Számomra a fényképezés mindig is mélyen kapcsolódott az utazás gondolatához, és ez alól a vadállatok fotózása sem kivétel. Útközben gyűjtöd össze a legértékesebb poggyászodat: a történeteket, a tapasztalatokat, a találkozásokat és az érzelmeket, amelyek alakítják a világlátásodat. Minden lépés ennek a poggyásznak a részévé válik, és nem akarok kihagyni belőle semmit – egyetlen részletet, egyetlen érzelmet sem.

De az úti cél elérése is számít. És számomra ez gyakran a csúcs elérését jelenti.

Soha nem éreztem különösebb vonzódást a statikus vadfotók iránt. Ami leginkább jellemez engem, az a szabadság, hogy a természetben barangolok anélkül, hogy pontosan tudnám, mit fogok találni, és hogy elfogadom mindazt, amit kínál nekem. Számomra ez a vadon élő állatok fényképezésének lényege: jelen lenni, áthaladni a tájon, és hagyni, hogy az élmény kibontakozzon, ahelyett, hogy megpróbálnám irányítani.

Ehhez ki kell zárnom azokat a zavaró tényezőket, amelyek eltávolíthatnak a pillanattól. Amikor az út a hegyeken keresztül vezet, és több száz métert kell megmászni, minden gramm számít. Azt szeretném, hogy a felszerelésem szinte láthatatlanná váljon, hogy teljes mértékben a vadvilágra, a fényre és az élményre koncentrálhassak.

Négy nap az olasz Alpokban

Négy napot töltöttem az olasz Alpok felfedezésével, egy rendkívüli környezetben, ahol a vadvilág, a táj és az időjárás a magasság függvényében alapvetően megváltozik. Mászás közben a táj formát vált, az állatok kicserélődnek, és a fény percek alatt átalakulhat. Felhők gördülnek be, a légkör megváltozik, és ugyanaz a táj hirtelen teljesen más képet ölt.

Tökéletes hely volt ez az új Sony FE 400mm f/4.5 GM OSS és FE 600mm f/6.3 GM OSS tesztelésére a hűséges Alpha 7 V fényképezőgépemmel, valamint az 1,4x-es és 2x-es telekonverterekkel.

Az egyik első dolog, amit észreveszel ezeken az objektíveken, az a méretük és súlyuk. Mindkettő alig több mint 30 cm hosszú, beleértve a napellenzőt is, és egyenként alig 1 kg súlyúak. Könnyűek, de mégis masszívak, robusztusak és gyönyörű a felépítésük. Az ergonomikus kialakítás miatt hosszú ideig kényelmes a használatuk, de ez a hordozhatóság nem megy a Sony G Master prímobjektívjétől elvárt optikai minőség rovására.

Gyenge fényviszonyok, mélység és autofókusz

Az olasz Alpokban minden jó túra korán kezdődik, az út sűrű vörösfenyőerdőkön keresztül kanyarog a meredek hegyoldalakon, ahol a környező csúcsok késleltetik az első napsugarakat. Itt tettem először próbára a 400 mm-es objektívet, teljes mértékben kihasználva a széles, f/4,5-ös blende előnyeit. Az erdő homályában ez az extra fény nagy különbséget jelentett, lehetővé téve a gyors zársebesség fenntartását anélkül, hogy túl magasra emeltem volna az ISO-értéket.

A nagy blende előnye azonban túlmutat a gyenge megvilágítás melletti teljesítményen. A sűrű erdő tele van egymást átfedő törzsekkel, ágakkal és növényzettel, és ezt a komplexitást szerettem volna felhasználni a kompozíció részeként, elmosódott rétegeket és erősebb mélységérzetet hozva létre.

Ami a legjobban meglepett, az az volt, hogy az autofókusz milyen magabiztosan teljesített egy ilyen kihívást jelentő környezetben. Az objektív a sűrű növényzetben mozgó zergét korlátozott fényviszonyok között és vizuális zavaró tényezőkkel körülvéve is figyelemre méltóan jól rögzítette és megtartotta rajta a fókuszt. Lehetővé tette, hogy reagáljak, amikor az állat rövid időre megjelent az ágak között, ahelyett, hogy a környezettel küzdöttem volna, hogy megtaláljam a fókuszt.

A vadfotózás során ezek az események gyakran csak másodpercekig tartanak. Az autofókuszra támaszkodva arra koncentrálhatok, hogy készen álljak az állat megjelenésére, ahelyett, hogy a felszerelésem miatt aggódnék.

Gyors témák és mozgás

Később, amikor a napfény elkezdett átszűrődni a fák között, a 600 mm-es objektívet néhány fürge kismadáron teszteltem, amelyek a vándorlásuk közben erre haladtak át. Az autofókusz hibátlanul teljesített, lépést tartott a gyors mozgásukkal, ahogy cikáztak az ágak sűrűjében. Még ezekben a röpke pillanatokban is kiváló volt a minőség, és egészen apró részleteket is sikerült megörökíteni a tollakon.

