sony fx3 kamerát tartó férfi alkonyatkor

Gyártási profil | Az alkotó

Gareth Edwards

Gareth Edwardsot régóta ismerjük a letisztult, gyors filmkészítés szószólójaként és gyakorlójaként. Debütáló mozifilmje, a Monsters gyártási költségvetése még az 500 000 USD-t sem érte el, az anyag szerkesztését pedig egy laptopon végezték. Nem meglepő tehát, hogy legújabb sikere, Az alkotó az elejétől a végéig „termelő fogyasztóknak” szánt, kereskedelmi forgalomban kapható felszereléssel készült.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a projektből hiányzott volna az ambíció. A film a klasszikus sci-fi megasikerek számos védjegyével büszkélkedhet, a grandiózus csatajelenetektől kezdve egészen az álomszerű, futurisztikus technológiákig. A film 2070-ben játszódik – 15 évvel azután, hogy egy Los Angelesben történt atomrobbanás miatt az emberiség háborút indít a mesterséges intelligencia ellen. A történet főszereplője egy volt különleges ügynök (John David Washington). A veszélyes küldetésre induló férfit azzal bízzák meg, hogy megtalálja egy olyan fegyver alkotóját, amely véget vethet a háborúnak – és egyben győzelmet hozhat annak az oldalnak, amely a fegyvert birtokolja. Valószínűleg nem egy ilyen összefoglalást várnánk egy termelő fogyasztóknak szánt felszereléssel készült film esetében.

Edwards a projektet és szándékait Greig Fraser operatőrrel, az Australian Cinematographers Society és az American Cinematographers Society tagjával vitatta meg, akivel már a Zsivány egyes című Star Wars-filmen is együtt dolgozott. A két férfi hamarosan el is döntötte, hogy a filmet a Sony FX3 kamerával készítik el, függetlenül attól, hogy a készülék kiskereskedelmi ára még azt az összeget sem éri el, amelyet egy tipikus hollywoodi mozifilmes kamera egynapos bérleti díjaként felszámítanak.

2 férfi, amint egy sony fx3 kamera képernyőjét nézik

Greig Fraser ASC ACS and Oren Soffer | Glen Milner © 2023 20th Century Studios

A világjárvány azonban több késést is eredményezett, így végül mégsem Fraser lett a stáb vezető operatőre. Fraser helyét Oren Soffer, egy fiatal filmkészítő vette át, aki kifinomult vizuális stílusát számos videoklip, rövidfilm és elbeszélés során csiszolta tökéletesre.

Soffer meglepődött, hogy a rendező választása az FX3 készülékre esett, ő ugyanis csupán egy kis méretű, állóképes fényképezőgép-vázban elhelyezkedő videokamerát látott benne. Ő maga nem feltétlenül ezt a felszerelést választotta volna egy 80 millió dolláros gyártási költségvetésű mozifilmhez. A Fraser által készített próbafelvételek vetítését követően azonban Soffer teljesen ledöbbent. Rájött, hogy az FX3 képes megfelelni a hollywoodi produkciók által támasztott minőségi igényeknek: „A kamera elképesztő felvételeket produkál... Teljesen lenyűgözött.”

gareth edwards, amint egy jelenetet rögzít sony fx3 kamerájával

Gareth Edwards | Glen Milner © 2023 20th Century Studios

Elképesztő felvételek akár holdfénynél is

Bár már a próbafelvételek is lenyűgözték, Soffer kapva kapott az alkalmon, hogy ő maga is készíthessen néhány próbaklipet – erre Thaiföldön került sor, ahol maga a forgatás is zajlott. Az FX3 rendkívül különleges módon körözte le a többi, sokkal drágább filmes kamerát – ez nem volt más, mint a gyenge megvilágítás mellett nyújtott teljesítménye.

Soffer holdfénynél készített próbafelvételeket, és anélkül örökítette meg a lélegzetelállító éjjeli jeleneteket, hogy bármilyen további világításra lett volna szüksége. A szűkös határidő miatt erre magánál a forgatásnál nem volt lehetőség, de az FX3 nagy érzékenysége révén Soffer alkonyatkor és kora este is magával ragadó jeleneteket örökíthetett meg.

Ami azt illeti, ennek a gyenge megvilágítás melletti teljesítménynek köszönhetően a stáb minden egyes nap hosszabb ideig dolgozhatott. Edwards és Soffer észrevette, hogy alkonyatkor 15-20 perccel több idő áll rendelkezésükre a forgatáshoz, ezáltal pedig meghosszabbíthatták a számos operatőr által istenített időszakot, az éteri „kék órát”. A film nyitójelenetét ezen meghosszabbított alkonyati időszakokban vették fel – a jelenetben katonák bukkannak elő a tengerből, majd éjjeli fénybe burkolózva sétálnak ki a partra.

A film egy későbbi részében egy drámai lövöldözést is láthatunk, amelyet a Bangkok városa fölé magasodó szállodában, a Rosewood Hotelben vettek fel. A jelenet rögzítéséhez csupán a város fényét használták, ahogyan kívülről a helyiségbe áradt, és ezzel egyedülálló hangulattal ruházta fel az eseményeket. Mindezt pedig egyszerűen lehetetlen lett volna megvalósítani egy olyan kamerával, amely nem rendelkezik az FX3 fényérzékenységi szintjével.

gémes mikrofont tartó férfi

Glen Milner © 2023 20th Century Studios

Kompakt, megfizethető művészet

Habár a képminőség elsődleges volt Edwards és Soffer számára, az FX3 kompakt kialakítása további előnyökkel is szolgált a filmkészítőknek. Edwards sokszor saját maga szereti tartani és kezelni a kamerát a forgatások alatt, az FX3 pedig éppen ideális mérettel és formával rendelkezik ehhez a felvételkészítési stílushoz. A hosszú snittek sokkal inkább megvalósíthatók voltak – a nagyobb támasztóberendezések és nehéz felszerelések helyett gyakran használtak könnyű gimbalokat. Általánosságban a felvételeknek körülbelül a felét rögzítették ezzel a kézi módszerrel, a fennmaradó részt pedig egy kis méretű dolly vagy Technocrane daru segítségével vették fel.

Az FX3 ára egy további előnnyel is szolgált: a stáb több kamerát is vásárolhatott a forgatásra. A készülékeket ezután különböző berendezéseken, többek között drónokon is rögzítették – ezzel értékes időt takarítottak meg, a csapat pedig gyorsabban tudott haladni a sűrű gyártási ütemtervvel.

alkonyatkor dolgozó filmes stáb

Oren Soffer © 2023 20th Century Studios

Általánosságban elmondhatjuk, hogy a gyors ütemű filmkészítési stílus és az, hogy Soffer képes volt a természetes fényt használni, együttesen járult hozzá egy lenyűgöző mozifilm születéséhez. Edwards új projektje tele van energiával, és olyan valósághű vizuális élményt nyújt, amely a Szárnyas fejvadászhoz hasonló klasszikusokra emlékeztet. Mindemellett bőséges bizonyítékkal szolgál arra is, hogy a „termelő fogyasztóknak” szánt filmkészítő eszközök nemcsak tökéletesen használhatók a jelentősebb mozifilmes projektekhez, hanem új kreatív lehetőségeket is megnyithatnak a filmkészítők előtt.

Kiemelt termékek

Kapcsolódó történetek

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.