Ahogy a sportolók esetében is, a sikeres fotósokat is az apró részletek különböztetik meg a többiektől. Emellett számos olyan vonás van, amely közös a sportban és a fényképezésben. Pontosság, eltökéltség, kreativitás, stílus… ez mind megtalálható Sonia Cañada Ramos munkáiban, csakúgy, mint azokban a példaképekben és sokszoros győztesekben, akiket lefotóz.
Sonia 2006-ban fejezte be tanulmányait, és mára a legnagyobb nevekkel dolgozik együtt a sportfotózás területén, ilyen például a Real Madrid, a Getty Images és a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA); ez egy olyan ügyfélportfólió, amelyet a fent említett készségeknek, valamint eltökéltségének és kíváncsiságának köszönhetően sikerült felépítenie.
Olyan stílusban dolgozik, amely egyre ritkább a sportfotózásban: Sonia portfóliója ugyanis monokróm portrék kiváló gyűjteménye, amelyek kivételes erőt és jelenlétet sugároznak. „Számomra a fekete-fehérben fényképezés a sportban megtalálható érzelmek megjelenítésének legtisztább formája – mondja. – A színek nem terelik el a figyelmet, így meg lehet ragadni a pillanat lényegét.”
„Amikor elkezdtem dolgozni, már nem nagyon voltak fekete-fehér sportfotókat készítő fényképészek – magyarázza Sonia –, és mindenki azt mondta nekem, hogy színesben kellene fotóznom. A színeket azonban mindennap látjuk. Arra számítunk, hogy mindig ilyennek látjuk a világot, hiszen a színek mindenütt jelen vannak. A fekete-fehérben több a hitelesség és a meglepetés. Ráadásul visszarepíti a szemlélőket a sport klasszikus pillanataihoz.”
Sonia különösképp kedveli a nagy kontraszttal bíró fekete-fehér képeket, ennek köszönhetően természetesen fejlődött a képessége a színek nélkül is jól működő pillanatok és helyek észrevételére. „Számos helyen, ahol dolgozom, a fény hasonló egy színház megvilágításához – magyarázza –, ami kedvez a monokróm stílus egyszerűségének. A sportolókra irányulnak a reflektorok, a közönség pedig elvész a sötét háttérben, ráadásul ez a fajta megvilágítás drámai árnyékokat eredményez az arcokon.”
Persze a monokróm színvilág és a művészi kifejezőerő mellett Sonia portréi meg kell, hogy feleljenek a kiváló sportfotók egyéb követelményeinek is: ilyen az élesség és a fókusz. Ezért a Sony Alpha 9 sorozatából választott fényképezőgépeket. „A sportfotózáshoz az Alpha 9 sorozatnál nincs jobb választás – lelkendezik –, mert ilyenkor egy szupergyors és megbízható vázra van szükség, amely magas ISO-értékek mellett is jól teljesít. Ezeken az eseményeken, ahol a megvilágítás gyakran nem megfelelő, rendszeresen dolgozom ISO 3200, ISO 5000 vagy még magasabb értékkel. Az Alpha 9 II képein csodálatosan alacsony a zaj, és ha van is valamennyi szemcse, az kiválóan kiegészíti a fekete-fehér látványt.”
Az Alpha 9 II legendás autofókusza szintén létfontosságú eleme Sonia portréinak, mert segít az alany szemeit követni a lehető legtetszetősebb kapcsolat elérése érdekében. „A Sony autofókuszának teljesítménye volt a fő indok, amiért erre a rendszerre váltottam, még épp időben a Kínában megrendezett, 2019-es FIBA-világbajnokság előtt. Olyan pontos és kitartó, hogy rákapcsolódik egy alanyra, és utána semmilyen elterelő elem sem térítheti el tőle: még akkor sem, ha konfettik milliói potyognak a pódium körül. Ez rendkívül fontos egy sportfotósnál, mert néha akár 50-60 kép közül választom ki az ideális pózt, és azt akarom, hogy mindegyik választási lehetőségem tökéletesen fókuszált legyen.”
Sonia továbbá szeret teljes RAW minőségben fotózni, hogy a monokróm feldolgozás könnyebb és jobb minőségű legyen – erre az Alpha 9 II 24fps képkockasebesség mellett is képes. „Mindig RAW formátumban fotózok, mert ez a formátum nagyobb irányítást biztosít a magas kontraszt felett, amelyet el szeretnék érni. Van egy előbeállításom a fekete-fehér képekhez a Capture One-ban, hogy egységes legyen a látvány, és hogy a képek egyből az ügyfelek rendelkezésére álljanak.”
És a keretet kitöltő hatású portréfotókhoz vajon melyek Sonia kedvenc objektívjei? „A kosárlabdában sokkal közelebb állunk a játékosokhoz, mint más sportoknál – magyarázza –, így nekem az FE 70-200mm f/2.8 GM OSS II a kedvencem. Körülbelül az esetek 75%-ában használom, de néha, mint például bemutatók és eredményhirdetések során, átváltok az FE 24-70mm f/2.8 GM II objektívre egy szélesebb látószög érdekében. Ha pedig még közelebb akarok kerülni a témához, akkor az új, könnyű FE 300mm f/2.8 GM OSS objektív szolgál ki csodásan. Mivel a portré a specialitásom, ezért ez az objektív fantasztikusan jó számomra.”
„A Sony Alpha 9 sorozata és a hozzá tartozó kivételes objektívek nagyobb kényelmet biztosítanak a profi fotósok számára – zárja gondolatait Sonia –, mert biztos lehetsz benne, hogy a fénykép technikailag tökéletes lesz. Utána már csak rajtad múlik, hogy a kreativitásoddal és elkötelezettségeddel felérj ehhez a szinthez. Merni kell új stílusokat kipróbálni, és elég kíváncsinak kell lenni ahhoz, hogy kiderítsd, más sportágak fotósai hogyan dolgoznak, mert mindig van mit tanulni. Ha elköteleződsz emellett, és meglepő, jellegzetes portfóliót építesz, akkor te is nyerő leszel.”
„A kíváncsiság és a türelem a legjobb »objektív« a fényképezőgépeim számára.”