Hugo Korhonen finn fotós a Sony Alpha 6700 fényképezőgéppel felszerelkezve arra a feladatra vállalkozott, hogy megörökíti, milyen is a tavasz a szülővárosa, Kuopio közelében.

„Viccesnek találom, hogy bár a világ számos pontjára eljutottam már, a legjobb képeket mégis az otthonom környékén készítem” – mondja Hugo. „Vannak különleges pillanatok, amelyek csak úgy megtörténnek; néha csak a szememen múlik. Úgy ismerem ezt a területet, mint a tenyeremet, és tudom, hogy hogyan igazodjak ki rajta, és hogy hogyan érthetem meg.”

A tavaszi táj fotózása komoly kihívás elé állítja Hugót. „A tavasz az év egyik legcsodálatosabb időszaka, én viszont ilyenkor fotózás helyett inkább otthon maradok, mivel borzasztóan allergiás vagyok. Idén azonban olyan képeket készítettem, amelyeket nézegetve már örülök, hogy sikerült leküzdenem a korlátaimat, és lefotózhattam néhány látványos jelenetet.”

Hugo az Alpha 6700 fényképezőgépet és annak nagy teljesítményű, 26 megapixeles, APS-C méretű érzékelőjét használta a tavaszi fotósorozata elkészítéséhez.  „A fotózást annak idején egy Alpha 6500 fényképezőgéppel kezdtem, így jó érzés volt visszatérni ehhez a sorozathoz. Nagyon szeretem a méretét, és ez különösen igaz a markolatára, amely a fényképezőgép méretét tekintve igen nagy. A legújabb élességállítási rendszer egyszerűen fantasztikus – szinte hihetetlen, milyen pontosan követi a témákat, például a repülő madarakat.”

Hugo lenyűgöző jeleneteket keres a képeihez, majd kisebb elemeket, például embereket, repülőgépeket, madarakat vagy más állatokat keres az adott jelenetben, amelyekkel érzékeltetheti a méretarányt, és amelyek jól szemléltetik, hogy milyen hatalmas a világ, mi pedig milyen aprók vagyunk benne.

A kisebb méretű Alpha 6700 fényképezőgép, valamint a Sony E PZ 10-20mm f/4 G és E 70-350mm f/4.5-6.3 G OSS objektívek jelentősen megkönnyítették Hugo dolgát a fotózás során.

„Nem szabad megfeledkeznünk a kisebb érzékelők levágási tényezőjéről!” – mondja Hugo. „Korábban azt hittem, a kisebb érzékelő nem túl jó ötlet, mióta azonban a 10–20 mm-es objektívet használom, olyan nagylátószögű képeket készíthetek, amelyekre korábban nem volt lehetőségem – a legnagyobb érték 16 mm.”

Habár Hugó imád a 10–20 mm-es objektívvel fotózni, épp ugyanennyi oka van arra, hogy egy teleobjektívvel, például a 70–350 mm-es objektívvel készítsen tájképeket.

„Úgy vélem, a fotózás lényege, hogy a megfelelő elemeket válasszuk ki azok közül, amelyek beleférhetnek a keretbe. A nagylátószög használatával rengeteget megmutathatunk az adott jelenetből, egy teleobjektívvel pedig kiemelhetjük a táj egy konkrét részét, amelyet szeretnénk bemutatni; olyan dolgokat, amelyeket a néző más esetben észre sem venne. A teleobjektívek lehetővé teszik a fotósok számára, hogy valóban a történetmesélésre koncentrálhassanak. Többek között ezért sem igazán szoktam 50 mm körüli értékkel fotózni, ami megszokottnak tűnik az emberi szem számára.”

Hugo tájképeinek többsége érdekes módon függőleges tájolással készül. A finn fotós úgy véli, ez a tájolás a legideálisabb a képeihez, és olyan jeleneteket igyekszik találni, amelyeket függőlegesen örökíthet meg. Választását azonban valami más is indokolja, és az egész azon alapul, hogy az emberek többsége hogyan fogyasztja a képeket.

„Amikor közzéteszem a képeimet a közösségi médiában, a függőleges tájolás optimális a képernyőkhöz. A célom természetesen az, hogy megörökítsem a jelenetet, és művészi alkotást hozzak létre nem csak saját magam, hanem mások számára is. Tudom, hogy ha vízszintes tájolással fotózok, akkor a képet nagy valószínűséggel nem fogják annyian látni, és nem is fogja teljes mértékben felfedni a benne rejlő potenciált.”

A függőleges képsorozat bemutatja a csak tavasszal látható gazdag színvilágot. A hűvös kék árnyalatokat és lenyűgöző, meleg napkeltéket felvonultató színpaletta a kék óra, a napkelte, a naplemente és az arany óra drámai fényeinek köszönhető.

„Az emberek zöme nappal látja a világot, különösen tavasszal és nyáron. Amikor a nap hajnali fél négy körül kel, az emberek többsége nem látja azokat az elképesztő fényeket, amelyek ebben az időszakban ragyognak. Én is máshogy érzem magam, ha ilyenkor fotózok – valahogy sokkal varázslatosabbnak érzem a világot. Ez az, amit szeretnék megmutatni az embereknek – a világunk szépségét. Mindez pedig rajtam is segít. Amikor rosszkedvű vagyok, és elindulok, hogy valami művészit alkossak, az segít felülkerekednem a megterhelő érzelmeken, és nyugalmat, megkönnyebbülést hoz nekem.”