Természetfilmes operatőr és független producer-rendező vagyok. Kifejezetten olyan filmeket készítek, amelyek az emberek és a természet kapcsolatát mutatják be. Mindig is azok a történetek vonzottak, amelyek nem pusztán bemutatják a vadon élő állatokat a vásznon, hanem túl is mutatnak azon. Sokkal inkább az érdekel, hogyan él együtt ember és állat, milyen kihívásokkal kell szembenézniük, és milyen megoldások teszik lehetővé, hogy jól megférjenek egymás mellett.

Úgy döntöttem, hogy ehhez a projekthez Costa Rica Osa-félszigetén fogok forgatni, amely a Föld egyik legsokszínűbb területe. Bár a bolygó felszínének csupán parányi részét fedi le, rendkívül gazdag élővilágnak ad otthont, és a természetvédelem egyik legkiemelkedőbb sikertörténetének számít. Miután éveken át az ember és a természet közötti konfliktusokat dokumentáltam, most egy reménytelibb történetet szerettem volna elmesélni: olyat, amely megmutatja, mi történhet, ha egy ökoszisztéma lehetőséget kap a regenerálódásra.

Arra is kíváncsi voltam, mire képes egy természetfilmes, ha teljesen egyedül dolgozik. Mivel manapság sok természetfilmes produkció kisebb stábbal és szűkösebb költségvetéssel készül, ez jó alkalom volt arra, hogy kiderüljön: egyetlen ember, aki csak a legszükségesebb felszerelést viszi magával, képes-e olyan felvételeket készíteni, és úgy megörökíteni az állatok viselkedését, ami megfelel a magas színvonalú természetfilmes történetmesélés elvárásainak.

Costa Rica természetvédelmi sikertörténete lenyűgöző, de azt akartam, hogy a film ne pusztán a tényekre és a statisztikákra épüljön. Azt akartam, hogy a nézők először átérezzék az esőerdő hangulatát, és utána kezdjék el megérteni.

Az esőerdőnek megvan a maga hangulata a lombkorona alatt folyamatosan változó fényekkel, a napfelkelte előtti hangokkal, a fák között lassan gomolygó párával. Ezek a pillanatok legalább annyira fontosak, mint maguk az állatok. Ez a lassabb, líraibb megközelítés a film üzenetét is tükrözi. Ezt a területet nem a pusztulás határozza meg, hanem a megújulás. A rovaroktól kezdve a tapírokon át egészen a sárgaszárnyú arákig minden faj szerepet játszik az erdő újjáépítésében.

Mennyire volt fontos a gyorsabb szenzorkiolvasás?

A természetfilmezés az egyik legkeményebb próbatétel bármely kamera számára. Az állatok nagyon gyakran váratlanul mozdulnak meg, és ilyenkor mindössze néhány másodpercem van reagálni. A sűrű esőerdőben a fák közötti gyors kameramozgások könnyen előidézik a gördülő zár jelenséget.

Az egyik első dolog, amit az új FX5 kamerával kapcsolatban észrevettem, hogy magabiztosságot adott, amikor a kiszámíthatatlan mozgásokat követtem. Akár a lombkoronában ugráló pókmajmokat követtem, akár a felszálló madarakat, eszembe sem jutottak a kamera korlátai. Egyszerűen csak reagálhattam arra, ami éppen történt.

Természetfilmezésnél ez óriási jelentőséggel bír. Egy-egy viselkedés csak egyszer történik meg, és ha a technika nem akadályoz, akkor teljes mértékben a történetmesélésre koncentrálhatsz.

Hogyan sikerült egységes képi világot fenntartani ilyen sokféle környezetben?

Costa Rica folyamatosan változik. Forgattam sötét esőerdőben, napsütötte tengerparton, folyók és vízesések mellett, valamint nyílt tisztásokon a perzselő trópusi napsütésben.

Óriási magabiztosságot adott, hogy belső felvételeket tudtam készíteni 16 bites X-OCN-formátumban. Ahelyett, hogy filmezés közben próbáltam volna kialakítani a végleges képi világot, a megfelelő expozícióra és arra koncentrálhattam, hogy a lehető legtöbb képi információ megmaradjon az utómunkához.

Mivel a projektjeim színezését gyakran én magam végzem, forgatás közben is folyamatosan a végleges képet tartom szem előtt. Ha például azt szerettem volna, hogy egy hajnali jelenet hűvösebb vagy hangulatosabb legyen, tudtam, hogy a fájlok elegendő mozgásteret biztosítanak majd ehhez az utómunka során. A RAW munkafolyamat lehetővé tette, hogy minden helyszín megőrizze a saját jellegzetességeit, miközben érezhetően az egész film szerves része maradt.

