„Mindent szeretek fényképezni, ami mozog” – mondja nevetve a hivatásos Uroš Podlogar. „Erre pedig kevés jobb hely van ennél.”
Az átalakított Toyota Hilux kerekei alól kavicsok pattognak, miközben a Stol-hegy egyik meredek útján ereszkedik le a Júliai-Alpokban. Végighalad a kőtörmelékes hegygerincen, és egy pillanatra a levegőbe emelkedik, mielőtt keresztülgázolna egy elárasztott árkon, ívesen fröcskölve a vizet mindkét oldalra. A világ ezen része valóban egy vad és változatos játszótér a terepjárás kedvelőinek – és a fotósoknak.
„Egy ilyen autófotózáson – kezdi Uroš – nagyon fontos, hogy változatos fényképeket készítsünk, tehát az akciófotók mellett szükség van statikus képekre is, amelyeken az autó eleganciát sugároz és gyönyörűen néz ki. A megfelelő helyszínek felkutatása – folytatja Uroš – elengedhetetlen számomra, hogy a képeim még izgalmasabbak legyenek. Ez is a részét képezi a munkámat meghatározó stílusnak. Ezenfelül mindig keresem az új nézőpontokat, a jó fényeket és tulajdonképpen bármit, ami segít kiemelni az autó egyes részleteit. Az ilyen képek célja végsősoron az, hogy az emberek felfedezzenek valami újat és különlegeset.”
Ami az akciófotók előkészítését illeti, „az egyik legelső lépés olyan környezetet találni, amelyben izgalmas trükköket lehet végrehajtani az autóval – magyarázza Uroš – hiszen a képet a repülő kavicsok, a szálló por vagy felfröccsenő víz tölti meg energiával.” Ahhoz, hogy a kirobbanó akcióból egyetlen képkockát lehessen kiemelni, „legalább 1/1000 másodperc záridőt és folyamatos AF-üzemmódot használok, az automatikus fókuszállítás területét pedig a joystickkel irányítom, hogy elkapja az autót” – mondja Uroš. „Annak ellenére, hogy én nem az a fajta ember vagyok, aki ezrével készít képeket munka közben, azért én is használom az Alpha 7R IV folyamatos Hi+ felvételi üzemmódját. A 10 képkocka/mp azt jelenti, hogy tudok olyan képeket keresni, amelyeken a kerekek nem érik a talajt, vagy a víz pont a megfelelő irányba fröccsen. Vagyis amelyek a legjobban visszaadják az akciót.”
Uroš elmondása szerint a statikus felvételekhez kimunkált kompozíció és a részletekre való odafigyelés szükséges. „Természetesen elsősorban gondoskodunk róla, hogy tiszták legyenek – mondja mosolyogva –, de az utómunka során minden apróbb foltot el lehet tüntetni, amely a fényképezőgép 61 MP-es érzékelőjén megjelenik. A háttér igazán fontos, ezért vagy a természetben keresek gyönyörű tájakat, vagy pedig szépséges, régi épületek között fényképezem az autót, és ügyelek arra, hogy semmi ne terelje el róla a figyelmet. Az autónak és a háttérnek ki kell egészítenie egymást, de nem szabad elfelejteni, hogy az autó a sztár, így f/5,6 vagy f/8 értéket használok, hogy a háttér egyértelmű legyen, de ne uralja a felvételt.”
Akár beállított, akár akciófotókról van szó, Uroš szeret alacsony szögből fényképezni, hogy az autó dominánsabbá váljon a képen.
„Ráadásul ez más nézőpont, mint amiből az emberek általában látják az autókat – magyarázza Uroš – és ez is hozzájárul ahhoz, hogy a képeim egyediek legyenek és kiemelkedjenek a tömegből.”
Ha a kedvenc objektívjéről van szó, Uroš választása szokatlan, és egyben általános tippként is szolgál minden feltörekvő autófotós számára. „Először is – kezdi Uroš – nagyon fontos, hogy ne használjunk túl nagy látószögű objektíveket. Ezek ugyanis közelről eltorzítják az autót, és nem adják vissza megfelelően a formatervet. A képnek azt kell mutatnia, amit a saját szemünkkel látunk, hogy tiszteletben tudjuk tartani a formatervezők munkáját, ezért Full Frame kamerával soha nem megyek 35 mm alá.”
„A kedvenc objektívem – folytatja Uroš – az FE 135 mm f/1.8 GM, különösen az akciófotók esetében. Használom az FE 24–70 mm f/2.8 GM objektívet is egy másik vázon, valamint egy FE 35 mm f/1.4 GM és egy FE 85 mm f/1.4 GM is a felszerelésem része. De úgy találtam, hogy a 135 mm-es F1.8 képes ötvözni ezt az elképesztő élességet és a valóban szép bokeh effektust, miközben maximális blendemérete nagyszerűvé teszi gyenge megvilágítás esetén is. A telefotós felvételeimnek is egészen más hangulatot kölcsönöz, mint például az átlagosabbnak mondható, például 70–200 mm-es objektívek. Mivel prímobjektívről van szó, egy kicsit több előzetes tervezésre van szükség, és tudni kell előre, hogy az autó milyen irányba fog mozogni, de ha megfelelő a kommunikáció a járművezetővel, akkor ez könnyen megy.”
„Ez nem munka. Ez valóban szenvedély, szerelem. Megtalálni azt, ami életben tart, amitől lüktet a véred. Majd követni teljes szívvel.”