alacsonyan szálló felhők vesznek körül egy alvó vulkánt balin

Az 1000 isten szigete

Dennis Schmelz

„Valami olyat akartam alkotni, ami eltér a YouTube-on látott szokásos, influenszer-központú utazós videóktól” – mondja a német filmkészítő, Dennis Schmelz. Először utazott az indonéz szigetre, és úgy időzítette a kiruccanást, hogy egybeessen a Galungan nevű bali ünnepséggel, amely az ősök szelleme és a szigetre való visszatérésük előtt tiszteleg.

„Olyan filmet akartam forgatni, ami a kultúrát és a vallást ünnepli. Ez Az 1000 isten szigete, számos izgalmas történettel és karakterrel.”

Bár indulás előtt is annyi kutatást végzett, amennyit csak bírt, maradt bőven tennivaló azután is, hogy a szigetre tette a lábát.

egy faluhoz vezető, fűvel borított lépcső

„A lelkeket megformáló karaktereket általában a templomokban lehet megtalálni, ezeket az épületeket azonban a turisták nem látogathatják az ünnepség ideje alatt. Így egy helyi asszisztenssel dolgoztam, aki segített megtalálni a szereplőket, és helyszíneket is javasolt a filmezéshez.”

A forgatás három hétig tartott, és igen mozgalmasan telt: Dennis általában már napfelkelte előtt talpon volt, hogy időben végezzen a filmezéssel, mielőtt továbbindulna. „Az utak nem mindig voltak jó minőségűek, így a munkanap néha egész hosszúra nyúlt – tizennyolc órákat töltöttem a projekttel, amelynek a jelentős része a helyszínek közti autókázással telt.”

Az út egyik állomása egy látványos vízesés volt, ahol Dennis levideózott egy lányt, amint a Legongot, Bali egyik hagyományos táncát járja.

egy nő táncol egy vízesés előtt balin

© Dennis Schmelz | Sony α7 IV + FE 12-24mm f/2.8 GM | 1/30s @ f/11, ISO 640

„Olyan nyugodt volt! Eljátszadozott a táncmozdulatokkal és az arckifejezésével a kamera előtt. Készült egy közeli felvételem az arcáról, ami egyszerűen tökéletes. Ez a videó egyik legjobb momentuma. Az egész jelenet nagyszerű, mert az embereket és a tájat is bemutatja.”

bali táncosnő élénk színű ruhákban

© Dennis Schmelz | Sony α7 IV + FE 50mm f/1.8 | 1/100s @ f/1.8, ISO 640

A projekthez Dennis két fényképezőgépet használt: a Sony Alpha 7S III-at, amellyel csak videózott, és az Alpha 7 IV-et, amellyel fényképeket is készített. „Az Alpha 7 IV egy nagyszerű hibrid kamera! Az érzékelője 33 megapixeles, ezért remek választás állóképekhez, ugyanakkor 4k felbontású, 60 képkockás sebességű videók rögzítésére is alkalmas – lenyűgöző!”

A két kamera különböző feladatot látott el: az Alpha 7S III-t egy gimbalra rögzítette, és egy 12-24mm f/2.8 GM objektívvel szerelte fel. „A 12-24mm f/2.8 GM-et használtam, mert ez egy szuperszéles látószögű objektív, amellyel a táncos jelenetek közben a fantasztikus tájat is megmutathattam. A SteadyShot stabilizálás a gimballal kombinálva lehetővé tette, hogy mozogjak egy kicsit, és enyhe dinamikát vigyek a táncfelvételekbe.”

Ezzel párhuzamosan Dennis FE 24-70mm f/2.8 GM II objektívvel felszerelt Alpha 7 IV fényképezőgépét használta a fotózáshoz, illetve kézi videofelvételeket is készített vele. Gyakran a kamera Clear Image Zoom funkcióját is bevetette, hogy úgy készítsen közeli felvételt, mintha makróobjektívet használt volna.

Sony Alpha kamerái mellett Dennis egy drónt is használt, hogy részletesen bemutassa a felvételek helyszínét. „A drónfelvételek fontosak a táj megjelenítésénél, és hogy a néző el tudja képzelni, hol járunk éppen. De ahhoz, hogy az érzelmeket is érzékeltessük, közel kell mennünk az emberekhez” – árulja el.

A pirkadatkor és alkonyatkor készített felvételek miatt sok jelenetet erős kontraszt jellemzett. Annak, hogy az Alpha 7S III-at választotta, a kamera lenyűgöző, 15 állomásos dinamikatartománya volt az egyik oka.

„A Slog-3 képprofillal képes voltam korrigálni a felvételeket, így megnövelhettem kontrasztot és a színtelítettséget. Videókészítéskor a határokat feszegettem, mégsem tapasztaltam semmilyen problémát, hála a 10 bites rögzítésnek.”

A dinamikatartomány nélkül Dennis kedvenc felvétele is elképzelhetetlen lenne, melyet egy barlangban készített napfelkeltekor.

három bali férfi hagyományos viseletben egy kőszikla előtt

© Dennis Schmelz | Sony α7 IV + FE 12-24mm f/2.8 GM | 1/80s @ f/9.0, ISO 100

„Ennél a felvételnél minden az időzítésen múlott” – magyarázza. „A napfény körülbelül 30 percig jut be a barlangba a nyíláson keresztül, azután a járat teljesen elsötétül. Elég veszélyes volt, és két órányi sétába telt, de megérte, mert a végeredmény hihetetlenül jól néz ki.”

A projekttel eltöltött három hét alatt Dennis mintegy 15 órányi felvételt készített a vezetett műhelymunka keretében, és végül 3 perc 40 másodpercre rövidítette le a végső, Galungan – Dharma győzelme című videójához. A felvétel bemutatja a sziget színeit és kontrasztjait, de ami igazán kiemelkedővé teszi, az a vágás.

„Az ünnepség arról szól, hogy a jó legyőzi a gonoszt; ezek az ellentétek a videóban is érzékelhetők. A jót ábrázoló részek nyugalmat árasztanak, gyakran lassított felvételként jelennek meg. És ott vannak a sötét részek is: amikor a rossz szellemeket játszó karaktereket látjuk, felgyorsítottam a felvételt, hogy természetellenesen hasson, és a néző átélje a feszültséget. Hozzáadtam pár hangeffektet is. Olyan alkotásban gondolkodtam, ami több, mint egy szép, háromperces videó zenével”.

Dennis úgy véli, megbízható, strapabíró és lenyűgöző teljesítményű Sony felszerelésével gyerekjáték volt elkészíteni ezt a gyönyörű videót.

Kiemelt termékek

Dennis Schmelz

Dennis Schmelz | Germany

„Mindig van mit mesélni, és mindig van felfedezésre váró perspektíva.”

Kapcsolódó történetek

Regisztrálj az α Universe hírlevelére

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod az α Universe hírlevélre.

Kérjük, adj meg érvényes e-mail-címet.

Elnézést! Valami elromlott.

Gratulálunk! Sikerült feliratkoznod.