Egy állatfaj fényképezése nem egynapos munka. Képzett biológusként a természetfotózás háromszoros kihívást jelent. Először is tanulmányoznom kell minden elérhető információt az állatról. Ezután meg kell találnom a módját, hogy anélkül közelítsem meg az állatot, hogy zavarnám. Végül pedig a saját környezetében kell lefotóznom az állatot, hogy egy egész világgal megosztható emléket készítsek belőle.
Ha minden jól megy, tíz napot töltök a helyszínen, de előfordulhat, hogy évek telnek el. Például a hópárducokat 2017 óta fotózom, és még mindig nincs olyan fényképem róluk, amelyik visszaadná az erőfeszítéseimet, ezért minden télen visszatérek, amíg ez nem sikerül.
Tervezés
A végső képek elkészültének jelentős részét teszi ki a kutatás. Először is tanulmányozom a fajt. Meg kell tudnom, hol lelhető fel, mire vadászik, mik a szokásai, milyen védettségi státuszt élvez, illetve azt is meg kell kérdeznem magamtól, miért is akarom fotózni ezt az adott fajt.
Minden állat szép, de keresnem kell egy további indokot. Például azt, hogy nélkülözhetetlen állatfaja az ökoszisztémának, vagy azt, hogy veszélyeztetett vagy a nagyközönség által ismeretlen fajról van szó.
Helyszíni fortélyok
A helyszínen töltött napok nagyon hosszúak lehetnek, de ez egy szenvedély, így nem arról van szó, hogy csak ülök, és figyelem az idő múlását. Mint a fényképezés más területein, itt is jellemző, hogy a nap első és utolsó órái a legjobbak, nemcsak a fényviszonyok miatt, hanem azért is, mert az állatok általában ilyenkor a legaktívabbak.
Bizonyos fajoknál búvóhelyet vagy sátrat használunk azért, hogy az állat közel jöjjön, de ne zavarjuk meg. Az orrszarvúk esetében a rejtőzködés néha nyugtalanító: ezek a hatalmas, erős állatok éjszaka jönnek inni, és csak pár méterre vannak tőled. Kulcsfontosságú, hogy csendben maradj, lassan mozogj, és nagy fényerejű, nagylátószögű lencsét használj, mint a 12–24 mm-es f/2.8 GM vagy a 16–35 mm-es f/2.8 GM.
Ami a gepárdokat illeti, őket nyugodtnak és kezelhetőnek ismertem meg. Sikerült kiszállnom a járműből, és pár méterre lefeküdnöm az egyiktől, egy 400 mm-es f/2.8 G Master lencsével – álomszerű eset volt!
A 400 mm-es f/2.8 GM a kedvenc objektívem az összes közül. Az f/2.8 rekesz lehetővé teszi, hogy sok fényt engedjek be, és kihagyjam a hátteret a fókuszból. Ha pedig hozzáadok egy 1,4x-es telekonvertert, akkor egy 560 mm-es objektívet kapok anélkül, hogy a Sony fényképezőgépeim autofókuszának sebességét hátrány érné. A 200–600 mm-es f/5.6-6.3 G OSS-t is használom, ami egy kiváló objektív nagyszerű áron.
Sokféle Sony fényképezőgépet használtam már, de az utóbbi pár évben az Alpha 9-et használom. Nemrég elkezdtem használni az Alpha 1-et is, amit nagyon szeretek, mert ötvözi a kategóriájában egyedülálló autofókuszt a nagy felbontású érzékelővel. Ezeket a fényképezőgépeket mindenhová magammal viszem, a borneói dzsungeltől kezdve a jéghideg Himalájáig, és soha nem okoztak csalódást. Újabban az Alpha 7 IV is az útitársam lett, és az Alpha 1 mellett szolgál.
Fény és kompozíció
A fény kulcsfontosságú, ezért fontos hamar felkelni. A legjobb idő a fényképezésre a pirkadat és az alkonyat, amikor a nap alacsonyan jár. Általában kerülni kell a déli fényt. Ha túl erős a napfény vagy túl meredek a beesési szöge, az elnyomja a kép tárgyát.
A lehető legnagyobb rekesznyílással szoktam fényképezni, általában f/2.8 vagy f/4 értékkel. Ez a beállítás lehetővé teszi, hogy szép legyen a háttér, és elég nagy legyen a zársebesség, hogy követni tudja az alany mozgását.
Végül pedig eldöntöm, hova helyezkedjek a fényhez és az alanyhoz viszonyítva. Lehet, hogy a hátam mögül érkező fényben akarom fotózni az állatot. De az is lehet, hogy az állat mögött szeretném tudni a napfényt, hogy kirajzolódjon a sziluettje. Az általános vélekedéssel szemben a felhős idő érdekes, mert a felhők szétszórják a fényt, és délidőben is lehetővé teszik a munkát, ami tiszta égbolt esetén lehetetlen lenne. Ráadásul a felhők és a borult égbolt extra képi hatást kölcsönözhetnek a fényképeknek.
