Néha egy új fényképezőgép és technológia is segíthet kissé megmozgatni a képzelőerődet és a kreativitásodat. Körülbelül tíz éve készítek cinemagráfokat, azaz olyan fotókat, amelyek tartalmaznak egy egyszerű mozgó és ismétlődő elemet. Bár egyáltalán nem untam az ilyen típusú képekkel való munkát, szerettem volna felfedezni valami újat – a Sony Alpha 7S III pedig lehetővé tette számomra, hogy ezt elérhessem.
Mindig kutatom az olyan új módszereket, amelyekkel segíthetek az ügyfeleimnek a történeteik elmesélésében. Sosem egyszerű kitűnni a tömegből, így minden, ami vizuális szempontból eltér a megszokottól, segíthet felkelteni az emberek figyelmét a közösségi média túltelített hírfolyamaiban. Tehát ha a technológia jóvoltából kipróbálhatok egy új technikát, az ügyfeleim örömmel tartanak velem.
Technika
Az új képeim rövid, végtelen ismétlődések; nincs elejük, közepük és végük. Bizonyos elemeket a cinemagráfjaimból kölcsönöznek: a képeken továbbra is egy látszólag kimerevített alany szerepel, de ebben az esetben nem pusztán egy mozgó elem, hanem nyugodtabb pillanatok és fénymozgások láthatók.
Nemrégiben volt egy közös projektem a dél-afrikai rapperrel, Moozlie-val. Az Alpha 7S III fényképezőgépemet egy állványra helyeztem, így teljesen mozdulatlan maradt, és beállítottam a 4K-felbontású, 120 kép/mp sebességű videórögzítésre. Megkértem Moozlie-t, hogy pár másodpercig maradjon teljesen mozdulatlan, amíg az asszisztensem úgy irányította a fényeket, hogy áthaladjanak az autón. A mozgó fények előbb felfedték Moozlie sötétbe burkolózó arcát, majd ahogy áthaladtak rajta, ismét árnyékba borították. A felvételből alig több mint egy másodpercet használtam fel, amelyet egy 24 kép/mp-es idővonalra helyezve egy körülbelül 5 másodperces lassított felvételt kaptam. Az ebből készült ismétlődő felvételen maga Moozlie mozdulatlan, csak a fülbevalója himbálózik lassan ide-oda, a fények pedig körbepásztázzák a jelenetet. Ezután egy olyan ismétlődő felvételt hoztam létre, amelyen Moozlie arca előtűnik az árnyékból, majd ismét sötétségbe borul.
Expozíció
Az ehhez hasonló ismétlődő felvételek készítése során az expozíció az egyik legkritikusabb tényező. Az ismétlődés létrehozásához az expozíciónak az ismétlődés kezdetén és végén is azonosnak kell lennie. Az expozíciót mindig az adott jelenet legfontosabb eleménél mérem, ami általában az alany arca. Ha fénygráfot készítek, manuális expozíció módra állítom az Alpha 7S III fényképezőgépet, és megkérem az asszisztensemet, hogy irányítsa a fényt az alanyom arcára. Később ezt használom az expozíció rögzítéséhez, és ezáltal biztos lehetek abban, hogy a megvilágítás maximális fényerő esetén sem teszi tönkre az expozíciót, és hogy az arc tökéletesen exponált lesz. Ha ezekkel megvagyunk, megkérem az asszisztensemet, hogy irányítsa máshová a fényt, hogy az alanyom árnyékba kerüljön. Ezután megkezdem a rögzítést, átirányítom, majd az eredeti helyzetbe irányítom a fényeket, hogy ismét egy, az alanytól távolabbi pontra mutassanak.
Az ismétlődő felvételt úgy készítettem el, hogy az elején és a végén az arc teljesen árnyékban van, tudván, hogy az alany arca a fények mozgásának legélesebb pillanatában sem lesz túlexponált.
Mozgás
Egy másik videónál megkértem Moozlie-t, hogy üljön be az autóba, ezúttal azonban egy gimbalra helyeztem az Alpha 7S III fényképezőgépet és az FE 16-35mm f/2.8 G Master objektívet, hogy finom mozgást keltsek. A fényképezőgépet ismét 4K-felbontásra és 120 kép/mp-re állítottam a felvételkészítéshez. Ennél a videónál megmozgattam a gimbalra helyezett fényképezőgépet, hogy lefelé sikló mozgást hozzak létre az autóban. Egy olyan nagy látószögű objektívet használva, mint ez a 16-35 mm-es, az ember úgy érzi, mintha áthaladna a jeleneten.
Az elkészült felvételből körülbelül fél másodpercet használtam fel, majd ismét egy idővonalra helyeztem, hogy egy kb. 2 másodperces lassított felvétel szülessen, és visszafelé játszottam le. A végeredmény egy rövid ismétlődő videó, ahol a fényképezőgép végtelen mozgással jár be-ki az autóból, Moozlie pedig egyáltalán nem mozog. Ennél a konkrét felvételnél gimbalt használtam, de az Alpha 7S III Aktív stabilizálás funkciójával is készítettem hasonló felvételeket, hogy a videó minden ponton egységes legyen.
Kísérletezz bátran
Azt tanácsolnám mindenkinek, aki cinemagráfok, fénygráfok vagy az enyémekhez hasonló ismétlődő videók készítésére adja a fejét, hogy tartsa észben: az emberek az egyszerű dolgokat kedvelik. Ne félj a kísérletezéstől, de nem kell nagyon ráfeszülnöd arra, hogy valami fantasztikusat alkoss.
A tartalomkészítők számára elérhető technológia folyamatosan fejlődik és változik, így érdemes megbarátkoznod minden új dologgal, és engedni, hogy megmozgassa a kreativitásodat.
Képek forrása
Ballzy X PopSpot X MOOZLIE
Ügyfél: @ballzy_est
Modell: @moozlie
Fényképész
Virgo Haan
Művészeti vezető
Andreas Aru
@andr3asaru
Producer
Sander Rootslane
@rootslane
Stylist/Sminkes
Liisa-Chrislin Saleh
@lisasalvaje
„Mindent megteszek, hogy a munkáim túlmutassanak a mindennapokon.”