pohárból felszálló füst

A tiszta élvezetek megörökítése

Nia Ravichandran

„Természettudomány szakon végeztem, így nem meglepő, hogy a részletek megszállottja vagyok” – nevet Niveditha (Nia) Ravichandran. A fotográfia már fiatalon felkeltette Nia érdeklődését, ahogy a fényképezőgépével bíbelődő édesapját figyelte, majd autodidakta módon sajátította el a felvételkészítés csínját-bínját. Végül a makró és a csendéletfotózás magas igényeket támasztó világa mellett kötött ki, mostanában pedig nagy sikerrel építgeti karrierjét az étel- és italfotózás területén, így az elmúlt hónapok igen mozgalmasan teltek Nia számára.

két, narancssárga folyadékkal teli pohár © Nia Ravichandran | Sony α7 IV + FE 90mm f/2.8 Macro G OSS | 1/60s @ f/2.8, ISO 100

„Az ilyen típusú felvételek elkészítése rendkívül aprólékos folyamat” – mondja Nia. „Azért figyelek ennyire a részletekre, mert a részletek teszik ragyogóvá a mindennapi tárgyakat. Akár a legapróbb változtatás is fokozhatja a hatást. A vicc pedig az, hogy a nem fotósként dolgozó emberek ugyanezt szeretnék elérni, ezért kisimítják a terítőt vagy lesöprik a morzsákat, amikor egy puccos étteremben lefényképezik az előttük lévő ételt” – mosolyodik el Nia.

De akkor hogyan csinálja egy profi? „A legnagyobb különbség köztem és a nem fotósként dolgozók között a Sony Alpha 7 IV fényképezőgépem” – avat be a titokba Nia. „Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy az ital legyen a jelenet igazi sztárja. Egy tehetséges szakács, pultos vagy barista szívét-lelkét beleadta, hogy elkészítse, így nekem is hasonlóan kell hozzáállnom. Ez a megfelelő megvilágítás, hátterek, kellékek és fényképezőgép kiválasztásában nyilvánul meg. Az Alpha 7 IV fényképezőgép rendkívüli precizitással ruházza fel a képet, és páratlan élességgel emeli ki a fókuszpontot.”

whiskyspohár, a háttérben dekantálóval © Nia Ravichandran | Sony α7 IV + FE 90mm f/2.8 Macro G OSS | 1/100s @ f/2.8, ISO 100

Nia szerint az italok fotózásakor a megvilágítás talán még fontosabb szerepet tölt be, és gyakorlatilag a fény szabályozásától függ, hogy a kép jól vagy rosszul sikerül-e. „A felülről jövő fény borzasztó árnyékokat vet, aminek hatására a képen szereplő étel vagy ital unalmasnak hat, és cseppet sem lesz étvágygerjesztő” – magyarázza a fotós. „Ha azonban az ember bevet valamilyen háttérvilágítást, akár csak egy ablakból, az összkép azonnal jobb benyomást kelthet. A háttérvilágítás hatására fényesebb részek jelenhetnek meg a folyadékban, valamint a buborékok, jég vagy lecsapódás színét és textúráját is képes kiemelni. Ráadásul a csúnya tükröződések elkerülésében is segít.”

Nia szerint a megvilágítás mellett a siker kulcsa a fizikai különleges effektek használatában rejlik. „Az étel- és italfotózás területén számtalan trükk létezik, amelyet szeretek alkalmazni. Az italoknál például szilikonból készült jégkockát használok, amely nem olvad el, nem változtatja meg az ital színét, és nem okoz lecsapódást a pohár falán.”

pohárból felszálló füst © Nia Ravichandran | Sony α7 IV + FE 90mm f/2.8 Macro G OSS | 1/250s @ f/4.0, ISO 100

