A nevem Diego Souto, Spanyolországból származó sportfotós és a Sony Europe Imaging nagykövete vagyok, több mint két évtizednyi fotós karrierrel a hátam mögött. Minden ott kezdődött, amikor a főiskola alatt felfedeztem a fotózás iránti szenvedélyemet, és megismerkedtem a szakma technikai tudnivalóival. A sportfotózás iránt szintén a főiskola alatt kezdtem rajongani, amikor a főiskolai sporteseményeken megörökítettem pár pillanatot. Ezután csatlakoztam Spanyolország egyik vezető hírlapjához, a Diario Marcához, és belekezdtem a profi karrierembe. Csodás lehetőséget kaptam, hogy sokféle sportot fotózhassak, beleértve a labdarúgást, a teniszt, a golfot, sőt, még az olimpiai játékokat is a Spanyol Olimpiai Bizottság megbízásából.
Nemrég ért az a megtiszteltetés, hogy letesztelhettem az új Sony Alpha 9 III fényképezőgépet, és azt kell mondanom, ez az eszköz hihetetlen képességekkel rendelkezik. Eddig úgy gondoltam, hogy a mostani, Alpha 1 fényképezőgépem 30 képkocka/másodperces teljesítménye tökéletes az általam annyira szeretett, nagy sebességű sportfotózáshoz. Most azonban váratlanul a kezembe került egy fényképezőgép, amely négyszer olyan gyors, ráadásul autofókusszal! Éles helyzetekben ez azt jelenti, hogy képes vagyok rögzíteni az események csúcspillanatait; olyan extra képeket örökíthetek meg, amelyek hatalmas különbséget jelentenek a meghatározó pillanat kiválasztásakor.
Volt egy másik funkció is, amely kiemelkedő a számomra: a fényképezőgép lenyűgöző teljesítménye gyenge megvilágítás mellett is, ami elengedhetetlen a beltéri sportok, valamint az esti események megörökítéséhez. Még ha extrém, 16 000-es ISO-értéket állítottam is be, akkor is tiszta és részletgazdag képeket kaptam. Néhány évvel ezelőtt nem hittem volna, hogy egy ilyen beállítás egyáltalán lehetséges lesz valaha.
Stabilan képes vagyok jó minőségű képeket készíteni a fényviszonyoktól függetlenül, és a fényképezőgép kialakításánál és összeszerelési minőségénél fogva még a hosszú használat során is kényelmes a kezelése.
Mindig is megelégedéssel töltött el a Sony autofókusz-rendszerének sebessége és pontossága, és ez minden egyes fényképezőgéppel egyre csak javult. Az Alpha 9 III viszont tényleg teljesen új szintet jelent. 150-200 képes sorozatokat fényképeztem, és ezek mindegyike tűéles volt, még rossz fényviszonyok között is.
A sportfotózáshoz hasonló kompetitív mezőnyben hatalmas különbséget jelent, hogy egy olyan fényképezőgépem lehet, amely nemcsak az autofókusz, hanem a sebesség és a gyenge megvilágítás melletti teljesítmény terén is kiemelkedő. Ezzel a fényképezőgéppel a fotósok új szintre emelhetik a munkájukat, és immerzívebb élményt biztosíthatnak a közönségüknek.
Az első teszt során több Sony-objektívet és -kiegészítőt használtam – a Sony FE 400mm f/2.8 GM OSS, az FE 70-200mm f/2.8 GM OSS II és az FE 50mm f/1.2 GM objektíveket, illetve a Sony HVL-F60RM2 vakut.
Az objektívek gyújtótávolságát szándékosan így válogattam össze. A 400 mm-es objektívvel remek részletesség mellett fotózhattam a távolabbi eseményeket, így ideális volt a versenypályán gyorsan mozgó témák megörökítésére. A 70–200 mm-es objektív ezzel szemben rugalmasságot nyújtott, így változó helyzetekben is képes voltam kreatív beállítások elérésére.
A globális zár hatalmas előnye, hogy nincs felső korlátja a zársebesség és vaku szinkronizálásának. Szerettem volna mozgás közben lefényképezni egy gördeszkást úgy, hogy közben megőrzöm az alkonyati sötét ég drámaiságát a háttérben. Több sorozatot is készítettem, és addig csökkentettem a zársebességet, amíg meg nem kaptam a kívánt eredményt – végül 1/16 000 másodperces érték mellett állapodtam meg.
A feltörekvő fotósok számára ez a fényképezőgép egy tökéletes eszköz, amellyel tökéletesíthetik a képességeiket, és sikereket érhetnek el a sportfotózás területén. Egyszerűsíti a lenyűgöző pillanatok megörökítését, elérhetőbbé téve ezt a tehetséges fotósok új generációja számára.