A sebesség és az energia megjelenítéséhez a szokásosnál valamivel lassabb zársebességet választottam, úgy, hogy azért a téma kellő felbontást kapjon. Ez finoman éreztette a mozgást, és merevítette azt ki teljesen. Az autofókusz megtartotta a fókuszt a madár szemén, míg a 600 mm-es gyújtótávolság gyönyörűen elválasztotta a mozgalmas háttértől.

A téma elérése a magas hegyekben

Az erdőn túl az ösvény meredek, sziklás lejtőkre vezet, ahol a zergék hihetetlen fürgeséggel mozognak. Nehezen követhető témát jelentenek, de ezeknek az objektíveknek a könnyedsége és kezelhetősége lehetővé tette, hogy gyorsan haladjak és reagáljak, lépést tartva velük. A sziklás vidék végül alpesi réteknek és nyílt fennsíkoknak ad helyet, ahol nagyon eltérő bizalmi szintű vadállatokkal lehet találkozni – a nyugodt kőszáli kecskéktől az óvatos mormotákig. Mikor elértem ezt a nyílt terepet, a nap még mindig magasan járt és erősen tűzött, ezért késő délutánig vártam, amikor a fény lágyabb lett és a hangulat megváltozott.

Itt kétféleképpen teszteltem a 400 mm-es objektívet: először önmagában, és így a felbontóképessége és az ábrázolása azonnal lenyűgöző volt; majd a 2x-es telekonverterrel, amely 800 mm-re növeli a gyújtótávolságot, miközben megőrzi a kiváló képminőséget. Az autofókusz még a csatlakoztatott telekonverter mellett is gyors és pontos maradt, és megbízhatóan megtalálta a témát az előtérben lévő fű ellenére.

Még magasabban a növényzet helyét sziklák, gleccserek és egy vadabb, kopárabb táj veszi át. Itt fent ismét megváltozik a vadvilág: szakállas keselyűkre, hófajdokra és havasi nyulakra. A havasi nyúlnak, a Lepus timidusnak aligha lehetne találóbb neve – a „timidus” latinul félénket jelent, és ezek a visszahúzódó állatok teljesen láthatatlanná tudnak válni a környezetükben. Nagy szerencse meglátni egyet, nekem ez volt az első.

Ebben a környezetben leginkább a 600 mm-es objektívre támaszkodtam. Ezekben a magasságokban az állatok gyakran távolságtartóak, rejtőzködőek és kiszámíthatatlanok. A hófajdok olyan jól álcázzák magukat, hogy gyakran csak mozgás közben veszed észre őket, míg a szakállas keselyűk az emelkedő légoszlopokat elkapva pillanatok alatt eltűnhetnek a völgy túloldalán. A 600 mm-es objektív megadta azt a hatótávolságot, amelyre szükségem volt, hogy távol maradjak, de készen álljak a pillanatnyi lehetőségekre.

Egy másik reggelen napkelte előtt tértem vissza, és az égbolt teljesen borús volt. Mivel nagyon kevés fény állt rendelkezésre, újra teszteltem a 600 mm-es objektívet, és az nem okozott csalódást. Amikor egy fiatal szakállas keselyű hirtelen megjelent felettem, az objektív elég könnyű volt ahhoz, hogy gyorsan felemeljem és kövessem a röptét. Később, amikor a madár egy sziklás hegyoldal előtt szállt el, az autofókusz továbbra is elválasztotta az összetett háttértől, és megbízhatóan tartotta a fókuszt.

Végül párosítottam a 600 mm-es objektívet az 1,4-szeres telekonverterrel, hogy ugyanolyan gyenge fényben fényképezzem a hófajdokat. Rejtőzködő természetük hatótávolságot és precizitást igényel, és ez a kombináció biztosította a gyors autofókuszt, a kiváló élességet és a lenyűgöző részletességet.

A legjobb poggyász

Négy, a hegyekben eltöltött nap után teltebb poggyásszal tértem haza: új találkozásokkal, érzelmekkel, kihívásokkal és emlékekkel, amelyek még sokáig velem maradnak az utazás befejezése után is.

Az objektívek könnyedsége és sokoldalúsága lehetővé tette, hogy magára az élményre koncentráljak, ahelyett, hogy aggódnom kellene a felszerelésem súlya, a változó fényviszonyok, a témák távolsága vagy illékonysága miatt.

És talán ez a legjobb poggyász, amit hordozhatsz: az a fajta, amely hozzáad a történetedhez anélkül, hogy növelné a terhedet.