Amikor megörökítem a menyasszonyt a nagy napon, olyan esküvői fotó vízióját próbálom megalkotni, amilyet én is szeretnék magamnak. Azt szeretném, ha játékosnak és szabadnak érződne, de közben megtartaná az alkalomból adódó szépséget és méltóságteljességet.
Ezt a konkrét képet Rómában készítettem, a Villa Borghese gyönyörűen kialakított kertjeiben, amely az egyik legnagyobb park a városban. Amikor rátaláltam a helyszínre, tudtam, hogy tökéletes lesz. Legfőképp a hosszú sétány vett meg magának, amely szinte az egész parkon átível.
Valami kreatívat és szórakoztatót akartunk létrehozni, ezért a „szökik a menyasszony” téma lett a kép mögötti ötlet. A Sony Alpha 1-gyel és az FE 50mm f/1.2 G Master objektívvel fotóztam. Ez a kedvenc kombinációm – szinte mindent ezzel az objektívvel fotózok, általában f/1.2 vagy f/2 blendével.
Egy régebbi fényképezőgépen szinte lehetetlen lett volna tökéletesen precízen beállítani a fókuszt, de az Alpha 1 esetében sosem kell aggódnom amiatt, hogy élesek lesznek-e a felvételek, és ezt a Sony lenyűgöző Szem AF technológiájának köszönhetem. Szeretek nagyobb blendével dolgozni, amellyel kis mélységélességet tudok létrehozni.
Az alannyal való kapcsolatépítés mindennél fontosabb. Beszélgetek velük, és olyan hangulatba hozom őket, amely megfelel a készíteni kívánt képnek, így amikor a pillanat törtrésze alatt megtörténik a varázslat, akkor már készen állok, hogy megnyomjam a gombot. A Szem AF technológia szabad kezet ad, hogy alkossak és játsszak a fényképezőgép előtt álló személlyel. Fontos számomra, hogy sok időt töltsek az alannyal való kapcsolódással, hogy aztán a fotózás során a legjobban folyjon minden, és ezt azért tudom megtenni, mert nem kell azon stresszelnem, hogy a szemére állítsam a tökéletes fókuszt.
Ennél a fotónál szemerkélt az eső, ezért gyorsnak kellett lennem. Az ilyen helyzetekben mutatkozik meg igazán az Alpha 1 30 képkocka/másodperces képkészítési sebessége. Ilyen jó felszereléssel mindig nehéz egyetlen képet kiválasztani. Néhány kép klasszikus portréfotó hatású lett, de azt, amelyiken kissé hátat fordít nekünk, különösen szeretem, és a hosszú sétány miatt a „szökik a menyasszony” témából eredő szabadság érzetét kelti. Ezzel nagyon rezonáltam. Mindössze egyetlen kép, de egy teljes történetet mesél el.
A kép szerkesztésekor azt szerettem volna, ha az alany kiemelkedik a háttérből, és ő van egyedül fókuszban. Gyönyörű fehér ruhában van, így a háttérnek másodlagosnak kellett lennie, hogy ne vonja el a figyelmet a designról. Ezért a szerkesztés során lehúztam a zöldek erősségét, hogy a képen minden a menyasszonyról szóljon.
Szeretem az ilyen pillanatokat, amikor tudod, hogy megvan „a kép”. Inkább intuícióból jön, semmint technikai tudásból. Fotósként erre törekszünk: a képre és arra a zsigeri érzésre, hogy megörökítettük a tökéletes jelenetet.
Ruha: Millia London
Haj és smink: Alessandro Mancino
„Ha valami egyszerre tölt el izgalommal és félelemmel, azt valószínűleg érdemes megtenned!”