Erre nagyszerű példa a füsttel való munka. „Sötét háttér előtt fotózom le a témát, hogy kiemelkedjen, majd bekapcsolom a kis füstgépemet” – magyarázza Nia. „Egy apró füstgomolyagot engedek a pohár fölé és mögé, aztán aktiválom a Sony Alpha 7 IV fényképezőgép zárját egy Sony RMT-P1BT távirányító segítségével. A fényképezőgép emellett nagy zársebességre van állítva, hogy kimerevítse a füst formáját, a 10 képkocka/mp sebességű sorozatfelvételi üzemmódnak köszönhetően pedig kiválaszthatom azokat a felvételeket, amelyeken a leglátványosabb a gomolygó füst. Előfordul, hogy négy-öt alkalommal meg kell ezt ismételnem, de az eredmény minden erőfeszítést megér.”

Az Alpha 7 IV emellett a fényképek megtekintését is egyszerűbbé teszi. „Az apró részletek kiemelése azt jelenti, hogy rengetegszer kell ellenőriznem a kompozíciót a képernyőn, és bár erre általában a laptopomat használom, az Alpha 7 IV fényképezőgép 3"-es nagy felbontású LCD-kijelzője még átláthatóbb nézetet biztosít” – mondja Nia. „Különösen a színeit szeretem, mivel elég gazdagok és valósághűek ahhoz, hogy a hátterek váltásakor vagy a világítás módosításakor lássam, mivel érhetek el jó eredményt.”

whiskyspohár jéggel, világos háttér előtt © Nia Ravichandran | Sony α7 IV + FE 90mm f/2.8 Macro G OSS | 1/20s @ f/2.8, ISO 100

Nia elmondása szerint a Sony Alpha 7 IV nagy felbontású érzékelője szintén olyan dinamikatartománnyal büszkélkedhet, amely minden igényének megfelel. „Néha, amikor egy füstfelhőt vagy egy pohárba eső jégkockát szeretnék megörökíteni, nagyobb zársebességre van szükség, tehát ha kissé alul is exponálom a felvételt, tudom, hogy minden szükséges információ benne lesz a fájlban. A nyomtatással foglalkozó ügyfeleim pedig pusztán a fájlok méretétől is el vannak ájulva” – mondja a fotós.

Nia elsősorban az FE 90mm f/2.8 Macro G OSS, az FE 24-105mm f/4 G OSS és az FE 50mm f/1.2 G Master objektívekkel dolgozik. „A makró a kedvencem az ilyen típusú felvételekhez, mert imádom, hogy képes megörökíteni az ételek és italok minden textúráját” – fűzi hozzá a fotós. „Könnyedén megörökíthetek minden részletet, amely az adott termékről mesél, például az üvegtálban lévő gyümölcsöt vagy a szívószálon felbukkanó buborékokat. Ha flatlay képeket készítek, akkor gyakran váltok át a 25–105 mm-es objektívre, ha pedig kicsit több kontextust szeretnék, akkor az 50 mm-es objektívre, mivel maga a tér is kulcsfontosságú lehet a történet elmeséléséhez. Összességében viszont elmondható, hogy minden Sony objektív elképesztő fókuszt és tisztaságot biztosít, így érdemes kísérletezni a különböző stílusú felvételekkel.”

két pohár egy faasztalon © Nia Ravichandran | Sony α7 IV + FE 90mm f/2.8 Macro G OSS | 1/25s @ f/2.8, ISO 100

Nia elmondása szerint a megfelelő fényképezőgép- és objektívkombinációk, valamint a háttér kiválasztása és a részletek kidolgozása mind a kreatív utazás részét képezi. „Egy képekre éhező világban élünk, és ha egyszerűnek tűnnek is, a legjobb felvételek mindig rengeteg, az elkészítés folyamata során hozott döntés eredményeként születnek. Az apró részletek magasabb szintre emelhetik a fényképet, és ugyanez érvényes a Sony Alpha 7 IV fényképezőgéphez hasonló készülékekre is.”

Kiemelt termékek

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.