joao amorim egy sziklán ülve szemléli a tájat

Minden egyensúlyban

João Amorim

Az úti fotózásba szédítően sok minden beletartozhat, és az összes elképzelhető témával telepakolhatjuk, a kép lelke azonban mégis egyetlen fontos dologban rejlik. „Össze kell kötnie” – magyarázza João Amorim úti és tájfényképész.

„Azt szeretném – folytatja –, hogy amikor az emberek egy képemre néznek, akkor pontosan azt érezzék, amit én éreztem a kép készítésekor. Semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor az ember a természetben jár, és ezért kezdtem el értékelni a fotográfiát. Minél többet utaztam, annál inkább meg akartam őrizni azokat a bizonyos pillanatokat, és annál inkább meg akartam őket osztani másokkal, hogy ugyanerre inspiráljam őket.”

„Amit igazán szeretek fotózni, az az egyensúly, illetve a természet és az ember interakciója – magyarázza –, így mindig azt keresem, hogyan formál a természet minket, és mi hogyan formáljuk a természetet. Ezért legtöbbször természeti képeket készítek egy emberi elemmel megfűszerezve, vagy olyan emberek arcképét örökítem meg, akikkel találkozom. Amikor az emberek kölcsönhatásba lépnek a természettel anélkül, hogy elpusztítanák, az valami csodálatos.”

indonéz falu lakójának arcképe © João Amorim | Sony α7 IV + FE 16-35mm f/2.8 GM | 1/400s @ f/2.8, ISO 100

Ezt pedig akkor a legkönnyebb elérni, ha az ember nem csupán megfigyelő, hanem résztvevő is. Tökéletes példa erre João legutóbbi projektje, amelyen Indonéziában, a Mentawai-szigeteken dolgozott a Sony Alpha 7 IV kíséretében. „Siberut szigetén napokat töltöttünk egy Sikerey nevű népcsoport körében – magyarázza. – Az ő feladatuk az egyensúly fenntartása az emberek és a dzsungel között. Ez az életük célja, ami boldoggá teszi őket. Gondoskodnak a kultúrájukról és a környezetről.”

„Általában nincs kész tervem, amikor fotózni indulok – meséli João –, és általában azt sem tudom, hogy mire számítsak. Az elején általában igyekszem nem túl erőszakos lenni, ezért nem veszem elő rögtön a fényképezőgépemet. Először kapcsolatot akarok teremteni az emberekkel, és azt szeretném, ha kényelmesen éreznék magukat, mert ha egy élménynek részese is vagy, nem csupán kívülről szemléled, az mindig sokkal jobb. A képek jobban tükrözik majd a valódi érzéseidet.”

joao amorim hőlégballonokat néz törökországban © João Amorim | Sony α7 IV + FE 16-35mm f/2.8 GM | 1/250s @ f/5.6, ISO 640

Amikor elérkezik a pillanat, az Alpha 7 IV João rendelkezésére áll, hogy megörökíthesse a pillanatot. „Amíg nem találkoztam az Alpha 7 IV-gyel, nehezen találtam magamnak megfelelő fényképezőgépet, most azonban rendelkezésemre áll a tökéletes egyensúly méret, tömeg és minőség tekintetében. A méret azért fontos számomra, mert utazás közben nem vihetek magammal nagy fényképezőgépeket és sok objektívet, viszont azt sem szeretem, ha a képminőség szenved csorbát. Az Alpha 7 IV érzékelői pazarul teljesítenek magas ISO-értékek vagy gyenge megvilágítás mellett is, ami igencsak jól jön az olyan kiszámíthatatlan helyeken, ahová én megyek, vagy amikor állvány nélkül fotózom.”

João szerint az Alpha 7 IV egy másik előnye az állítható hátsó kijelző. „Ha egyszer hozzászoksz egy olyan monitorhoz, amilyen az Alpha 7 IV-nek van, akkor már képtelenség visszatérni bármi máshoz – meséli lelkesen. – Úgy forog és billeg, hogy mindenféle alacsony vagy magas szögből lehetővé teszi a fotózást, új és izgalmas nézőpontokat eredményezve, és mivel meg is lehet fordítani, hogy elölről látszódjon, vlogok készítése során is nagy segítség.”

faház egy hegy árnyékában © João Amorim | Sony α7 IV + FE 70-200mm f/2.8 GM OSS II | 1/800s @ f/2.8, ISO 100

„Az Alpha 7 IV autofókusza szintén fantasztikus – folytatja. – Fényképek és videók esetén is egyaránt kiválóan működik, és ez is egy olyan terület, ahol a képernyő fontos szerepet játszik. Amit igazán szeretek benne, az a követés, mivel amikor a fényképezőgépet a szemem előtt tartom, akkor csak megérintem a jobb hüvelykujjammal a képernyőt, így a fókusz azonnal rögzül a témán, tökéletesen élesen tartva még akkor is, ha mindketten mozgunk, vagy ha széles blendével dolgozok.”

João a Sony objektívek kiválasztása során is megtalálta az egyensúlyt. „Egy ideig eltartott, mire rájöttem, mi az, ami a legjobban működik számomra – magyarázza. – Végül sikerült három objektívre és egy telekonverterre szűkítenem a kört. Az esetek 80%-ában az FE 16-35mm f/2.8 GM-et használom, mivel majdnem mindent tud, amire szükségem van. Ez az objektív kiváló dokumentumfilmezésre, és a 35 mm-es végével arcképet is fotózhatok. Amilyen sokoldalú, olyan éles.”

férfi áll a hintersee-tó partján ausztriában © João Amorim | Sony α7 IV + FE 16-35mm f/2.8 GM | 1/250s @ f/5.6, ISO 640
„Van továbbá egy FE 70-200mm f/2.8 GM OSS II objektívem is – folytatja –, amely tájképekhez és arcképekhez egyaránt remek választás. Ha pedig messzebbről akarok fotózni, akkor hozzáadok egy 1,4x-es telekonvertert. Aztán ott van még az FE 50mm f/1.2 GM, amellyel gyakorlatilag bármit fotózhatok szinte sötétben is. Mindegyik nagyon gyors objektív, a lehetőségekhez képest mégis könnyűek. A telekonverter pedig szinte semmilyen plusz tömeggel nem terhel, mégis extra lehetőségeket nyújt.”

João mindig az egyensúlyt keresi a természetben, és a fotózás segítségével találja meg azt magában. Szerinte az Alpha 7 IV tökéletesen tükrözi ezt a kiegyensúlyozottságot. „A hozzám hasonló tartalomgyártók számára fényképek és videók készítéséhez egyaránt tökéletes a funkcionalitása, a vezérlők új elhelyezésének hála pedig könnyen válthatunk a két beállítás között. Amikor kiváló eszközök segítségével és inspiráló helyeken csinálhatom azt, amit szeretek, az maga a tökéletes egyensúly.”

Kiemelt termékek

João Amorim

João Amorim | Portugal

João a Sony European Imaging alkotója

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.