egy férfi egy dobfelszerelést néz a háztetőn

A dobok ritmusa és a Sony ECM-B10

Jacques Crafford

„Általában hangmérnökökkel dolgozom a projektjeimen – árulja el a dél-afrikai filmkészítő, Jacques Crafford. – Viszont mindig ki akartam próbálni egy projekten, hogy saját magam rögzítem a hangot, és feszegetem a határaimat. Mindig csak vártam a megfelelő alkalomra, hogy ezt megtegyem... egészen mostanáig!”

Az alkalom pedig Jacques rövidfilmje, a „Drumbeat” (A dobok ritmusa) kapcsán jelentkezett. A film a tehetséges Jason Moser által alakított dobost követi, aki mániákusan keresi a napközben hallott ritmus forrását, miközben bejárja a várost.

jason moser játszik egy dobfelszerelésen

„Jason a barátom. Már régóta beszélgetünk arról, hogy kellene egy közös projektet csinálnunk, szóval amikor megjelent az új Sony ECM-B10 mikrofon, tudtam, hogy itt az alkalom: meg kell örökítenünk a dobolása hangját, főleg, ha egy zajos városban is lehetőségünk van felvenni. Ekkor kezdett körvonalazódni bennem a koncepció.”

Jacques a videóban hallható minden egyes hangot a Sony ECM-B10 mikrofonnal rögzített, amelyet egy Sony Alpha 7S III kamerára szerelt fel – ezt használta a filmforgatáshoz. A mikrofon négy különböző mikrofonkapszulát használ a felvett hang irányának megváltoztatásához. Jacques az éppen rögzíteni kívánt hang függvényében rendszeresen átváltott a szuperirányított, egyirányú és 360 fokos módok között.

„Bizonyos helyzetekben arra számítottam, hogy a szuperirányított mód lesz a megfelelő, de végül a 360 fokos módra volt szükség, mert valósághűbb hangzást adott, és könnyedén felvette az engem körbevevő háttérzajt is. Számomra az ilyen kis háttérzajok hozzáadnak a film realizmusához. Amikor pedig egy adott hangra akartam fókuszálni, csak átkapcsoltam a szuperirányított módra.”

A film egyik jelenetében azt látjuk, hogy Jason az autó kormánykerekén dobol az ujjaival, és ennek a dobolásnak a hangja dominál a jelenetben. „Ezt előre felvettük az Alpha 7S III-mal, és az ECM-B10 mikrofont közvetlenül az ujjai mellé helyeztük, hogy gazdagabb hangzást érjünk el. Aztán megkértem Jasont, hogy ugyanezt a ritmust dobolja tovább, hogy közben felvehessem a szélesebb képeket is. Nagyon pontosan tartotta ugyanazt az ütemet és ritmust, lenyűgöző volt.”

jacques crafford egy férfit filmez vezetés közben

A jelenet további részében Jason figyelmét eltereli a pirosról zöldre váltó közlekedési lámpa és a mögötte lévő autó dudálása. „Ez valódi volt – magyarázza Jacques. – A mikrofont 360 fokos módba raktam, hogy hallatsszon a dudálás. Ezt egyébként körülbelül ötször újravettük. Jason nem indult el, amikor zöldre váltott a lámpa, és egyszerűen megvártuk, hogy a mögötte lévő autó rádudáljon.”

A film csúcsjelenete egy háztetőn felvett dobszóló a végén. Ahogy azt gondolhatjuk, Dél-Afrika közigazgatási fővárosában, Pretoriában egy háztetőn felvenni egy dobszólót nem éppen ideális környezet. Azonban Jacques használhatta az ECM-B10 egyirányú módját, hogy úgy vegye fel a dobszólót, hogy közben minimalizálja az őt körbevevő város zaját.

jacques crafford a sony ecm-b10 mikrofon beállításait igazítja

A dobszóló fő hangsávja úgy készült, hogy felülnézetből vettük a dobot. „Amikor szemből veszed fel a dobfelszerelés hangját, az nem ugyanaz, a dobok hangja ugyanis felfelé terjed – magyarázza Jacques. – A dobosnak a fülében szólt egy takjel (metronómsáv), amelynek köszönhetően tökéletes időzítéssel tudja játszani a ritmust. Különböző szemszögekből is felvettük, és zökkenőmentesen tudtuk szinkronba hozni.”

A mikrofonnak van zajcsökkentő szűrője is, de mivel Jacques szerette volna megtartani a város bizonyos környezeti hangjait, ezért inkább a mikrofon különböző módjaira támaszkodott a hangok kiszűréséhez. „Azt hiszem, talán akkor használnám a zajcsökkentést, ha azt akarnám hallani, amikor valaki a kamerába beszél, de arra jöttem rá, hogy a mikrofon beépített alacsonyfrekvencia-szűrőjével jelentősen lecsökkenthető a város mély háttérzaja.”

jacques crafford egy dobost néz, miközben filmezik

A felvett hangsáv minőségét tanúsítja, hogy Jacques a film utómunkálatai során semmilyen utómunkát nem végzett rajta. „Az egyetlen utómunka az volt, hogy néhol csökkentettük, néhol pedig megnöveltük a hangerőt” – áradozik.

Az ECM-B10 mikrofonnak talán a plug-and-play képessége az egyik legnagyobb előnye. Könnyedén becsusszan a minden Sony kamerán megtalálható MI-bemenetbe, és a kamera adja a tápellátást.

„Ez egy nagyon tetszetős funkció – mondja Jacques. – A mikrofon apró, és nem kell az elemek vagy kábelek miatt aggódni. Ráadásul minden szükséges vezérlő rajta van, így nem kell belemásznod a kamera menüjébe, ami nagyon hatékony és kényelmes.”

A mikrofon első kipróbálása óta Jacques már számos más forgatás során használta, és mostanra a kameratáskája állandó tartozékává vált. „Minden filmezésre magammal viszem, mert minimális erőfeszítés mellett is hihetetlen eredményeket tudok vele elérni. Mindenkinek muszáj egy ilyet beszereznie, aki szokott egyedül, menet közben videózni.”

Kiemelt termékek

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.