Járatlan utakon

Az utóbbi 20 évben beutazta a világot, és a sportesemények szinte minden válfaját megörökítette, de Giovanni Auletta sportfotós leginkább a síelésre és a kerékpározásra összpontosít. Ugyanakkor a COVID-19 miatti korlátozások világszerte megtizedelték a sporteseményeket, ezért „lehetetlen lett volna folytatni a munkát ebben a két szakágban” – mondta el.

„A kijárási korlátozások első hetét kikapcsolódásként éltem meg” – folytatta Auletta. „A második héten megtisztogattam a fényképezőgépeimet, és módosítgattam a beállításokat. A harmadik héten kora reggelente kimentem fotózni a kiürült várost, és észre sem vettem, hogy gyakorlatilag újra dolgozni kezdtem.”

Miközben a szokásos témái továbbra is parkolópályán várakoztak, Giovanni a korlátozásokat kihasználva új ihletet merített, és olyan témára talált, amelynek megvolt a saját története a kitartás és az alkalmazkodás terén. „Olyan helyszínen akartam dolgozni, amelynek története és erőteljes identitása van, ezért az S.D.G FORZA E CORAGGIO tornászait választottam” – magyarázta. „Ez volt Milánó legelső sportegyesülete: 1870-ben alapították, és túlélt két világháborút, azaz olyan hely, amely ismeri az alkalmazkodás és a kitartás lényegét.”

Az egyének helyett Giovanni a csapatokra összpontosított, amelyek a távolságtartás hosszú időszaka után először találkoztak. Témául a ritmikus sportgimnasztika csapatát választotta, hozzátéve, hogy „olyan sportot akartam megmutatni, amely nincs mindig reflektorfényben, amelyet viszont a híresebb sportágaknál megszokott eltökéltséggel és szenvedéllyel űznek”.

Bár a tornászok fotózása nem volt újdonság Giovanni számára, soha nem tette „ennyire bensőségesen”, és természetesen számos különbség jelentkezett a síeléshez hasonló témákhoz képest. „Az első, hogy a szertorna beltéri sport, így sokkal kevesebb a fény, de ott vannak fizikai különbségek is” – magyarázta. „Például a síelésnél a távolságok sokkal nagyobbak, az időzítés pedig sokkal pontosabb. A síelés amolyan „egyfelvételes” sport, ebben a projektben viszont nem kellett sietni, és szabadon mozoghattam a megfelelő látószöghöz bármely sportoló esetén, alkalmazkodva a helyszínhez és a fényekhez.”

A fotós eszközének is alkalmazkodnia kell, a csúcskategóriás Sony Alpha 9 modelleket használó Giovanni pedig tudja, hogy fényképezőgépének sokoldalúsága biztosan elegendő. „Akár beltéren, akár kültéren vagy, a történések fotózásakor a záridőnek általában nagyon rövidnek kell lennie” – magyarázta. „Ugyanakkor hiába a hatalmas ablakok, a terem gyenge megvilágítású környezetnek számított, így jó kis próbatétel volt a felszerelésem számára. Az Alpha 9 II szokás szerint kitűnően vette ezt az akadályt is, hiszen rendkívül nagy ISO-érzékenységgel dolgozhattam minőségromlás nélkül. Így a fénybeállítást rábízhattam az Auto ISO módra – és egy ilyen, folyamatosan változó fényviszonyokat felmutató helyszínen ez létkérdés volt.”

Az Alpha 9 II képességeinek egy másik eleme is hozzájárult Giovanni bensőséges képsorozatához. „Már el sem tudom képzelni a fotózást a Sony valós idejű Eye AF funkciója nélkül” – ismerte be. „Pompásan működik, a fókuszt a nekem szükséges pontra rögzíti, miközben én összpontosíthatok a felvétel más tényezőire. Ráadásul erős háttérfény esetén is működik, még úgy is, ha más elemek (például egy tornász szalagja) áthalad előtte – soha nem zavarodik meg.”

Alpha 9 II gépének elektronikus képkeresője szintén hasznosnak bizonyult, ugyanis „bár a téma megvilágítása folyton váltakozott a fény és az árnyék között, a fényképezőgépen nem tudott kifogni, az expozíció követte a fényviszonyok változásait. A néma rekesz lehetőséget adott a teljes diszkrécióra is, és úgy tudtam dolgozni a sportolókkal, mintha ott sem lennék” – tette hozzá.

A 20 kép/másodperces fotózásról Giovanni elmondta: „mindig fontos jól ismerni a fotózott sportot, hogy kiszámíthasd a mozdulatokat. Ebben az esetben, mivel nem vagyok szakértője a tornának, az Alpha 9 II által biztosított 20 kép/másodperces sorozatfelvételi mód rendkívül sokat segített, és lehetőséget adott kiválasztani a tökéletes képet.”

Giovanni a széles látószögű képekhez a 24–105 mm-es f/4 G OSS objektívet használta, de legtöbbször a 70–200 mm-es f/2.8 GM OSS „igáslovat”, amellyel „a megfelelő távolságra lehettem a sortolóktól – nem voltam tolakodó, de nem is voltam túl messze az eseményektől”. Az f/2.8 rekesznek köszönhetően kis mélységélességgel dolgozhatott, amellyel kiemelte alanyait a sötét teremben. „Sok felvételnél a sportoló gesztusaira akartam összpontosítani” – magyarázta. „Ezért a maximális rekeszméretet választottam, és elkülönítettem a testüket és a testhelyzetüket a környezettől.”

„Ez a munka megtanított arra, hogy a tanulás soha nem ér véget, sem a technikai tudás terén, sem az emberek megismerésében” – zárta le történetét Giovanni. „Fotósként, a sportolókhoz hasonlóan, aktívnak kell maradnunk testben és szellemben egyaránt, márpedig ebben nagy szerepe van a tanulásnak és az alkalmazkodásnak. Hiányoznak a hegyek, és nagyon várom a téli szezon kezdetét, de megtanultam, hogy a gimnasztikát rendkívüli szenvedéllyel és szeretettel űzik, így mostantól ugyanúgy helyet kapott a szívemben.”