Egy város történetének elmesélése

„Az úti fotózásnak köszönhetően a világ lenyűgöző szeleteit csodálhatjuk meg a messzi távolból – mondja İlkin Karacan Karakuş –; egy igazán kiváló úti fotó láttán azonban valódi késztetést érez az ember, hogy jegyet váltson egy oda tartó járatra.”

Habár Ilkin a munkája miatt már az egész bolyót beutazta, a hely, amelyet legjobban ismer, és ahol legikonikusabb képei közül több is készült, az a szülővárosa, Isztambul. Ilkin jó pár éve fotózza már a történelmi város utcáit, és a munkája tanúsítja, hogy a helyismeretnek köszönhetően bizony még magával ragadóbb fényképeket készíthetünk.

„Felmérem a helyszín jellegét, valamint hogy miként változik a fényviszonyoktól és az évszakoktól függően – magyarázza Ilkin – például megnézem, hogy a történelmi Ortaköy-mecsethez és a Boszporus-hídhoz a napnyugta illik-e jobban, vagy épp napkeltekor néznek-e ki jobban. Csak ezeket a tényezőket kielemezve lehetünk ott a megfelelő időpontban és a megfelelő felszereléssel – ilyenkor van meg az esély arra, hogy tényleg megérintsünk másokat a képeinkkel” – mondja Ilkin.

Az İlkin által alkalmazott tájékozódó megközelítés egyik legjobb példája egy olyan idősűrítéses felvétel, amelyet egy vérholdról készített – ilyet csak 149 évente láthat az ember –, amint épp alábukik a híres Galata torony mögött. A tornyot magát 200 mm-esre méretezte, de közben elég helyet hagyott a holdnak az összeállításban, hogy bejárhassa a képet, miközben lebukik; İlkin ehhez az Alpha 7R III Timelapse felvételi módját használta, és úgy állította be a zárat, hogy az esemény során pár percenként süljön el. „A képeket később, a szerkesztés során fésültem össze – magyarázza –, de természetesen az igazi trükk abban rejlik, hogy ott kellett lenni, hogy elkészíthessem hozzá a szükséges felvételeket. Jóval az esemény előtt utánajártam mindennek, hogy jobban megismerhessem a helyszínt; korábban számtalanszor elmentem oda, és lefényképeztem a holdat, hogy tudjam, mi az, ami működik, és hol kell majd lennem. Másnap reggel, mikor felébredtem, láttam hogy a hazai és a nemzetközi média számos képviselője használta a képeimet, és ez nagyon boldoggá tett – emlékszik vissza Ilkin –, főleg, hogy így megmutathattam a világnak azt a helyet, ahol születtem, felnőttem, és ahol ma is élek.”

„Az olyan gyönyörű és vibráló városokban, mint Isztambul, nem nehéz nagyszerű fotótémákat találni az utcákat járva” – ismeri el Ilkin. „Ez lehet akár egy kukoricakereskedő, focizó gyerekek, vagy akár az esőben közlekedő városi villamos... a kihívás azonban abban rejlik ezeknél a képeknél, hogy a megfelelő fényviszonyokat vagy körülményeket felhasználva érzelmi szinten érintsék meg a nézőt – napkeltekor és napnyugtakor ezek a kritériumok természetesen adottak. Az alacsonyan kúszó nap fényében elképesztő módon tud megtörni a fény: visszaverődik ősi kövekről, hogy megvilágítást biztosítson portréknak, olykor pedig a vendéglők szellőzőin felszálló füstöt fedik fel a sugarak, amely némi homályba burkolja az utcai jeleneteket.”

Napkeltekor és napnyugtakor azonban gyakran nem könnyű megtalálni a pontos expozíciós értéket, épp ezért İlkin a Sony α7R III kivételes dinamikatartományára és színmélységére szokott ilyenkor támaszkodni. „Mindig inkább kézi üzemmódban szeretek fényképezni, és ilyenkor az elektronikus képkeresőt használom mankóként – magyarázza –, a végeredmény kivétel nélkül kifogástalan, de néha Raw üzemmóddal is fotózok, amelynek köszönhetően könnyebben tudom kezelni a képek világos és sötétebb részeit a szerkesztés során. A tömörítetlen 14 bites Raw fájlok nagyon sokféle adatot rögzítenek, így a többi már csak rajtad múlik; semmi sem korlátoz abban, hogy miként szerkeszd meg a képeid.”

„Az ilyen felszereléssel – folytatja – sokkal nagyobb valószínűséggel kaphatjuk lencsevégre még a gyorsan tovatűnő utcai pillanatokat is – azokat, amelyek megismételhetetlenek, mint például ez. Javítja az ember reakcióidejét, és mindent biztosít ahhoz, hogy technikailag is tökéletes legyen a végeredmény. És mivel a Sony modellek váza igencsak könnyű és kicsi, mindig velem vannak, ha úton vagyok, ráadásul könnyedén magammal vihetek két fényképezőgépet az objektívjeikkel együtt is akár. Például felteszem a 16-35 mm-es f/4 ZA OSS objektívet az egyik gépre, a 24-70 mm-es f/2.8 GM modellt pedig a másikra, hogy ne kelljen az objektívek cserélgetésével időt vesztegetnem, és azonnal nézetet válthassak.”