Alpha Universe háttértörténet

New York-i életérzés

Ron Timehin

Csak úgy, mint a tájképfotózás, a városi fotózás is többről szól, mint pusztán a helyszíni jelenlétről. A megfelelő helyen kell lennünk, a megfelelő időben. Pont ettől annyira élettel teli Ron Timehin New York-i projektje. Az ikonikus és korábban még nem látott helyszínek ötvözete, napkeltétől napnyugtáig, amely öt napon keresztül készült egy helyi hotel megbízásában, és amely során Ron a tájkép- és utazási fotózásai, valamint a londoni cégek számára elvégzett munkája során megszerzett tapasztalataiból is merített.

 

Ron Timehin sony alpha 7RM3 az amerikai zászló tükörképe egy autó ablakán az éjszakában

© Ron Timehin | Sony α7R III + FE 35mm f/1.4 ZA | 1/125s @ f/6.3, ISO 125

„A Hotel Indigo ráakadt az Instagram-fiókomra – meséli Ron –, és pont ilyesmire gondoltak – egy kampányra, amely felkelti az emberek figyelmét, és bevonzza őket a Manhattan szívében található hotelbe, valamint beleszövi a hotelt a város történetébe.”

Miként lehet megtalálni a legnagyszerűbb helyeket egy olyan városban, amelyet az ember nem ismer úgy, mintha ott lakna?

 

Ron Timehin sony alpha 7RM3 egy komor new york-i alagút, graffitikkel a falán

© Ron Timehin | Sony α7R III + FE 12-24mm f/4 G | 1/60s @ f/7.1, ISO 1000

„Úgysem lehet mindig elkerülni a turistáktól hemzsegő helyeket – meséli Ron –, de ha lehet, próbálok távol maradni az ilyen látnivalóktól, és inkább az eldugottabb dolgokat keresem. Most is ugyanazt a technikát használtam, amit Londonban – az interneten is nézegettem fényképeket, de például tetőtéri bárokat is kerestem többek között. Mindegy, melyik városban vagyok, mindenhol vannak helyek, ahonnan csodálatos a kilátás, és az itteni képek egyike az Indigo saját bárjában készült.”

 

Ron Timehin sony alpha 7RM3 szögletes sarokház new yorkban, amint épp egy sárga taxi halad el előtte

© Ron Timehin | Sony α7R III + FE 35mm f/1.4 ZA | 1/160s @ f/8.0, ISO 640

Az is segít természetesen, ha van egy kis belső információnk; „Az Instagramon keresztül – magyarázza – New Yorkban is vannak kapcsolataim; hálózatként működünk, és tovább adjuk egymásnak, ha találunk jó helyeket. Én megmutatom nekik az enyémeket, ők meg nekem az övéiket!”

Mivel csak egy hete volt fényképezni, Ronnak temérdek órányi munkát kellett a projektbe fektetnie. „De szeretek így dolgozni – mondja nevetve –, ilyenkor egyfajta transzban vagyok, és mindent beleadok, mert ha hosszú időt ölel fel egy projekt, könnyű elveszteni a motivációt és a koncentrációt. Az egyetlen hátrány, csak úgy, mint a tájképek esetén, az volt, hogy nagyban függtem az időjárástól. Épp ezért szinte folyamatosan kint voltam, pirkadatkor és naplementekor is fotóztam. A tájképfotósokhoz hasonlóan próbálok nem napközben fényképezni, mert olyankor kevésbé érdekesek a fények. De mivel sokat voltam kint, változatos körülmények közt alkothattam; például volt dolgom köddel is, amit mindig szeretek. Én annak a híve vagyok, hogy rossz időben születnek az igazán jó képek.”

Ron Timehin sony alpha 7RM3 vágányok new yorkban, a ködből előtűnő brooklyn híddal

© Ron Timehin | Sony α7R III + FE 12-24mm f/4 G | 1/320s @ f/8.0, ISO 640

Ron azóta használ Sony felszerelést, mióta először kézbe vette az eredeti a7R-t, és egyből alkalmasabbnak találta az utazásokhoz új, tükör nélküli felszerelését, mint a súlyos DSLR-gépeket. Most, hogy már az a7R III-at használja, „a részletek fantasztikusak – mondja –, és általában kézi fókuszt használok, hogy az érzékelő által nyújtott maximális élességgel dolgozhassak. Ehhez szeretem a képkeresőbe épített fókuszkiemelési funkciót használni; nálam ez sárga színűre van állítva, mivel eddigi tapasztalataim alapján jól elüt a városi környezettől.”

