A sikeres utcai fotózás receptje sok összetevővel rendelkezik, de a legfontosabb ezek közül kétségtelenül a merészség. A tökéletes felszerelés és zseniális technika önmagában kevés – merészségre is szükség van, hogy belevethesd magad és a fényképezőgépedet az emberi élet forgatagába. Ha azonban ez megvan benned, onnantól az egész könnyen elérhető, elég csak kilépned a bejárati ajtón.
Annak ellenére, hogy több évnyi tapasztalattal rendelkezik a spontán és dokumentarista fotográfia területén, Thomas Kakarekót továbbra is a kockázat és nyereség mámorító ötvözete csábítja az utcára. Olyan izgalmakat kínál, amelyek az első alkalom óta – amikor mindössze egy kamerás telefonnal felvértezve lépett az utcára – nem veszítettek az erejükből, sőt, valószínűleg épp az utcai fotózás tiszta és hagyományos jellege miatt tér vissza hozzá újra és újra.
„A legfrissebb utcai fotózási munkáim jó része művészi és szemléltető jellegű volt – mondja Thomas –, az emberi tényezőt városi életérzéssel, például egy város látképével ötvözve. Ami azonban igazán inspirál, az a téma érzelmesebb oldala, és a tömeg magával ragadó izgalma. Emiatt felhagytam a sziluettek és anonim alakok fényképezésével, és visszatértem egy nyersebb stílushoz.”
„Vissza szerettem volna térni az olyan képek készítéséhez, ahol látható a képen szereplők arca, az érzelmeik, vagy akár a fényképész látványa miatti izgatottság. Mindössze egy pillanatig tartó, őszinte és megismételhetetlen interakcióról van szó” – folytatja. „Ez a stílus közelebb áll az utcai fotózás eredetéhez.”
Thomas egyik kedvenc módszere az utcán látott párok fotózása. „Ezek a képek nem beállítottak, teljesen őszinték. Az utcán sétálókat vagy együtt vásárlókat figyelem – megfigyelhetők a tiszta érzelmek az emberek kommunikációjában vagy testbeszédében. Az ilyen pillanatok fotózása olyan, mintha egy szikrát örökítene meg a fényképezőgép – ez egy tisztán emberi tényező a városi környezetben, remek megvilágítással és egymás lényébe merülő párokkal.”
Thomas szerint ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk, az utcai fotózás más típusaihoz hasonlóan a legfontosabb tényező itt is a láthatatlanság. „El kell tűnnünk szem elől. Mondjuk a párok esetében a vicces az, hogy ez egyáltalán nem nehéz, mert gyakran annyira egymásra koncentrálnak, hogy észre sem vesznek minket!”
„Amikor az utcai fotózással kezdtem foglalkozni, telefonnal fényképeztem, ami megkönnyítette az észrevétlenséget, mert mindenkinél állandóan ott a telefonja manapság, így nyugodtan fényképezhettem, miközben úgy tettem, mintha játszanék vagy a híreket olvasnám. Ezzel szemben egy valódi fényképezőgép, például az általam is használt Sony Alpha 7R IV használatakor a kapott minőség lenyűgöző, de a fotózás módjának nem szabad magára vonnia a figyelmet.”
„Elég csak a szemünkhöz emelni a fényképezőgépet, az emberek azonnal észreveszik, és máshogy viselkednek, emiatt pedig elszalaszthatjuk a döntő pillanatot. Ezért a fényképezőgépek használatakor könnyebb hátulról vagy távolról fotózni az embereket. Az Alpha 7R IV funkciói segítenek ezt ellensúlyozni. A kihajtható képernyő segítségével például fényképezhetek derékmagasságból vagy a talaj szintjéről. A telefonom használatakor volt, hogy úgy tettem, mintha épp a cipőfűzőmet kötném be; az Alpha 7R IV kijelzőjével hasonlóan tehetek.”
Thomas állítása szerint az Alpha 7R IV autofókusza is segíti a módszereit azáltal, hogy fókuszban tartja a témát, miközben ő a kompozícióra és az észrevétlenségre koncentrál, „és lehetővé teszi, hogy nagyon alacsony mélységélességgel dolgozzak, ellensúlyozva a zsúfolt városi jeleneteket, mindezt anélkül, hogy a téma élessége elveszne onnan, ahol erre szükség van.” – teszi hozzá.
Az utcai munkái során Thomas gyakran készít rövid videókat – Reeleket – az Instagramra, így az is előnyös, hogy az Alpha 7R IV gyorsan képes váltani a fénykép- és videómód között. „Elég egy kapcsolót átállítanom, és már rögzíthetem is ugyanazt a jelenetet – mondja Thomas –, anélkül, hogy fényképezőgépet vagy objektívet kéne cserélnem, így ötvözhetem a fényképezést és videókészítést a tartalomgyártás során.”
Az utca tehát egy olyan téma, amely megköveteli és meg is jutalmazza a bátorságot, de a legbátrabb dolog talán az, ha kitartunk mellette. „A fotózás ezen módja iszonyat nehéz és kiszámíthatatlan tud lenni – állítja Thomas –, és heteket vagy akár hónapokat tölthetünk az utcán anélkül, hogy valami izgalmasat látnánk, mégis ki kell tartanunk, mert épp ettől lesznek a jó képek még különlegesebbek. Amikor sikerül elkapni a tökéletes, felbecsülhetetlen pillanatot, az egyszerűen gyönyörű. Boldog vagyok, hogy a Sony segítségével újra átélhetem ezt az érzést.”
„Fotósként próbálok láthatatlanná válni – jeleneteket és pillanatokat rögzítek, és minél kevésbé vagyok észrevehető, annál jobb lesz a végeredmény.”