üvegfalban tükröződő modern épület

Hely a szívben

Massimo Siragusa

„Ahogy én látom, a minket körülvevő terek egyfajta színpadként funkcionálnak” – magyarázza Massimo Siragusa hivatásos fotós. „Kölcsönhatásba lépünk velük, és kapcsolatot alakítunk ki. Ezek két entitás közötti kapcsolatok; mindannyian egyénileg látjuk az épületeket és a helyeket. Viszont mindez kétirányú kötődést jelent, hiszen amennyire ezek a terek befolyásolják az életünket, mi is pont olyan mértékben módosítjuk és határozzuk meg őket. A fotóimban ezt a fajta kapcsolatot próbálom azonosítani és megérteni.”

Ehhez a projekthez Massimo a milánói Bocconi Egyetem campusát fotózta végig megbízható Sony Alpha 7R IV gépével. „A Rizzoli International kiadó megbízása az volt, hogy készítsünk egy könyvet, amely részletesen bemutatja a campus identitását és a Milánóval való kapcsolatát” – meséli. „Június és szeptember között összesen több mint két hétig fényképeztem. Fontos volt, hogy ilyen sok idő állt rendelkezésemre, hiszen segített kialakítani saját kapcsolatomat a helyszínnel”.

modern, vörös téglás épület, előtte szoborral © Massimo Siragusa | Sony α7R IV + FE 24-70mm f/4 ZA OSS | 1/125s @ f/22, ISO 500

Az 1902-ben alapított, az építészeti stílusok elképesztő egyvelegét felvonultató campus fotózása időt adott Massimónak arra, hogy átragadjon rá a „genius loci”, azaz a hely szelleme. „Előfordul, hogy ez azonnal bekövetkezik, ám ennél a projektnél minden látogatásom alkalmával más-más aspektusokat fedeztem fel. A helyek természetesen változnak, ahogy a mi perspektívánk is, és különbözőképp látjuk őket más fényben, hangulatban, vagy akár életünk különböző időszakaiban.”

Jó példa a fény lényeges szerepére Massimo felvétele, amelyet a campus egyik épülete előtt, napnyugta felé közeledve készített. „Fontos volt, hogy kiemeljem a szabad térben álló műalkotást, ugyanakkor az épület szerkezetét is ábrázolni szerettem volna” – magyarázza. „Úgy döntöttem, hogy alkonyathoz közeli időpontban fotózok, így alkotva kontrasztot az épület lámpái és a lenyugvó nap természetes fénye között. Mindig így szeretek dolgozni: csak azt használom, amit a helyszín nyújt, megőrizve a természetességet. Nem használok vakut vagy LED-fényt sem.”

hatalmas, 3 dimenziós felirat az ablakban © Massimo Siragusa | Sony α7R IV + FE 24-70mm f/4 ZA OSS | 1/15s @ f/16, ISO 2500

Massimo szerint mindezt a Sony Alpha fényképezőgép érzékelőjének hatalmas dinamikatartománya teszi lehetővé. „Sony Alpha 7R IV gépet használok. Akár épületbelsőt fotózok kintről, akár bentről készítek képet kifelé nézve, az egyik fő feladat a mély árnyékok és a ragyogó csúcsfények egyensúlyban tartása” – magyarázza. „Egyik terület sem kerekedhet a másik fölé, különben a kép teljesen más lesz, mint a valóságban, és nem képes átadni a hely hangulatát. A Sony képeinek széles dinamikai tartománya azonban megkönnyíti ezt, még hatalmas kontraszt esetén is.”

íves, modern épület ablakon keresztül szemlélve © Massimo Siragusa | Sony α7R IV + FE 24-70mm f/4 ZA OSS | 1/80s @ f/16, ISO 400

„Amikor blendeprioritás üzemmódban és a legszélesebb, többzónás fénymérés alkalmazásával fényképezek, a végeredmény nagyon kiegyensúlyozott lesz, még nehézséget okozó fényviszonyok mellett is” – folytatja. „Mindig f/16 vagy f/22-re csökkentett blendével fotózok, hogy a maximális mélységélesség jelenjen meg a képen. Ez persze azt jelenti, hogy állványról kell dolgoznom, hiszen a részletek így maradhatnak a lehető legélesebbek. De a Sony Alpha 7R IV könnyű súlyának köszönhetően használhatok kisebb és könnyebb állványt is.”

Massimo az Alpha 7R IV képponteltolásos, többfelvételes rendszerét is használja. „A rendszer páratlan élességet biztosít, ami tökéletes egyes épületek textúrájának kiemeléséhez. Ez egy igazán kivételes fényképezőgép” – mondja.

modern épület meleg fénnyel megvilágított pincehelyisége © Massimo Siragusa | Sony α7R IV + FE 24-70mm f/4 ZA OSS | 0.6s @ f/16, ISO 500

Rátérve a kompozícióra, itt is rengeteg tényezőt kell figyelembe venni. „Az egyik legfontosabb, hogy a fényképezőgép párhuzamos legyen a talajjal” – magyarázza Massimo. „Ez a vízszintes pozíció azt jelenti, hogy az építészeti vonalak nem torzulnak, és függőlegesek maradnak. Ezt néha nehéz elérni, és egyes esetekben az is előfordul, hogy megmászom a fotótémám előtti épületet, hogy a vonalakat egyenesen tartsam.”

A jelenet tartalmának eldöntésekor „csak ritkán fontosak az emberi alakok” – folytatja. „A nyílt terekről készült képek esetében jó, ha jelen van az emberi elem, mivel ez adja meg a szükséges méretarányt. De, tekintettel magára a helyre vagy az épületekre, az én képeimen az embernek mindig háttérben kell maradnia; soha nem lehet a középpontban. Az embereknek az ilyen típusú képeken csak az a szerepük, hogy megteremtsék ezt a fajta kapcsolatot a hellyel.”

betonlépcső egy ablakban tükröződve © Massimo Siragusa | Sony α7R IV + FE 24-70mm f/4 ZA OSS | 1/10s @ f/16, ISO 500

Ami az objektíveket illeti, Massimo építészeti témájú munkáihoz prím- és zoomobjektívek együttes használatát részesíti előnyben. „Gyakran használom az FE 24–70 mm f/4 ZA OSS-t, amely hihetetlen élességgel kombinált témakeresési lehetőségeket kínál” – mondja. „Nemrégiben a Sony G 24 mm, 40 mm és 50 mm objektíveket is felvettem a készletembe. Ezek mind kiemelkedő élességgel rendelkeznek, főleg kivételes hordozhatóságukhoz képest. Ha a Sony készítene egy shift objektívet, azt is azonnal megvenném.”

„Mindezen szempontok kombinálásához türelemre van szükség. Fel kell készülni arra, hogy újra és újra ellátogassunk egy helyszínre, tanuljunk, fejlesszük a technikánkat és a vizuális nyelvünket, tervezzünk, vagy várjunk a legjobb fényviszonyokra az egyes témák értelmezéséhez. Csak így tudjuk igazán megragadni egy hely „lelkét”. És persze szükség van a megfelelő felszerelésre is, hogy mindezt kész képpé alakíthassuk. Én hatalmas erőfeszítéseket teszek egy kép elkészültéért, a Sony gépem viszont könnyedén teszi a dolgát.”

Kiemelt termékek

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.