frissen házasodott pár sétál baráti társaságuk ölelésében

Kincset érő pillanatok

Yannick Zurflüh

„Mindig azt mondtam, én aztán soha nem fogok esküvőket fotózni. Ám mostanra pontosan ez lett az, amit a legjobban szeretek” – meséli nevetve Yannick Zurflüh. A fotós közgazdaságtant és gazdálkodástudományt tanult, így azt gondolta, egyszer majd „rendes”, öltönyös állása lesz. A fotográfia azonban szeretett hobbiként mindig is jelen volt az életében, így kezdett egyre jelentőségteljesebb szerepet betölteni abban.

közelkép egy párról közvetlenül a hitvesi csók előtt © Yannick Zurflüh | Sony α9 + FE 35mm f/1.4 ZA | 1/125s @ f/2.0, ISO 400

Első ránézésre Yannick esküvői munkái dokumentarista, spontán benyomást keltenek, de egy idő után a szemlélő felfedezi a mélyebb tartalmat is. A fotós szinte eggyé válik fotóalanyaival, ezáltal úgy érezzük, mintha magunk is az esemény vendégei volnánk. „Nagyon élvezem, hogy megörökíthetem ezeket az őszinte pillanatokat; azokat, amelyek kitűnnek a szigorú napirendből. Ilyen például a boldog merengés a nagyszülők arcán, vagy, ahogyan a barátok egymásra néznek a beszédek alatt. Ezek olyan pillanatok, amelyeket csak az él át, aki valóban részese az eseménynek” – magyarázza.

mosolygó idős pár ölelés előtt © Yannick Zurflüh | Sony α9 + FE 35mm f/1.4 ZA | 1/800s @ f/1.4, ISO 100

„Ehhez nekem is az esemény részesévé kell válnom. Én is a vendégekkel együtt eszem, iszom, és megosztom velük az érzéseimet. Időt szánok arra, hogy megismerjem a párt, akivel dolgozom, a partneremmel meghívom őket vacsorára, és az eseményig és azon túl is tartom velük a kapcsolatot. A legközelebbi barátaim közül sokan olyan párok, akiknek az esküvőjét én fotóztam. Az egész folyamat inkább egy szociális élmény, mint egyszerű fotózási feladat” – mondja.

Az ilyesféle emberi megközelítéshez megfelelő fényképezőgépre és objektívekre van szükség. Egy olyan párosításra, amely megfelel annak, ahogy a fotós a világot látja, és segíti a munkáját. Yannick ezért két Sony Alpha 9 vázát leggyakrabban FE 35 mm f/1.4 ZA és FE 50 mm f/1.4 ZA objektívekkel párosítja.

„Szeretek közel kerülni az alanyaimhoz, de fontos, hogy ez ne torzítsa a látásmódomat. Ezek az objektívek lehetővé teszik, hogy pontosan úgy fotózzam le a történetet, ahogy kibontakozik a szemem előtt. Senkinek nem fog feltűnni, ha hosszabb gyújtótávolsággal fotózok, de érezni fogják, hogy a kép nem a szokásos, „emberi” látásmóddal készült” – fejti ki.
koszorúslány segít a menyasszonynak az öltözködésben © Yannick Zurflüh | Sony α9 + FE 35mm f/1.4 ZA | 1/400s @ f/1.8, ISO 1250

„A prímobjektívek gyors blendéi nagy fokú nyugalmat biztosítanak” – folytatja Yannick. „Ez az esküvők forgatagában nagyon hasznos tud lenni. Szinte kizárólag nagy látószöggel fotózok, és f/1,4-es beállításnál mindig tűéles képeket kapok. Fontos, hogy jól elkülönítsem az alanyt, ami f/2,8-nál nem annyira hatékony, mintha zoomolnék. De ma már mindent képes vagyok nagy látószöggel fotózni. A megjelenés így sokkal tisztább és nyugodtabb, amely által az ünneplés közepette is megörökíthetem a nyugalom csodás pillanatait.”

Sony objektívekkel az Alpha 9 „talán a legfontosabbat biztosítja az esküvői fotózáshoz, ez pedig a csend” – mondja Yannick. „Ez mindent megváltoztat. Aki fényképezett már esküvőt mechanikus zárral egy apró templomban, az jól tudja ezt, hiszen a fényképezőgép csattogása ilyenkor olyan, mintha háború zajlana, épp a béke meghitt pillanataiban. Így viszont a meghittség új szintjét érhetjük el. Elképzelhetetlenül sok pityergő férfit tudok így lefotózni! Azelőtt ők a fényképezőgép láttán szorongani kezdtek, de így velem együtt mindenki sokkal felszabadultabbnak érezheti magát.”

menyasszony szendvicset majszol a szertartás előtt © Yannick Zurflüh | Sony α9 + FE 35mm f/1.4 ZA | 1/2500s @ f/2.0, ISO 640

Széles látósszöggel fotózva, főleg úgy, hogy nincs második esély, létfontosságú a pontos élességállítás. Yannick számára az Alpha 9 fényképezőgépek ebben is kiemelkedőt nyújtanak. „Akár 5 000 képkockát is lőhetek, mindegyik éles lesz” – magyarázza. „Ez lehetővé teszi azt is, hogy mellkasmagasságban fényképezzek, a képernyőn keresztül megkomponáljam a fotót, a többit pedig a valós idejű témakövetés AF funkciójára bízom. Én olyan fotós vagyok, aki szereti az embereket, így nem szeretnék pusztán egy arctalan, két lábon járó fényképezőgép lenni. Ily módon kapcsolatba kerülhetek az alanyaimmal, és úgy tudok körülnézni vagy közelebb kerülni hozzájuk, hogy az nem lesz zavaró vagy tolakodó.”

anya öleli lányát a szertartás előtt © Yannick Zurflüh | Sony α9 + FE 35mm f/1.4 ZA | 1/500s @ f/1.6, ISO 160

Most, hogy a világjárvány után a dolgok lassan visszatérnek a régi kerékvágásba, Yannick alig várja, hogy újra közelebbről fotózhasson. „Az elmúlt hónapokban főleg reklámfotózást vállaltam. De igazán az esküvők állnak közel a szívemhez, ez pedig részben azért van, mert minden vágyam, hogy hosszú távú értéket teremtsek. A mai világban minden nagyon gyors, én viszont olyasmit szeretnék létrehozni, amit még a fotózott párok unokái is csodálni fognak. Igazából nekik fotózok, a következő generációnak, akik tudni szeretnék majd, honnan jöttek, és látni akarnak majd minden apró részletet, ami számít. Tehát nemcsak a szertartás nagy pillanatait kell megörökíteni, hanem a helyszínt, a vendégek öltözékét is. Azt, ahogyan összejön a társaság, és minden olyan emberi gesztust, amely egy esküvőt egyedivé tesz” – magyarázza Yannick.

Kiemelt termékek

Yannick Zurflüh

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.