lány ugrik a levegőben

A versenytársak előtt maradni

Tolis Fragoudis

„Nem vagyok sportoló, és egész biztosan nem vagyok olyan tehetséges, mint Pamela. De a projekt számos pontján úgy éreztem, én is feszegetem saját magam és a Sony Alpha 7S III készülék határait” – mondja Tolis Fragoudis.

A Bécs közepén zajló forgatásra Tolis és Pamela konkrét tervekkel készült, ám a forgatás során különböző akadályok miatt a párosnak muszáj volt eltérni ezektől, és improvizálni. „Az egész projekt végül nagyon spontánra sikeredett, és a végén úgy éreztem, én is parkourozom. Nekem azonban inkább filmes akadályokkal kellett megküzdenem, nem pedig falakkal vagy padokkal” – meséli.

Végül a gyors alkalmazkodás szükségessége volt az, amely segített meghatározni a film nyitójelenetét. Ennek eredményeképp született Tolis néhány kedvenc felvétele, és Alpha 7S III gépe is egészen korán edzésbe kellett, hogy jöjjön. „Miután nem tudtunk forgatni néhány olyan helyen, amelyeket Pamela ismert, azt javasolta, menjünk el az edzőtermébe. Eredetileg végig a szabadban szerettünk volna dolgozni, de úgy gondoltam, oké, legyen így. Kiderült, hogy a legjobb döntést hoztuk, hiszen az itt készült felvételek remek kontrasztot alkotnak a későbbi szabadtéri forgatáson felvettekkel.”

női sportoló betonoszlopok előtt állva © Tolis Fragoudis | Sony α7S III + FE 70-200mm f/2.8 GM OSS | 1/200s @ f/2.8, ISO 200

Tolis az összes belső jelenetet kézből vette fel, a simább végeredmény érdekében hasznosítva az Alpha 7S III beépített képstabilizátorát. „Pamela mozgásának követésére a manuális fókuszbeállítás és az autofókusz egyvelegét használtam” – magyarázza. „Az új témakövető AF hihetetlen, egészen lenyűgöző volt, ugyanakkor egyszerűen használható is.”

„Fantasztikus, hogy egyszerűen megérinthetem az érintőképernyőn a követni kívánt területet, a fényképezőgép pedig követi” – folytatja Tolis. „Egy ponton, amikor Pamela felugrik, hogy elkapja egy fából készült emelvény szélét, úgy állítottam be az AF-et, hogy kövesse a kezét, az eszköz pedig pontosan ezt tette. Gondoljunk csak bele, milyen komplex funkció ez, elképesztő. Nem csak egy erős színt vagy színárnyalatot követ, hanem olyan témát is, amelyik a jelenetben való mozgással változtatja az alakját és a felvételi szöget. Nem tudom, hogyan, de örülök, hogy működik.”

női sportoló betonpilléreken ugrik át © Tolis Fragoudis | Sony α7S III + FE 12-24mm f/2.8 GM | 1/2000s @ f/2.8, ISO 200

Tolis kézben tartott gépről időnként gimbalra szerelt kamerára váltott, különösen akkor, amikor egy autóból követte Pamelát, vagy futott utána.

„Természetesen minden gimbalnak megvan a maximális teherbírása, de az Alpha 7S III annyira könnyű, hogy ez nem jelent gondot” – mondja. „A projekt nagy részében kompakt, nagylátószögű objektíveket is használtam, például FE 35 mm f/1.4 ZA-t az FE 24 mm f/1.4 GM objektívvel – részben azért, mert ezek jól működnek sport tematikájú, közeli felvételek esetében, másodsorban pedig azért, mert a szélesebb objektívek megakadályozzák a lencseremegést, és simább felvételt szavatolnak. Ez lényeges volt, mivel nem szerettük volna, ha a sok rázkódás elvonja a figyelmet Pamela mozgásáról.”

Ez a mozgás akkor mutatkozik meg a legtökéletesebben, amikor Tolis átvált a kamera lassított felvétel üzemmódjára. „A kamera bejelentésekor sokakhoz hasonlóan én is meglepődtem” – árulja el. „Azt vártam, hogy 4K felbontásban 60 képkocka/mp sebességgel működik majd, de a Sonynak köszönhetően ez végül 120 képkocka/mp lett, ami egészen hihetetlen. Körülbelül ötödére lassítható, ami nagyon hasznos az utómunka során. A fő attrakció a filmemben azonban az volt, ahogyan Pamela mozgásának összetettségét és kecsességét megmutatta” – folytatja. „A hozzá hasonló sportolók annyira gyorsak, hogy az emberek csak akkor mérik fel, milyen hihetetlen dolgokat művelnek, ha lelassítjuk a mozgásukat.”

női sportoló fejjel lefelé a levegőben © Tolis Fragoudis | Sony α7S III + FE 12-24mm f/2.8 GM | 1/640s @ f/4.0, ISO 12800

A felvétel, amelyet Tolis talán a legjobban élvezett, egy naplementében, tetőn készült jelenet volt. „Éppen naplemente után értünk oda, de az égbolt még mindig csodálatosan festett, a vörös, sárga és narancssárga árnyalataiban pompázott. Pamelát a fényerő hátulról világította meg, de az Alpha 7S III új S Log 3 profilját használva úgy tudtam exponálni, hogy ne csak a sziluettje mutatkozzon. A profil minden adatot tartalmazott, amelyekre az utómunka során szükségünk volt anélkül, hogy Pamela alakja vagy az égbolt részletei elvesztek volna. Ezt korábban lehetetlen lett volna elérni.”

Miután a projekt nyaktörő sebességgel elkészült, mi volt az, ami igazán megragadta Tolist ebben a nagy energiájú forgatásban? „A kamera egésze teljesen új élményt nyújtott. Ragyogóan működött, az új gombelhelyezéstől kezdve a testre szabható bemenetekig. Az ISO vagy az autofókusz nyújtotta technikai vívmányokkal pedig minél többet használom, annál kevésbé érzem úgy, hogy külön videokamerát kell csomagolnom.” Ám bármennyire is lenyűgözőnek találta Tolis a felszerelést, csodálatának fő tárgya Pamela volt. „A kamera minden technikai kihívást leküzdött, de ami igazán számít, az az, ami az objektív előtt zajlik. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy együtt dolgozhattam ezzel a csodálatos sportolóval. Akárcsak a kamerám, ő is minden akadályt megtorpanás nélkül legyőzött, ezt pedig csodálatos volt látni.”

Kiemelt termékek

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.