Pár másodpercem volt csak, hogy elkészítsem ezt a képet, úgyhogy azzal a géppel csináltam, amelyik éppen elő volt készítve; a Sony Alpha 6000-es modellel.
A kép az Oroszországban található, észak-szibériai Jamal-félszigeten készült. A szamojéd néven is ismert nyenyec kisebbségi népcsoport él ezen a vidéken. Nomád „falvakban” laknak, és folyamatosan vándorolnak a rénszarvascsordáikkal együtt Oroszország sarkvidéki területein. A nyenyecek úgynevezett chumokban, az észak-amerikai őslakosok által használt tipikhez hasonló sátrakban laknak. Kis csoportokban élnek és dolgoznak; szánokon szállítanak mindent, amijük van, télen és nyáron, hóban, sárban és a boreális növényzeten keresztül egyaránt.
Egy lengyel tévécsatorna és a lengyel National Geographic magazin megbízásából voltam ott, hogy dokumentumfilmet készítsünk a vidékről. Amíg a csapat többi tagja épp egy sátorban forgatott, én a kültéri fényviszonyokat és egyéb körülményeket mértem fel. Egy felhős nap végén jártunk, amikor előbújt a nap, de látszott, hogy vihar készülődik.
Ahogy elkezdett esni az eső, teljesen szokatlan fényviszonyokat és atmoszférát teremtett. Egyszer csak a semmiből megjelent egy rénszarvasborjú, és átvágtatott a falun. Egyből a fényképezőgépemhez kaptam, de ahogy az esőcseppek elfedték az objektívemet, visszaverték a nap sugarait, és egyfajta sajátos hatást keltettek. Nem volt időm letörölni az objektívet, miközben a rénszarvasok átrohantak a falun. Csupán pár másodpercem volt, hogy elkészítsem a képet.
Lassan futottam utánuk, és közben egy pillanatig sem emeltem el a gépet a szememtől. Próbáltam minél inkább kihasználni az esőcseppek által keltett hatást, és a rénszarvasborjút is igyekeztem az esőcseppen belülre pozicionálni. Miközben a fotót készítettem, a lábam beleakadt a faluban szerteszéjjel heverő szánok egyikének gyeplőjébe. Ráestem egy másik szánra, úgyhogy majdnem a fogaim bánták. Szerencsére nem történt nagy baj, és végül sikerült elkészítenem ezt a csodálatosan egyedi képet is.
A Sony Alpha 6000-es modell volt éppen kéznél, amely egyébként a tartalék gépem. Ehhez egy standard 18–55 mm-es f/3.5-5.6 OSS objektívet használtam épp. Akkoriban a Sony Alpha 900 volt az első számú gépem, de mindig magamnál tartottam a Sony Alpha 6000-est is, ugyanis ez egy kisebb, nem igazán feltűnő gép, amely kiváló képminőséget nyújt. Emellett rendkívül könnyű is, és azt tapasztaltam, hogy jobb minőségű képeket tudok vele készíteni, mint egy hagyományos DSLR-modellel, úgyhogy tényleg nagyszerű alternatíva. Az autofókusznak köszönhetően pedig még a mozgásban lévő rénszarvast is lencsevégre tudtam kapni. Mostanság azonban, ha épp kevés felszereléssel túrázom, biciklizek, mászok, vagy síelek, akkor mindig az újabb Alpha 6500-as modellt viszem magammal.
Egyetlen pillanat alatt készítettem el ezt a képet, szinte reflexből. Nem gondoltam túl, és inkább az ösztöneimre hallgattam közben. A végső kép a másodperc töredékét örökíti meg, és egy olyasféle nomád életvitelt mutat be, amely épp eltűnőben van.
„A jó utazónak nincsenek kész tervei, és nem is szándékozik megérkezni” – 老子 Lǎozi (Lao-ce; i.e. 6–5. század)