 

Ron Timehin sony alpha 7RM3 a new york-i felhőkarcolók alulnézetből

© Ron Timehin | Sony α7R III + FE 12-24mm f/4 G | 1/250s @ f/8.0, ISO 100

„Nem is gondoltam volna, hogy az elektronikus képkereső és egy kiváló minőségű dönthető LCD-kijelző mennyire átformálhatja a munkám – folytatja –, de számos olyan funkciójuk van, amelyek nélkül nem tudnék létezni már.” A következőket mesélte: „Sokszor szeretek a szimmetriára összpontosítani, az előnézeti rácsok pedig pont ebben nyújtanak segítséget, akkor is, ha a képkeresőt nézem, vagy ha épp a kihajtható kijelzőt. De ami számomra igazán fontos, hogy exponálási előnézettel is fényképezhetek. Temérdek időt spórolok meg vele, ami alapvető fontosságú, mert a nyüzsgő tereken és utcákon könnyen lehet, hogy máskülönben lemaradnék a pillanatról.”

Ron Timehin sony alpha 7RM3 new york-i taxik a metrószellőzőkből felszálló gőzben

© Ron Timehin | Sony α7R III + FE 50mm f/1.4 ZA | 1/400s @ f/4.0, ISO 100

Ron szeret gyakrabban kézből fotózni, mintsem állványról, bár saját bevallása szerint New Yorkban sosem volt gondja, amikor használnia kellett – nem úgy Londonban. „Az egyik kép itt egy mozgó vonatról készült a metróban, ez azonban Londonban nehezebb mutatvány lett volna, mert ott tilos állványt vinni a metróba. Mivel azonban sokat vagyok talpon, legtöbbször próbálom úgy megoldani, hogy ne kelljen még az állványt is cipelnem. Ezért annyira fontos számomra az a7R III beépített képstabilizálási funkciója.”

Ron Timehin sony alpha 7RM3 hosszú expozíciós kép egy metrókocsiról, amint átsuhan az astor place állomáson

© Ron Timehin | Sony α7R III + FE 12-24mm f/4 G | 6s @ f/18, ISO 50

Az Alpha objektívek széles választéka rendkívül fontos Ron számára a városi projektjei során.

„Nálam van a 12–24 mm-es objektív is, de főleg akkor használom, ha az épület tetején vagyok, vagy épp az épületben – meséli Ron –, mert a városi nyüzsgésben a hosszabb objektívekkel, például az 50 mm-essel vagy a 70–200 mm-essel egyszerűbbé tehetem a környezetet, tisztábbá varázsolva a kompozíciót. A súly miatt nem sokszor viszem magammal a 70–200 mm-es modellt, amikor bejárom a terepet, de megtervezem, hol lehetne segítségemre, és aztán később visszatérek.”

Ron Timehin sony alpha 7RM3 manhattani látkép éjszaka a felsejlő brooklyn híddal a kompozícióban

© Ron Timehin | Sony α7R III + FE 35mm f/1.4 ZA | 30s @ f/10, ISO 100

Hogy melyik is a kedvenc objektívje? „A 35 mm-es – mondja lelkesen, majd folytatja –, amely rendkívül sokoldalú, és kifejezetten emberi a nézőpontja – tökéletes a történetmeséléshez városi környezetben; az a7R III-mal karöltve valódi életet lehelt a projektbe.”

Kiemelt termékek

ILCE-7RM3

Alpha 7R III 35 mm-es full-frame fényképezőgép automata fókusszal

ILCE-7RM3

SEL35F14Z

Distagon® T* FE 35 mm F1.4 ZA

SEL35F14Z

SEL50F14Z

Planar T* FE 50mm F1.4 ZA

SEL50F14Z

 

SEL1224G

FE 12-24mm F4 G

SEL1224G

 

Kapcsolódó cikkek

Ron Timehin
Alpha Universe

Ron Timehin

UK

„A fényképezés lehetővé teszi számomra, hogy feldolgozzam, értékeljem és értelmezzem a körülöttem lévő világot. Lehetővé teszi, hogy olyan médiumon keresztül fejezzem ki magam, amely egyszerre dokumentálja a pillanatokat az időben. Lényegében ez az én kreatív, vizuális naplóm.”

Profil megtekintése