Amikor Alex Farinelli először lépett ki a versenypályára fotósként, saját bevallása szerint a lábai remegtek, akár a kocsonya. Bár nézőként nem volt számára idegen a MotoGP világa, első hivatalos fotózása a 2011-es Misano Adriatico-i futamon igazi valóra vált álom volt, hiszen kedvenceit akció közben kaphatta lencsevégre.
„Nézőként már több versenyen is részt vettem, és gyerekkorom óta követem a televíziós közvetítéseket is. Lenyűgöző élmény volt a példaképeimet testközelből látni, érezni a benzin és az égett gumi szagát, és hallani az orrom előtt elszáguldó motorok éles, sivító hangját. Az ilyen helyzetekben érzem, hogy elönt az adrenalin. A képeimmel is ezt az érzést igyekszem átadni: a remegő gyomromat és a dübörgő szívverésemet. A képek fő témája a verseny iránti szenvedély és az izgalom, amit csak az események sűrűjében élhetünk át.”
Ám a MotoGP fotózása felé vezető út korántsem volt egyszerű. A pályán köröző motorosokhoz hasonlóan Alexnek is meg kellett küzdenie a lehetőségért. „Hosszú éveken keresztül profi fotósokhoz szegődve készítettem képeket különböző környékbeli versenyeken – fotóztam kerékpárosokat, tornászokat, futókat és úszókat is. Ekkor még nem voltam hivatásos fotós: adatelemzőként és programozóként dolgoztam. Minden ismerősömet megkérdeztem, hogy be tudnának-e juttatni egy MotoGP-versenyre. Végül Misano Adriaticóban sikerrel jártam. Részben a szerencsének köszönhetem, de rendkívül kitartó voltam, és semmi sem tántoríthatott el.”
Kétség sem fér hozzá, hogy Alex rendkívül lelkes kedvenc sportjának fotózása iránt, de vajon hogyan fest számára egy fotózás? Milyen technikák biztosítják az érzelmi töltetet a felvételeken? „Minden verseny egyedi, és tudom, hogy a versenyzők minden tőlük telhetőt megtesznek a győzelemért, ezért én is igyekszem kihozni a képekből a maximumot. Így igazán különleges képek születnek, és a lelkesedésem sem lankad. Ebből a hozzáállásból merítek erőt.”
Számos sportfotóshoz hasonlóan Alex is az Alpha 1 és az Alpha 9 II segítségével örökíti meg a verseny pillanatait. „Sony fényképezőgépeim jelentősen hozzájárultak a fejlődésemhez, és segítenek minden irányból lefedni az eseményeket. Az autofókusz például bármilyen blendebeállítás mellett ugyanolyan precíz és gyors, ezért kreatívabb felvételekkel is kísérletezhetek. A széles fókuszmezőt és a témakövető AF módot is előszeretettel használom, hiszen még sosem hagytak cserben. Mivel a beállítások felől nyugodt lehetek, a kreativitásra összpontosíthatok: a monitor segítségével különböző szögekből, például a talajról vagy a magasból is fotózhatok.”
„Ahhoz, hogy megértsük a versenyzők és a motorok mozgását, előbb meg kell figyelnünk őket. Így kaphatjuk el az igazán hatásos pillanatokat. Érdemes felkészülni a pálya és a versenyzők jellemzőiből, mert ezek az apró részletek teszik különlegessé a felvételeket. A képeimen a versenyzők mellett a pálya és a körülötte elterülő táj is kulcsfontosságú szerepet kap, hiszen ezek érzelmi töltetet kölcsönöznek a kompozíciónak.”
Alex kompozíciós készségeit remekül bizonyítja ez a felvétel, amely a barcelonai Circuit de Catalunya versenypályán készült. „Ez a harmadik kanyar, amely a gyorsaságáról híres. A versenyző élesen veszi be a kanyart, közben pedig kis híján a földet súrolja. A fényképezőgépet a talajra helyeztem, és a monitoron keresztül figyeltem a kompozíciót. Az alany szemmagasságából készült felvétel személyesebb hatást kelt.”
Egy másik barcelonai felvételen Alex a pálya mintázatát kihasználva helyezte keretbe a kép alanyát. „Ez az utolsó kanyar a pályán. A szegély mintája dinamikus mozgás érzetét kelti. Lassabb, 1/40 mp-es zársebességet használtam, hogy a felvételen megjelenjen a bemozdulási elmosódás. Ehhez ND-szűrőt használok, illetve a lehető legmagasabb blendebeállítást alkalmazom.”
A versenyfotósok a pályán kívül is követik a versenyzőket és csapataikat, Alex pedig számos felvételen örökítette meg a színfalak mögötti hangulatot. „Amikor a garázsban fotózok, a szemekre és az arckifejezésekre összpontosítok. Itt olyan különleges pillanatokat kaphatunk lencsevégre, mint a versenyző beszélgetései a csapatával vagy a verseny előtti babonás rituálék. Ezek is a verseny részét képezik, és épp olyan érzelemdúsak, mint az akcióképek.
„A garázsban főként a Szem AF funkciónak veszem hasznát. Szélesre nyitott FE 24mm f/1.4 objektívvel fotózva biztos lehetek benne, hogy a fókusz mindig a témán marad, és egy különleges pillanatról sem maradok le. Mivel nincs lehetőségem a felvétel megismétlésére, nem hibázhatok: mindennek tökéletesnek kell lennie, és ezek a fényképezőgépek épp ebben segítenek.”
Ezen a portugáliai Portimao Circuit versenypályán készült felvételen a címvédő világbajnok, Fabio Quartararo látható, amint a győzelmét ünnepli. „Odafordult hozzám, és éljenzett. Ez egy fantasztikus, megismételhetetlen pillanat volt, tele érzelemmel. A Yamaha csapatának hivatásos fotósaként dolgozom, és ezek a helyzetek bizonyítják, hogy milyen fontos a versenyzőkkel ápolt jó viszony. Ha a versenyzők bíznak bennem, sokkal természetesebben viselkednek a kamera előtt, és remek felvételeket készíthetek róluk.”
„Talán egyértelműnek tűnik, de ha fotográfiáról van szó, mindenkinek tanulással és kemény munkával kell kitaposnia a saját útját. A motorsport világában elengedhetetlen a tapasztalat, hogy ismerjük a pályákat, és felkészülhessünk minden eshetőségre. Emellett meg kell találnunk a saját stílusunkat, hogy ne olvadjunk bele a tömegbe. A felvételeim az érzelmeimet tükrözik, és egy-egy verseny folyamán a másodperc tört része alatt váltakoznak az érzések. A Sony készülékeinek gyorsasága és precizitása nélkül sokkal nehezebb lenne megörökíteni őket.”
„Ha megálmodod, meg is tudod csinálni… muszáj megcsinálnod!”