A nevem Kristīne Zāle, és úgy jellemezném magam, mint egy makró fotós, aki újszerűen, közelebbről és élénkebben szeretné bemutatni a természet megszokott elemeit. A munkám során azon apró részletek feltárására törekszem, amelyek mellett az emberek többsége mindennap elsétál, és észre sem veszi őket. A lehullott falevelek finom textúrája, a rovarok legapróbb mozdulatai, egy napfényben fürdő virágszirom lágy ragyogása, vagy éppen a gombák kalapjának rejtett alakzatai – ezek közelről nézve mind-mind rendkívüli látványt nyújtanak.

A melegebb hónapokban általában a virágokra és a rovarokra összpontosítok, de amikor beköszönt az ősz, a témáim is változnak. A világ elcsendesedik. A színek elhalványulnak, a fények lágyabbak, a megmaradó részletek pedig finomabbak, és gyakran nehezebb is őket megtalálni. Ez az év azon időszaka, amely arra ösztönzi a fotósokat, hogy lassabb és átgondoltabb megközelítést alkalmazzanak. Idén ősszel pedig az volt a célom, hogy a fényképezőgépem segítségével megörökítsem a melegebb és hűvösebb hónapok közötti csendes időszakot. Fotós pályafutásom jelentős részét a helyi botanikus kertben töltöttem.

Egész évben a botanikus kert a kedvenc felfedezőhelyem, késő ősszel pedig valami egész mássá alakul át, mint amit az azt megelőző évszakokban láthattunk. Az élénk színek nagy része már elhalványult, az ösvények lágy barna és sárga árnyalatokban játszanak, és ahogy a napok rövidülnek, a levegő is hűvösnek és nedvesnek érződik. A kertben a teljes pompájukban ragyogó virágok nélkül is rengeteg csendes részlet vár felfedezésre. A tölgyek alatt heverő makkok, a lehullott faleveleken nyugvó esőcseppek, a finom tűlevelekkel borított fenyőágak, a miniatűr tájakat formázó fodros levelek és az avarból elő-előbukkanó, szinte láthatatlan apró gombák mind olyan témák, amelyekért egy pillanatra érdemes megállni. Mintha az évszak csendjében minden kis felfedezés nagyobb jelentőséggel bírna. Sokat esett az eső, és a kezem gyakran szinte jéggé fagyott egy-egy séta végére, ez a gyengéd hangulat azonban valami különlegessel ruházott fel minden megtalált pillanatot.

Lehetőségem nyílt arra, hogy ezeket a pillanatokat a Sony FE 100mm f/2.8 Macro GM OSS objektívvel fedezzem fel. A Sony 90 mm-es makró objektívjének régi felhasználójaként kíváncsi voltam, hogy ezzel az objektívvel hogyan fogom látni ezt az évszakot. Az ősz komoly kihívást jelenthet a makrófotózás szempontjából, mivel a természetes fény korlátozott, a témák pedig kicsik, és emiatt az ember könnyebben elsiklik felettük. Ez azonban tökéletes alkalmat kínál arra, hogy közelebbről is megnézzük, milyen világ lakozik a lábunk alatt, és gyakran rendkívüli pillanatokkal ajándékoz meg bennünket.

Az egyik ilyen pillanat akkor esett meg, amikor egy hosszabb séta végére értünk a férjemmel. Éppen el akartuk hagyni a kertet, miután az utolsó olyan tölgyek alatt fotóztunk, amelyek még nem hullatták el a leveleiket. Azt hittem, már mindent lefotóztam, amit aznap csak találhatok, de aztán észrevettem, hogy egy apró kis gombatelep kukucskál ki az avarból. Hosszú ideje szerettem volna megörökíteni egy ehhez hasonló jelenetet, úgyhogy leguggoltam, és nekiláttam, hogy megkomponáljak néhány felvételt. Aztán valami váratlan történt. Az egész napos borult idő után hirtelen megjelent a Nap. Meleg, aranyszínű fény tört át a felhőkön, és lágy ragyogásba vonta a gombákat. Olyan volt, mintha a természet tökéletes fénnyel ajándékozott volna meg a nap utolsó perceire. A jéggé fagyott ujjaim ellenére teljesen megfeledkeztem a hidegről, és arra koncentráltam, hogy még naplemente előtt megörökíthessem ezt a röpke pillanatot. Ez lett az egyik kedvenc jelenetem az egész évszakban.

Ugyanennél a sétánál találtam rá a legkisebb gombára is, amelyet valaha lefotóztam. Tényleg nagyon apró volt, kisebb, mint a körmöm, és szinte láthatatlanul bújt meg a levelek között. Itt az objektíven az 1,4×-es telekonvertert használtam, amelynek köszönhetően elég közel tudtam kerülni ahhoz, hogy minden egyes részletet megörökítsek. A telekonverter nélkül talán nem tudtam volna ilyen eredményesen lefotózni. Még az ujjamat is mellé tettem a méretarány kedvéért, és készítettem még egy felvételt, mert ha valaki kontextus nélkül látja a képet, el sem tudja képzelni, mennyire apró volt. Ahogy az objektíven keresztül a gombára néztem, az emlékeztetett arra, hogy a makrófotózás miért is olyan varázslatos a számomra. Egy elsőre jelentéktelennek vagy akár észrevehetetlennek tűnő dolog közelről nézve a textúrák és alakzatok lenyűgöző világává válik.

