Ha a házasság egy nagy utazás, miért is ne kezdhetnénk egy nagyszerű úti céllal? Maciej Suwalowski igencsak megkönnyíti a hely kiválasztását, hiszen előszeretettel kapja lencsevégre a boldogságtól ragyogó párokat extrém helyszíneken. „A kedvenc helyszíneim közé tartozik Izland, Írország és a Skye-sziget. A természet nyers erejét tükrözik mind. Olaszország ódon várait és ókori falvait is kedvelem, egészen egyedi a hangulatuk.”
Maciej épp az interjú előtt tért vissza egy római workshopról, ahol más fotósokat vezetett be a technikáiba. „Sok fotós szeretne utazással egybekötött esküvőkkel foglalkozni. Nekik azt tudom javasolni, hogy vágjanak bele, és szerezzenek gyakorlatot. Mielőtt ügyfeleket keresnek, érdemes változatos fotókkal bővíteni a portfóliójukat. Az utazás tökéletes alkalmat biztosít a gyakorlásra, hiszen a barátaink modellt állhatnak nekünk, és kísérletezhetünk a különböző beállításokkal.”
Ami a felszerelést illeti, Maciej két jól bevált Sony Alpha 7R V fényképezőgépét viszi magával a távoli esküvőkre. „A fényképezőgépek elektronikus képkeresője és autofókusza fontos szempont, ugyanis megnyugvást nyújtanak a megismételhetetlen pillanatok fotózása közben. Hiába a nyüzsgés vagy az ellenfény, az elektronikus képkeresőbe nézve biztos lehetek afelől, hogy nem kell csalódnom az expozícióban vagy a fókuszban, mert már a végeredményt láthatom.”
A megbízható fényképezőgép kulcsfontosságú, hiszen egyre több felkérés érkezik utazással egybekötött esküvők fotózására. Vajon mi lehet a népszerűségük titka? „Sok megrendelőm egyszerűen kalandvágyó, ezért az esküvőt összekötik az utazás iránti szenvedélyükkel” – mondja. „Mások olyan helyszínt választanak, amely a felmenőikhez kötődik. Egyesek számára a költség a döntő szempont. Ugyanis a városban élők számára is költséges lehet a helyben tartott esküvő, pedig ők ki sem mozdulnak otthonról.”
A párokról készült fotókról így nyilatkozott: „előfordul, hogy több óra áll rendelkezésemre, de máskor csupán néhány perc, ezért ha szorít az idő, érdemes a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. A pároknak gyakran tanácsolják, hogy használják ki a nagy nap minden percét, és fotósként nekünk is ez a feladatunk. Ha a pár egy látványos háttér előtt pózol, több beállításból is megörökítem a pillanatot. Teszek néhány lépést hátrafelé, nagylátószögre váltok, közelebb lépek, a részletekre közelítek, háttérfény előtt fotózom őket… Ha valamiről megfeledkeznék, mégsem ugorhatok vissza Izlandra, hogy lefotózzam!”
Maciej arra is ügyel, hogy a helyszínt önmagában is lefotózza. „A helyszín is olyan fontos, mint bármelyik vendég, én pedig senkit sem hagyok ki” – teszi hozzá mosolyogva. „Napközben lefotózom a környező tájat, az esküvői helyszínt, a dekorációt, ráadásul az időjárási viszonyokat is megörökítem. Ha például esik, lefotózom a pocsolyákban keletkező vízgyűrűket. A megrendelők okkal választották a helyszínt, ezért belefoglalom a történetükbe.”
„Az időjárást nem befolyásolhatjuk, és Izlandon vagy Írországban még akár júliusban is előfordulhatnak heves viharok. A házasok nem bánják, és nekem sem okoz gondot. Tudják, hogy a drámai helyszínekhez néha drámai időjárás is társul. Bár nem rajongok a hideg időért, fotózáshoz tökéletes. Hatalmas érzelmi töltete van a képeknek, amelyeken zord időben ölelkeznek a párok.”
Szerencsére Maciej két Sony Alpha 7R V fényképezőgépe könnyedén veszi az akadályt, legyen szó kedvezőtlen időjárásról vagy gyér megvilágításról. „A megbízható fényképezőgép sokat segít, amikor extrém körülmények között fotózunk. A két Sony fényképezőgépem olyan biztonságot ad, mint a horgony a viharos vizeken. Imádom, hogy a kialakításuk időjárásálló. Előfordult már, hogy vízesés alatt állva fotóztam, és az objektív teljesen elázott, mégsem lett semmi baja.”
Az Alpha 7R V igazi ütőkártyája mégis a felbontása, amelyet Maciej ki is használ. „A 61 megapixeles felbontás túlzás lehet, ha egy nap alatt több ezer képet készítek. Emiatt közepes RAW-módban, 26 megapixeles felbontással fotózok, a teljes felbontást pedig meghagyom a kulcsfontosságú portrékhoz és a csoportképekhez. A mód legnagyobb előnye az, hogy egy gombnyomással válthatok 1,5-szörös vágómódra, így olyan, mintha két objektívvel fotóznék egyszerre. Az FE 35mm f/1.4 GM objektívemből egy pillanat alatt 50mm f/1.4 lesz, és mindkét módban 26 megapixeles felbontással fotózhatok.”
„A festői helyszínek emlékezetes élményt nyújtanak a pároknak, de számomra is fontos, hogy változatos helyszíneken fotózzak” – mondja végezetül Maciej. „Az esküvői fotósok körében gyakori jelenség a kiégés – ez hatványozottan igaz azokra, akik újra meg újra ugyanazokon a helyszíneken dolgoznak. Az utazás segítségével folyamatosan fejlesztem a történetmesélési készségeimet, és a fényképeim is változatosabbak. Ez a típusú esküvői fotózás épp úgy illik hozzám, mint az Alpha 7R V.”