Egyedül álltam a pálya mellett. A többi fotós a másik oldalra ment, amikor Emma Meesseman odajött. Emma nem sűrűn mutatja ki így az érzelmeit – általában nagyon nyugodt és összeszedett, így ez egy igen különleges pillanat volt, nekem pedig sikerült megörökítenem a Sony Alpha 9 II fényképezőgépemmel.
A pillanat a mérkőzés végén érkezett el. Meesseman csapata, a Fenerbahçe a CBK Mersin ellen játszott az elődöntőben. Emma Meesseman Európa első számú női kosárlabdázója, és a legértékesebb játékos díját is mindig ő nyeri el – ezúttal szinte egymaga nyerte meg a mérkőzést és juttatta be a csapatát a döntőbe. A túláradó érzelmek csupán néhány másodpercre ragadták el, én pedig készítettem öt-hat felvételt az Alpha 9 II fényképezőgépem és az FE 70-200mm f/2.8 GM OSS II objektív segítségével.
Bármilyen sportban és úgy általában az életben is az érzelmekről készült fényképek a legfontosabbak. Fontosabbak a zsákolásnál, fontosabbak a hárompontos dobásoknál, és fontosabbak a faultoknál. Az arcon megjelenő érzelem a legfontosabb, mert többet mesél a helyzetről, mint a többi fotó bármelyike.
Az ehhez hasonló fényképeket normál esetben fekete-fehérben szerkeszteném, ugyanis az érzelmeket sokkal egyszerűbb úgy megmutatni, ha a színek nem terelik el a figyelmet. Itt azonban a mez és a Fenerbaçhe csapat színei miatt a színes felvétel mellett döntöttem, mivel a színek hozzátartoznak a történethez. Ami pedig a gyakorlati szempontokat illeti, én vagyok a FIBA (Nemzetközi Kosárlabda-szövetség) vezető marketingfotósa, és ha színesben mutatom be a képet, akkor a közösségi médiában való megosztásra és kereskedelmi célokra is sokkal alkalmasabb.
A felvételt a Sony Alpha 9 II fényképezőgéppel és az FE 70-200mm f/2.8 GM OSS II objektívvel készítettem, amely az FE 24-70mm f/2.8 GM II és az FE 300mm f/2.8 GM OSS objektív mellett szintén állandó segítőm a kosárlabda-mérkőzések fotózásakor. A Kínában megrendezett 2019-es férfi kosárlabda-világbajnokság óta fotózok Sony fényképezőgépekkel és objektívekkel. A fényképezőgép használatakor mindig teljes nyugalom jár át – tudom, hogy a felszerelésem tökéletes, ami azt jelenti, hogy eggyel kevesebb dolog miatt kell aggódnom munka közben.
Például az Alpha 9 sorozatba tartozó fényképezőgépek hihetetlenül gyorsak, és a fókusz miatt sem kell aggódnom, mert mindig tökéletes teljesítményt nyújt. Az Arckövetés funkciót általában nem használom a kosárlabda-mérkőzéseken – a pálya sokkal kisebb, mint például egy focipálya, ráadásul nemcsak a gyorsan mozgó játékosok, hanem a nézőtéren ülők arca is bekerülhet a képbe. Ehelyett a Követés funkciót használom, az AF pontméretét pedig L értékre állítom, amely mindig pontosan követi és tökéletes fókuszba állítja a témámat.
A képet Emma is látta. Nagyon elégedett volt vele. A játékosok mindig elégedettek az ehhez hasonló, érzelmekkel teli fotókkal – sokkal többet jelentenek számukra, mint egy olyan felvétel, amelyen a dobogón állva a magasba emelnek egy trófeát. Ezek a felvételek számomra is különlegesek, mivel a trófeákat magasba emelő játékosokról mindig rengeteg fénykép készül, az efféle fotók elkészítésére azonban ritkán nyílik lehetőség. A megfelelő helyen és a megfelelő időben kell lenned, ez pedig nem egyszerű feladat.
„A kíváncsiság és a türelem a legjobb »objektív« a fényképezőgépeim számára.”