Amikor először vettem kézbe az FE 100mm f/2.8 Macro GM OSS objektívet, az első benyomásom az volt, hogy mennyire könnyű. Nehezebb objektívre számítottam, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy telekonverter használata nélkül is 1:1 feletti, akár 1.4:1 nagyítási arány elérésére képes. A tömege mégis majdnem azonos a 90 mm-es makró objektívem tömegével. A gumiból készült fókuszgyűrű apró, ám kellemes fejlesztésnek bizonyult, ezzel ugyanis hideg időben kényelmesebb használni az objektívet. Igen nagyra értékeltem a jól ismert visszahúzós mechanizmust, amellyel manuális fókuszbeállításra válthatok, és a két programozható gombnak is azonnal hasznát vettem, mivel könnyedén elértem őket, függetlenül attól, hogy éppen milyen tájolással fotóztam.

Ami a képminőséget illeti, az objektív az általam elvárt tisztaságot és részletességet biztosította. Az élesség 100%-os zoom mellett is kiváló volt. A legjobban a képek következetes élessége nyűgözött le, mivel a felvételek még gyenge fényviszonyok vagy nagyobb nagyítás mellett is tűélesek maradtak. Erre példaként egy apró makksapkáról készült 45 képes fókuszsorozatot említenék. A 2×-es telekonverterrel a makksapka majdnem a legközelebbi fókusztávolságnál az egész keretet kitöltötte. A képek egymásra rétegzése után a végeredmény olyan hatást keltett, mintha egy hangya szemszögéből látott miniatűr tájat ábrázolna. Az apró barázdák és textúrák úgy jelentek meg, ahogyan eddig még soha nem sikerült megörökítenem őket. Lenyűgöző volt látni, ahogy egy ilyen egyszerű dolog ennyire részletessé és összetetté válik.

Az autofókusz teljesítménye gyorsabb volt, mint amire a makrófotózásnál számítana az ember. Amikor összehasonlítottam a 100 mm-es objektívet a régebbi 90 mm-es objektívemmel, észrevettem, hogy az új objektív gyorsabban megtalálja a fókuszt, különösen, ha a két objektív sebességét a fókuszkorlátozó használata nélkül hasonlítjuk össze. A követés is zökkenőmentesen működött, de ami ténylegesen átformálta számomra a felvételkészítés élményét, az a közvetlen kézi fókuszkapcsoló volt. Az, hogy a fókuszgyűrűt bármelyik pillanatban, akár a zár félig történő lenyomása előtt is beállíthattam, nagyobb fokú irányítást biztosított a végleges kép felett. Őszintén lenyűgözött, hogy az AF tárgykövetés használata közben a fókuszt finoman valami közelebbi vagy távolabbi dologra irányíthattam, és a fényképezőgép tovább követte az új témát. Erre a többi objektívem közül egyik sem képes, és nagyban leegyszerűsítette a falevelek között megbújó apró dolgok fotózását.

A telekonverterek még több lehetőséget nyitottak meg. Az 1,4×-es telekonverterrel gombákat, apró tűleveleket, egy, az őszi falevelek között hálót szövő pókot és lehullott falevélen nyugvó esőcseppeket örökítettem meg. Mindegyik téma nagyobbnak és részletesebbnek tűnt anélkül, hogy jelentős képvágásra lett volna szükség. A 2×-es telekonverterrel extrém közeli felvételeket készíthettem, például a makksapkáról készült fókuszsorozat esetében. Emellett abban is segítségemre volt, hogy a makk egyéb részleteit is erős nagyítással fotózhassam le. Azzal, hogy a fényképezőgépet a talajra helyeztem, stabilan fotózhattam f/5.6 értékkel, a 2×-es telekonverterrel elérhető legnagyobb blendével. Az eredményként kapott képek tűélesek voltak, tele textúrával. Tudom, hogy ez a kombináció nyáron különösen értékes lesz az ijedős rovarok fotózásához, mivel anélkül készíthetek teljes keretet kitöltő felvételeket, hogy túl közel kerülnék hozzájuk, és elijeszteném őket.

Az őszi fény gyakran korlátozott, az objektívnek köszönhetően azonban meglepően gyenge fényviszonyok mellett is dolgozhattam. 1/100 mp, 1/40 mp és még 1/13 mp mellett is sikerült kézből fotózott éles képeket készítenem. Egy 15 képes kézi fókuszsorozatot is készítettem 1/20 mp sebességgel. Őszintén meglepett, hogy milyen eredményeket kaptam ezekkel a zársebességekkel.

Már fotóztam egy kicsit ebben az évszakban, és úgy voltam vele, hogy ennyi elég is volt – de amikor megszereztem ezt az objektívet, kíváncsi lettem, és azonnal ki akartam próbálni, hogy jobban kibővíthessem az idén ősszel megörökített jeleneteket. Ahogy elkezdtem használni, jött is a belső késztetés, hogy még többet fedezzek fel, még hosszabb ideig barangoljak, valamint hogy lassítsak egy kicsit, és értékeljem az apróbb dolgokat. Arra ösztönzött, hogy olyan témákat keressek, amelyek felett egyébként elsiklanék. Az objektív nélkül nem örökíthettem volna meg a miniatűr gombát, az avaron megcsillanó arany napfényt, a makk részletes textúráját, illetve a falevelek alatt bujkáló számtalan csendes jelenetet.

A Sony FE 100mm f/2.8 Macro GM OSS segítségével üde és inspiráló módon tárhattam fel a késő ősz varázsát. Az egyszerű részleteket apró csodákká alakította, és emlékeztetett arra, hogy a természet még a legcsendesebb évszakokban is kínál valami különlegeset azoknak, akik hajlandóak közelebbről is megnézni.