Mennyire bizonyult hasznosnak az új kijelző?

Mivel a legtöbbször egyedül dolgozom természetfilmesként, nincs segédoperatőröm vagy külső monitorom. Mindent nekem kell cipelnem a nehéz terepen, ezért kulcsfontosságú, hogy a felszerelés minél kompaktabb legyen.

A nagyobb, 3,5 hüvelykes széles kijelző valóban sokat számított, különösen akkor, amikor rendkívül kis mélységélesség mellett, hosszú gyújtótávolságú objektívekkel, kézzel kellett élességet állítanom. Az eredeti 16:9-es képernyő a kompozíciót is tisztábbá és pontosabbá tette.

Különösen tetszett, hogy egyetlen mozdulattal válthattam a tiszta kép és a rögzítési információkat megjelenítő nézet között. Természetfilmezés esetén a fókusz és a kompozíció a legfontosabb, és a zavaró információktól mentes kijelző valódi forgatási eszközzé tette számomra a kamerát.

Segített a levehető EVF?

Nagyon is. Trópusi környezetben LCD-kijelzőn rendkívül nehéz pontosan megítélni az expozíciót, főleg erős tengerparti fényben vagy amikor a lombkorona irányába filmezek. A levehető EVF minden körülmények között megbízható módot biztosított arra, hogy ellenőrizzem a fókuszt és az expozíciót anélkül, hogy egy nagy méretű külső monitort kellett volna magammal cipelnem.

Ez terepmunkánál óriási előnyt jelent. Csökkenti a kockázatot, kompaktabbá teszi a kamerát, és segít abban, hogy a felvételek később, megfelelő monitoron visszanézve is megállják a helyüket.

Előnyösnek bizonyult a CineAlta stílusú menürendszer?

Különösen emlékezetes volt, amikor a sárgaszárnyú arákat filmeztem. Éppen magasan a lombkoronában táplálkoztak, amikor hirtelen megindultak lefelé, és elkezdték összezúzni a gyümölcsöket, amelyek darabjai a tengerbe hullottak. A viselkedésük néhány másodperc alatt teljesen megváltozott.

Gyorsan átváltottam teljes felbontásról 3.8K-ra, a képkockasebességet 240 fps-re emeltem, és a változó fényviszonyokhoz igazítottam az expozíciót. A moziélmény figyelembevételével kialakított menürendszernek köszönhetően ezek a módosítások teljesen ösztönösnek érződtek. Pontosan ott találtam meg a szükséges beállításokat, ahol számítottam rájuk.

Természetfilmezés során nincs idő a menüben keresgélni, mert közben odalesz a pillanat. Ez a kamera lehetővé tette, hogy végig az eseményekre koncentráljak.

Milyen hatása volt a belső 16 bites X-OCN-módoknak ezen a távoli helyszínen?

Az esőerdőben folyamatosan egyensúlyozni kell a képminőség és a praktikum között. Korlátozott az energiaellátás, számít a tárhely, és előfordul, hogy napkeltétől napnyugtáig folyamatosan forgatsz.

Az X-OCN C1- és C2-módok rendkívül hasznosnak bizonyultak. Amikor hosszabb ideig rögzítettem viselkedéseket, választhattam a hatékonyabb formátumot anélkül, hogy úgy éreztem volna, komoly kompromisszumot kötök. Ez csökkentette a tárhelyigényt, felgyorsította az átvitelt, és a biztonsági mentések kezelése is jóval egyszerűbbé vált a távoli helyszíneken.

A legnagyobb előnyt azonban az jelentette, hogy mindez belső rögzítéssel történt. A külső RAW-felvevők kiváló képminőséget nyújtanak, de plusz súlyt, kábeleket, akkumulátorokat és további hibalehetőségeket jelentenek. Ha az ember az esőerdőben túrázik, minden egyes kiegészítőnél fennáll a kockázata annak, hogy beleakadhat valamibe, lelassíthat, vagy meghibásodhat. A belső RAW-rögzítésnek köszönhetően a kamera letisztult és praktikus eszköznek érződött.

Hogyan állták meg a helyüket a felvételek az utómunka során?

