Valahányszor felszáll a wiltshire-i légimentő, az 2-3000 angol fontba kerül. A személyzetet napi szinten riasztják, ha életveszélyes helyzetbe kerül valaki. Előfordul, hogy súlyos szívproblémával küzdő beteg mentésére vagy közúti balesethez repülnek, ahol azonnali segítségnyújtásra van szükség. A pénzösszeg nem tűnik olyan nagynak, ha arra gondolunk, hogy minden alkalommal életmentés történik, de összességében több mint 4 millió angol fontra rúg a szolgálat fenntartásának költsége évente.
2019-ben kezdtem el dolgozni a szolgálatnál, hogy felhívjam a figyelmet a ténykedésére, ami segít támogatást szerezni a jótékonysági alapú finanszírozásához. Pár hónappal később a Covid–19-pandémia miatt le kellett mondani a jótékonysági gyűjtőakciókat, viszont a szolgálat költségei megnövekedtek az extra biztonsági intézkedések miatt. A szolgáltatás fenntartásáért folytatott küzdelem még nehezebbé vált.
Összesen három napot töltöttem velük, és dokumentáltam, hogyan folytatják a szolgálatot a világjárvány valóságában. A bázison maradtam velük, tábori ágyon aludtam az egyik előadóteremben, és együtt voltunk reggeltől egészen éjszakáig.
Minden reggel meg kellett mérni a súlyomat a Sony fényképező készletemmel együtt, hogy ki tudják számolni, mennyi üzemanyag kell a helikopterbe aznapra. Minden, amit a mérlegeléskor viseltem, rajtam is maradt egész nap, mert ha jött egy hívás, azonnal indulnunk kellett. A helikopter 60 másodpercen belül készen áll az indulásra, és két perc alatt már az égben van. Ezért egy kis méretű, könnyű fényképező készletet kellett magammal vinnem, amit azonnal tudok használni, úgyhogy a Sony Alpha 7C volt az ideális választás.
Ez a kép Costello pilótát ábrázolja, kintről fotózva, ahogy az üvegen keresztül az irányítószoba felé néz. A Sony Alpha 7C géppel és az FE 50 mm-es f/2.5 G objektívvel készítettem. Ez a kamera ideális az ilyen dokumentarista projektekhez; minden előnyét hordozza a többi Sony Alpha 7 fényképezőgépnek, nagy felbontással, széles látószögű érzékelővel, beépített stabilizátorral, és 10fps sebességgel fotóz. Lenyűgöző, hogy az Eye autofókusz az üvegen keresztül is működött a sok visszatükröződés ellenére – Costello pilóta szemei tűélesek. És mindezek a lehetőségek egy kis, könnyű dobozba vannak sűrítve, ami lehetővé teszi, hogy beolvadjak a környezetbe, és ne zavarjak senkit.
Majdnem hogy dupla expozíciós hatásról beszélhetünk, mert az üvegen látszik a HeliMed 2 helikopter visszatükröződése. Látszik a koncentráció is a pilóta arcán: nagyon összpontosít. Láttunk már hasonló képeket a járvány alatt, amikor a családok csak üvegen keresztül tudtak beszélgetni és látni egymást, és úgy érzem, ez a kép ugyanezeket az érzéseket adja vissza egy másik környezetben.
Amennyire én tudom, én vagyok az egyetlen személy az Egyesült Királyságban, akinek efféle bejárása van a légimentő szolgálatokhoz, pedig 22 ponton vannak jelen országszerte. Egyedi lehetőség volt, és nagyon fontos is. Minden bizonnyal 100 év múlva is nézegetni fogják az ilyen képeket az emberek; sok közülük a Nemzeti Archívumba kerül. Remélem, tanúskodnak és ismeretet terjesztenek majd a pandémiáról.
„Bár különféle műfajú fotókat készítek, úgy gondolom, hogy az egyes műfajokhoz szükséges készségek ötvözése és átvétele erőteljesebbé teszi a munkáimat.”