Az ilyen jellegű fotózások mindig olyanok, mintha valamiféle játék vagy tánc zajlana köztem és a színész között. Amikor valóban jó az összhang közöttünk – ahogyan Jason Isaacsszel is az volt –, az valóságos ajándék a számomra; így sokkal egyszerűbb nagyszerű portrékat készíteni.
Svájcban voltam a Cailler svájci csokoládémárka kétnapos reklámfotózásának keretében. Egy hatalmas, körülbelül 30 emberből álló csapat dolgozott a helyszínen, én viszont lefoglaltam egy háromórás időablakot Jasonnel, mivel úgy szerettem volna készíteni róla néhány portrét és közelképet, hogy ne sürgölődjön körülöttünk a teljes produkciós stáb. Szeretem a meghittebb, bensőségesebb légkört. Mindig ez a legideálisabb környezet, mivel közel kerülhetek a témámhoz, beszélhetek vele, és beláthatok az arca mögé. Gyakran látom, hogy a színészek ugyanolyan karakterként és arckifejezésekkel jelennek meg, mint amikor szerepet játszanak. Szeretek egy kicsit jobban beférkőzni a színfalak mögé, és meglátni az igazi valójukat.
Az ehhez hasonló felvételekhez a Sony Alpha 1 II a tökéletes eszköz. Kiváló, 50,1 megapixeles felbontással rendelkezik. A képkeresőt mindig használom a fotózáshoz, így a 9,44 millió képpontos elektronikus képkereső nekem egyenesen létfontosságú. Az autofókusz pedig tökéletesen működik. Mindezeknek köszönhetően ez a legjobb fényképezőgép a számomra.
Amikor portrékat készítek, folyamatosan mozgok, ahogy a témám is. Ha mobilis vagyok, azzal különleges arckifejezéseket kaphatok el, és gyorsan fotózok, hogy minden pillanatot megörökíthessek. A rengeteg mozgás miatt fontos, hogy az autofókusz gyors és pontos legyen. A Sony Alpha 1 II esetében még gondolnom sem kell az autofókuszra, mivel biztos lehetek benne, hogy pontos lesz.
A felvételt az FE 24-70mm f/2.8 GM II objektívvel készítettem. Általában fix, 50 mm-es vagy 85 mm-es objektívvel dolgozom, ennél a felvételnél azonban rövid idő alatt kellett rengeteg különböző dolgot megörökítenem. Ezért döntöttem a 24–70 mm-es objektív mellett: olyan szabadságot nyújt, amellyel szükség szerint zoomolhatok vagy széles blendét is használhatok, mindezt anélkül, hogy időt veszítenék az objektívek cserélgetésével. Ez amolyan biztonsági óvintézkedés.
Emellett f/11-es blendét használok. A portrékat szinte mindig f/11-es blendével készítem, mivel azt szeretném, hogy a mélységélesség révén minden részlet éles maradjon. Ez az én stílusom – azt szeretném, hogy a modellem teljes mértékben fókuszban maradjon. Nem szeretem, ha az orr nincs fókuszban, illetve ha mondjuk a szem fókuszban van, a modell többi része viszont nem. Ennél a felvételnél pedig nyilván fontos volt az is, hogy a csokoládé és a márka is fókuszban maradjon.
Maga a fotózás egy igazi élmény volt. Jason egy rendkívül elbűvölő és nyitott ember. Az arckifejezése pedig… lenyűgöző, egyszerűen tökéletes. Az ügyfél rengeteg nagyszerű felvételből választhatott, és boldog volt, nekem pedig ez a legnagyobb bók, amit csak kaphatok.
„A fotózás több, mint „csak” képkészítés. Élmények, találkozások és érzések, amelyek újra és újra inspirálóan hatnak rám.”