezében fénygömböt tartó hölgy az éjszakai erdőben © Sandra Hallnor | Sony α7 IV + FE 85mm f/1.4 GM II | 1/40s @ f/1.4, ISO 800

Másrészről a Sony FE 50mm f/1.2 GM szintén egy olyan objektív, amellyel sokat dolgoztam, és amely őszinte csodálattal tölt el. A gyújtótávolság kivételes rugalmasságot kínál, különösen a szűkebb helyeken, illetve ha többet szeretnék belefoglalni a környezetből a keretbe. Sok fotózáson mégis azon kapom magam, hogy a Sony FE 85mm f/1.4 GM II által kínált, valamivel összetömörítettebb perspektívát és a továbbfejlesztett háttér-elkülönítést szeretném viszontlátni a képeken. Ez az objektív olyan lágy és varázslatos hangulatot kölcsönöz a felvételeknek, amelyet gyakran igyekszem előidézni a munkáimban. Ezért is olyan tökéletes számomra a Sony FE 85mm f/1.4 GM II – neki köszönhetően elég közel maradhatok ahhoz, hogy fenntartsam a kapcsolatot a modelljeimmel, miközben továbbra is garantálja azt a mélységet és álomszerű stílust, amelyért odavagyok.

sandra hallnor felvételt készít a sony fényképezőgépével © Sandra Hallnor

Egy évvel később ez az objektív továbbra is fel-felbukkan a kedvenc képeimen, és nem csupán az általa biztosított optikai jellemzők miatt, hanem amiatt is, amit én képes vagyok kihozni belőle a fotózásokon. Nem csak az élességről és a háttérelmosásról van szó. Az is rendkívül fontos, hogy milyen természetesen tudok kapcsolatot teremteni a fényképezőgép előtt álló személlyel, valamint hogy hogyan tudok reagálni a fényre, és hogy hogyan hozhatom ki a lehető legtöbbet a környezetből. Ez a szabadság épp olyan mértékben alakítja a kép megjelenését, mint maga az objektív. Én pedig rendkívül nagyra értékelem ezt.

egy fa tövében ülő hölgy a kisbabájával © Sandra Hallnor | Sony α1 II + FE 85mm f/1.4 GM II | 1/1600s @ f/1.4, ISO 100

Pontosan ezt keresem egy objektívben: valamit, ami támogatja azt, ahogyan fotózni szeretnék, és segít megvalósítani az ötleteimet. Azon profi portréfotósok számára, akik valóban a lehető legjobb minőségű képeket szeretnék készíteni, emellett pedig jövőbiztossá is tennék a felszerelésüket, a Sony FE 85mm f/1.4 GM II mindenképpen megér egy próbát.

Kiemelt termékek

Sandra Hallnor

Sandra Hallnor | Sweden

„A szenvedélyed maradjon játékos, friss és élvezetes.”

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.