Az első dolog, ami feltűnt, hogy a 16 bites X-OCN-fájlok mennyi képi információt megőriztek. Az esőerdőben gyakran előfordul, hogy a mély árnyékokat éles napsugarak törik át. Általában ez kompromisszumokra kényszerít, ezek a fájlok azonban lehetővé tették, hogy helyreállítsam a csúcsfényeket és világosítsam a sötét területeket anélkül, hogy ez a képminőség rovására ment volna.

Emellett komoly alkotói szabadságot is adtak. Szabadon alakíthattam a napfelkelte meleg tónusait, a lombkorona alatti hűvös hangulatot és az esőerdő telt zöld árnyalatait anélkül, hogy a felvétel korlátaival kellett volna bajlódnom.

Váltás FX3-ról FX5-re

Eddig erőteljesen az FX3-ra támaszkodtam, de a belső 16 bites X-OCN óriási előrelépést jelent. A külső RAW-felszerelések plusz terhet és súlyt jelentenek, és megbonyolítják a dolgokat. Az FX5 kompakt, mégis olyan munkafolyamatot tesz lehetővé, amely sokkal közelebb áll a nagyobb mozikamerákéhoz.

A CineAlta ihlette felhasználói felület szintén teljesen más érzetet ad a kamerának. Egyértelműen filmkészítésre tervezték: a képkockasebesség, a kodekek, a monitorozási lehetőségek és az expozíciós beállítások gyorsan és könnyen hozzáférhetők. Nem olyan érzés, mintha egy hibrid fényképezőgépet próbálnál filmes célokra használni, hanem mintha egy kifejezetten erre a célra készült mozikamerával dolgoznál.

Objektívek és munkamódszer

A felszerelésemnek könnyűnek kellett maradnia. Vadállatok távoli filmezéséhez a Sony FE 200-600mm f/5.6-6.3 G OSS bizonyult ideálisnak. A Sony állatszem-autofókusza kiemelkedően teljesített, különösen akkor, amikor egyedül dolgoztam.

Az FE 70-200mm f/2.8 GM OSS II tökéletes választás volt az állatok viselkedésének rögzítésére közepes távolságból: megfelelő hatótávolságot, gyorsaságot és filmszerű képi világot biztosított. Tájképekhez és hangulatfelvételekhez az FE 16-35mm f/4 ZA OSS-t használtam, gyakran a kezemben tartva, hogy kipróbáljam a kamera Dynamic Active Stabilisation funkcióját. Az eredmény meglepően sima kameramozgás lett. Közeli felvételeknél az FE 50mm f/2.8 Macro is meglepően jól teljesített, szintén kézben használva.

A három eredeti ISO szintén óriási előnyt jelentett. Az ISO 800 nappali fényben működött kiválóan, az ISO 12 800 szinte teljes sötétségben is használhatóvá tette a kamerát, míg az ISO 4000 nagyobb mozgásteret biztosított árnyékos nappali környezetben. A tapírok filmezése ilyen fokú rugalmasság nélkül sokkal nehezebb lett volna a rendkívül gyenge fényviszonyok között.

Összegzés

Leginkább az nyűgözött le, hogy a Sony mennyi technológiát emelt át a nagyobb mozikameráiból egy olyan kompakt vázba, amit valóban jól tudnak használni az egyedül dolgozó filmkészítők. A belső 16 bites X-OCN-nek, a megbízható autofókusznak, a gyenge fényben is kiváló teljesítménynek, a CineAlta stílusú munkafolyamatnak és a könnyű kialakításnak köszönhetően nincsenek akadályok.

Remélem, hogy a nézők reménnyel telve állnak fel a film végén. A bolygónk hatalmas kihívásokkal néz szembe, de az olyan helyek, mint az Osa-félsziget, bizonyítják, hogy a regenerálódás igenis lehetséges. A kisebb tettek is számítanak, legyen szó a természetvédelem támogatásáról, az újrahasznosításról vagy a helyi közösségi kezdeményezésekhez való csatlakozásról.

A filmeseknek egyszerű tanáccsal tudok szolgálni: hagyjátok, hogy a kamera egyszerűsítse a munkafolyamatot. Ismerjétek meg a menürendszert, dolgozzatok 16 bites X-OCN-formátumban, amikor a projekt lehetővé teszi, és bízzatok a kamerában, hogy elegendő mozgásteret biztosít majd az utómunka során. A legjobb kamerák szinte észrevétlenek maradnak, hogy minden figyelmet a fényre, a kompozícióra és a történetre fordíthassatok. Ez a kamera pontosan ezt nyújtja.